A Jézus képmását és szent sebekkel borított testének lenyomatát hordozó csodálatos lepel, amelyet a torinói székesegyházban őriznek, 1988 óta a „tudományos” viták kereszttüzében áll. A lepel eredetiségét az Egyház engedélyével sokoldalú vizsgálatnak vetették alá. Rajta Jézus-korabeli, szentföldi virágok pollenjeit találták, ugyanakkor a C-14-es rádiókarbon kormeghatározás azt mutatta, hogy a lepel 1260 és 1390 között keletkezett. Ezek után nem sokat váratott magára a tudományos köntösbe bújtatott vélemény, hogy a lepel hamisítvány, méghozzá Leonardo da Vinci alkotása, aki ráadásul saját képmását varázsolta ügyes polihisztorként a lepelre. A „tudományos” vélemény megalkotóit nem zavarta az a körülmény, hogy Leonardo csak 1452-ben született, meg az sem, hogy a leplen semmiféle festéknyom nem volt található. Azt is figyelmen kívül hagyták, hogy a pollen-vizsgálat Jézus-korabeli virágok nyomait mutatta ki.

A C-14-es kormeghatározás eredménye mellett azonban továbbra is ott maradt a kérdőjel. Mivel a lepel az 1500-as években tűzbe esett, az égésnyomok eltüntetésére 1534-ben apácák háromszög alakú foltokat varrtak rá számos helyen. Valószínű, hogy a rávarrt foltok okozták a rádiókarbon vizsgálat váratlan eredményét. 2002-ben a lepelről eltávolították ezeket a foltokat, így egy újabb rádiókarbon vizsgálat módosíthatja a korábbi kormeghatározást. Mindemellett a Torinói Lepel szent ereklye mivoltát akkor sem kell kétségbe vonnunk, ha az újabb rádioaktív vizsgálat az 1260-1390 közötti keletkezést erősíti meg. Hogy miért, az kiderül a Jézus öt szent sebét hordozó szent életű német apáca, Emmerich Katalin hitelt érdemlő látomásaiból.

Emmerich Katalin 1774-ben egyszerű parasztlányként született, élete java részét a kolostor falai között élte le 1802-től 1824-ig. Tudományos ismerete, műveltsége nem volt, látomásai mégis már több vitatott tudományos kérdésben perdöntőnek bizonyultak. Antonio Bartoluzzi híres olasz építész az 1920-as években számos szentföldi ásatást végzett el sikerrel – és történészek véleményével szemben – pontosan ott és úgy talált mindent, ahogy azt Emmerich Katalin látta.

Nos, idézzük fel, mit mond Emmerich Katalin a szent lepelről. Miután Jézust levették a keresztről, Arimateai József és Nikodémus segédletével testét alaposan lemosták, sebeit bekenték és behintették valamilyen finom porral, majd hosszú lepedőt terítettek alá és egész testét pólyába göngyölték úgy, hogy a teste és a pólya közé gyógyfű csomókat, fűszereket, sáfrányszerű növényrostokat helyeztek. Végül a bepólyázott testet becsomagolták a lepelbe.

„Miközben Jézus szent testét mindnyájan sírva körültérdelték, hogy elbúcsúzzanak tőle, megható csoda ment végbe a szemük előtt: a szentséges test egész alakja megjelent az őt takaró lepel felszínén, minden sebével együtt, barnás-vörös színben kirajzolódva, mintha szerető ápolásukat és gyászukat akarná hálásan megjutalmazni és képét minden burkolaton keresztül nekik hátrahagyni.” … „Ámulatuk olyan nagy volt, hogy még egyszer fölemelték a leplet, és még jobban csodálkoztak, midőn alatta az összes kötést fehérnek találták, amilyennek előbb látták. Csak a felső leplen volt kirajzolódva az Úr alakja”. A leplen kirajzolódó vöröses barna kép tehát „nem véres sebek lenyomata volt, mert az egész test fűszerekkel volt szorosan körülcsavarva, sok pólyával. Egy csodakép volt az; a teremtő, alkotó Isten bizonysága Jézus testén”.

A lepel további sorsára vonatkozóan Emmerich Katalin ezt mondja: a feltámadás után Jézus barátainak birtokában volt, kétszer a zsidók kezei közé került. „Láttam különböző helyeken sokáig keresztényeknél nagy tiszteletben állni. Egyszer veszekedés támadt miatta, aminek hogy véget vessenek, tűzbe dobták a szent leplet, de az csodálatosképpen kirepült a tűzből egy keresztény kezébe. Három lenyomat készült róla, mégpedig az egész hátsó oldalról és az egész összerakott elülső oldalról akként, hogy szent emberek imádság között rátették más leplekre, Ezek a lenyomatok, vagyis másolatok az eredetivel való éritkezés által szentelődtek meg, mit az olyan tárgy, melyet az Egyház ünnepélyesen megszentel; és sok nagy csoda történt általuk. Az eredetit láttam egyszer némi sérüléssel, néhány szakadással Ázsiában, nem katolikus keresztényeknél, nagy tiszteletben állni... Ezekben a látomásokban megtudtam valamit Turinról és Franciaországról is, meg I.Kelemen pápáról és Tibériusz császárról… de ezeket az adatokat elfelejtettem”.

Emmerich Katalin idézett látomásaiból világosan körvonalazódik, hogy a Torinói Lepel nem feltétlenül az eredeti szent lepel, hanem lehet annak egyik csoda útján keletkezett – és ezért az eredetivel egyenértékű - lenyomata. Elképzelhető, hogy ezt a másolatot a Keresztesek hozták magukkal a Szentföldről 1290 táján, amikor végleg fel kellett adniuk a Jeruzsálemi Királyságot. A rátétes lenyomat készítés magyarázatot ad arra is, hogy az 1260-1390 közti időre datált kormeghatározás ellenére Krisztus-korabeli virágok pollenjei kerültek a másolatra. Ezek a pollenek tanúi a Torinói Lepel igazi származásának, és Emmerich Katalin jóvoltából felvérteznek bennünket a tudományos köntösbe bújtatott hamis állításokkal szemben.

2003 Úrnapja

Forrásanyag:

  1. A mi Urunk Jézus Krisztus Kínszenvedése az Isten szolgálójának, Emmerich Anna Katalinnak látomásai alapján
  2. (Magyar nyelvű kiadás a Kösel & Friedrich Pustet cég kiadásában megjelent „Das bittere Leiden unseres Herrn Jesu Christi nach den Geschichten der Dienerin Gottes Anna Katharina Emmerich, aufgezeichnet von Klemens Bentano”, 5te Auflage von P.A.Uhl C. Ss. R. 1929 alapján).
Kesselyák Péter