Szent István király felajánlotta a koronát a Szentséges Szűznek, I. Ferencz József király pedig 1914. december 8-án felajánlotta Magyarországot Jézus Legszentebb Szívének.
Minden hónap első péntekje, a Jézus Szíve-tisztelet napja. A 9 egymást követő első péntek megtartásához, az első pénteki nagykilencedhez az Úr külön ígéretet fűzött. Ennek alapján a Jézus Szíve-tisztelet legnépszerűbb formája lett az első pénteken végzett engesztelő szentgyónás, szentmise és szentáldozás. Az első péntekek megtartása nagy segítség a lelki életben. Már a kora középkorban kimutatható volt bizonyos körökben a kifejezett Jézus Szíve-tisztelet. Elterjedéséhez nagyban járultak hozzá egy francia apácának Alacoque Szent Margitnak látomásai. De ki is volt Alacoque Szent Margit?
Alacoque Szent Margit-Mária
A francia Bourgogne-ban az ősi Clunytől nem messze egy körszínházszerű völgykatlanban fekszik Vérosvres falucska. A tisztavizű, patakokban gazdag völgyet, köröskörül hatalmas gránitsziklák, fenyvesek és tölgyerdők övezik. Az erősen szétszórt község egyik tanyáján állott az Alacoque família nemesi kúriája. A család szívós munkával, paraszti sorból küzdötte fel magát, Margit születésekor apja már királyi jegyző. Alacoque Kolost és feleségét Lamyn Filibertát Isten hét gyermekkel négy fiúval és három lánnyal áldotta meg. Ötödik gyermekük Margit 1647. július 22-én született. Élénk, pajzán, élvezeteket szerető lánykának indult. Azonban a kéthároméves gyermeket könnyen jobb belátásra bírták, ha valahányszor felhívták a figyelmét, hogy viselkedésével a Jóistent bántja meg. Ötéves sincs, amikor keresztanyja, a szomszéd Corcheval úrnője magához vette a kis Margitot. A főúri kastély évszázados gyertyánfái alatt szerette a félreeső zugokat, az egyedüllétet. 1655-ben váratlanul meghalt a keresztanyja, ezért visszavitték a szülői házba. Ugyanebben az évben alig 41 éves korában súlyos betegségben elhunyt az édesapja is, amivel a család meglehetősen rendezetlen anyagi körülmények közé került. Nehézségeiken valamennyit könnyített, hogy Margitot a charolais-i klarisszák kollégiumába adták, ahol hamarosan elsőáldozáshoz járulhatott. A kislánynak tetszett az apácák szigorú élete, úgy érezte Isten őt is a szerzetesi hivatásra szólítja. De nem maradhatott a zárdában hosszú ideig, mert gyermekbénulásban megbetegedett. Négy évig ápolták, és csodával határos módon teljesen felépült. Ekkor kezdődtek látomásai. Közben a lauthecouri birtok kezelését Margit anyai nagybátyja vette kézbe, akinek családja cselédként bánt a gyermekkel és édesanyjával. Ebben a nyers, barátságtalan környezetben sokat szenvedett. Anya és lánya valóságos rabszolgaként éltek saját házukban. Engedély nélkül nem tehettek semmit, kulcsra zártak előlük mindent, ruhát, élelmet, szerszámot. Margitnak nem egyszer nagy megalázással idegenektől kellett kérnie kis tejet, vagy gyümölcsöt. Hiányzott neki a zárda légköre, és ha a csinosra serdült lány templomba szeretett volna menni rendszerint azzal gyanúsították, biztos találkára megy. Legnagyobb kínja azonban az volt, hogy látnia kellett édesanyját szenvedni és nélkülözni. Amikor végre a férfikorba lépő bátyjai átvették a birtok vezetését, anyjával együtt újra elfoglalhatta a családban az őt megillető helyet. Életszínvonaluk rohamosan javult, pezsgő társadalmi élet kezdődött az Alacoque házban. A fiúk egyre többet gondoltak házasságkötésre, húguk eladó sorba került, a testvérei a faluban őt kommendálták. A tizenhét éves, csinos hajadont a fiatalemberek kezdték körülugrálni s csakhamar jelentkeztek a kérők is. A megalázottságból hirtelen felemelkedett leánynak kissé megszédült a feje, kezdett neki tetszeni, kitárulkozni a világ (mindez teljesen normális ebben az életkorban) s ő is tetszeni akart a világnak. Csinosítgatta magát, kereste a szórakozást, megrövidítette imádságait, halogatta gyónásait. Amikor azonban mélyen magába nézett, nyomban megbánta viselkedését. De újra és újra csak visszatért a világi hiúságokhoz. Közben édesanyja unszolta, Margit ne maradj pártában, menjél férjhez. Amikor egymás után három bátyja meghalt, elkélt volna a családban a férfikéz, különösen emiatt szorgalmazták mielőbbi férjhezmenetelét. Már úgy látszott többévi hezitálás után, győz az anyja iránti tisztelet, gyöngédség és engedelmesség, amikor egyre több látomás lepte meg. Hangokat hallott, víziói támadtak s ezek a jelenségek döbbentették rá, az ő helye a szerzetben van. Döntése igen nagy ellenállásba ütközött. 1669-ben kapta a bérmálás szentségét és második keresztnevét, a Máriát. Környezete mindent megtett, hogy lebeszéljék a szerzetről, de a lány végsőkig kitartott, így a család már nem látta értelmét, hogy feleslegesen harcoljanak. 24 évesen vették fel a Paray-de Monial vizitációs nővérek közé novíciának, ahol két hónappal később beöltözhetett. A novíciátusi ideje alatt tovább folytatódtak a belső életét kísérő rendkívüli jelenségek, szinte megszakítás nélkül Krisztus lelki látásában élt. Elöljáróit nyugtalanította állandó Istenbe merültsége, a szünet nélküli félig eksztatikus állapot, ezért orvost hívtak és komoly vizsgálatoknak vetették alá. Labilis személyisége, nemritkán kiszámíthatatlan viselkedése miatt csak másfél év után tehette le első fogadalmát. A vizsgálatok és próbatételek jelentős része megaláztatást jelentett. Láthatóan nem szerették, ahol lehetett megalázták. Így a fogadalomtétel előtti un. rekollekciós napon kirendelték, hogy vigyázzon a kolostor szamaraira. Más nővér talán azonnal fölállt volna és villámgyorsan otthagyja a rendházat, de ő zokszó nélkül engedelmeskedett, s miközben a szamarakat őrizte, egy bokorba húzódva imádkozott, ahol rendkívüli megvilágosodást kapott Krisztus kínszenvedéseiről. Ugyanebben az időben kapta az első magán-kinyilatkoztatásokat Jézus Szent Szívéről. A kolostorban közben változatlanul folyt kíméletlen próbatétele. Amikor a betegszobára küldték ápolónak, a vezető betegápoló nővér nagyon gorombán bánt vele. 1673. december 27-én kapta az első nagy kinyilatkoztatást. Az egyre folytatódó kinyilatkoztatások mind határozottabb és világosabb tartalmat nyertek. Sajnos Margit-Mária nővér önéletrajzi feljegyzései nem teszik lehetővé a kinyilatkoztatások időbeli sorrendjének megállapítását. Egyik legmegrázóbb látomása az volt, amelyben Krisztus szeretettől lángoló szívét látta. Hogy e látomások felől ítéletet alkothasson, a főnöknő anya, különböző orvos-szakértőkkel vizsgáltatta meg a lányt, akiknek nagyon lesújtó véleményük volt rá nézve. (A tartományfőnöknő valamint az apácák egy kisebb része elmeháborodottnak tartotta.) Isten azonban gondoskodott lányáról: 1675 februárjában a vizitációs apácák elöljárónak kapták a paray-i jezsuiták közül Claude La Colombiere atyát. Rövidesen ő lett Margit lelki-atyja, aki megnyugtatta a kapott kegyelmek valódiságáról. Margit ekkor feltárta előtte a vágyát és küldetését, mely szerint a Jézus Szíve-tiszteletet kell szélesebb körben terjesztenie. Elmondta nagy látomását, amelyben 1675. június 15.-én Úrnapja oktávján volt része, s amikor az Úr Krisztus megbízta őt azzal, hogy gondoskodjék Jézus Szívének ünnepéről. Erről írást készített, amelyet átadott La Colombiere atyának, aki azt később lelki írásaiban közzétette. Június 21-én mindketten felajánlották magukat Jézus Szent Szívének. A pap támogatásával Margit nővér egy évig nyugodtabb körülmények között élhetett. Tudnivaló, hogy az apácák mindig felnéznek pap lelki vezetőjükre, azok döntéseit általában csak legritkábban kritizálják. 1676. szeptember végén Colombiere atyát Angliába küldték, s amint eltávozott, a nővértársak ellenségeskedései ismét fellángoltak. A békétlenség akkor érte el tetőpontját, amikor Margit, engedve a belső indíttatásnak, elmondta azokat a kifogásokat, amelyeket Krisztus mondott a kolostor ellen. Emiatt szabályos lázadás tört ki a nővérek között, aminek eredményeképpen új elöljárót kapott a kolostor, Péronne Rosalie Greyfié személyében. Az új főnöknő Annecyből jött és jóval fogékonyabb volt Margit látomásainak elismerésében. Rosalie anya a megosztott, egymással ellenségeskedő nővéreket ügyes taktikai érzékkel, jó empatikus tulajdonságával megpróbálta összekovácsolni és az ellentéteket megszüntetni. Jóllehet hamarosan meggyőződhetett Margit életszentségéről, mégis kötelességének érezte, hogy próbák elé állítsa, és ismételten mélyen megalázza. Margit közben két alkalommal súlyosan megbetegedett. Már a halálát várták, amikor a főnöknő megparancsolta neki, hogy imádkozzon a felgyógyulásáért. Margit engedelmeskedett, és fel is épült mindkét alkalommal. 1679 elején La Colombiere atya visszatért Angliából, ahol, mint katolikus szerzetest, érkezésekor azonnal börtönbe csukták. (Nem sikerült kideríteni pontosan miért ültették le, valószínűleg a protestánsok intoleranciája miatt.) Vizes hideg börtöncellájában TBC támadta meg szervezetét, amiből már nem sikerült kigyógyulnia, hamarosan elhunyt. Betegsége alatt írta meg „Lelki magábaszállás” című könyvét, amely által széles körben ismertté váltak Margit magán-kinyilatkoztatásai. Ez a könyv döntőnek bizonyult a Jézus Szíve-tisztelet elterjedéséhez. Ettől kezdve minden megváltozott, a könyvet a vizitációs nővérek ebédlőjében – a pironkodó Margit jelenlétében – folytatásokban felolvasták. Margit látomásait ezután már nem merték kritizálni, sőt a „látomásos nővérre” kezdtek a többiek tisztelettel tekinteni. 1684-ben megint új főnöknőt kaptak a nővérek. Melin anya, a már közmegbecsülésnek örvendő Margit sorort maga mellé vette asszisztensnek, nem sokkal később újoncmesternőnek nevezte ki. E hivatalok lehetővé tették számára, hogy szélesebb körben megismertesse Jézus Szent Szívének titkát, és egyre jobban felszítsa a lelkekben a Szent Szív iránti tiszteletet, amely hamarosan a többi vizitációs kolostorban szintén otthonra talált. Margit nővér egész életében meg volt győződve arról, hogy a Jézus Szíve tiszteletben nagyon nagy szerepe lesz a jezsuita rendnek. 1689- ben ismerkedett meg egy fiatal jezsuita atyával, Jean Croiset-vel, aki nem sokkal később megjelentetett egy írást Lyonban a Jézus Szíve tiszteletről. A füzet megjelenése Margit nővérnek megadta azt az örömöt, hogy láthatta, az általa kezdeményezett jámborsági forma egyre nagyobb körben hódít. Egészsége azonban fokozatosan gyengült. Ha nem is voltak látható stigmái, érezte a töviskoszorú, az Isteni Szív s a szent kereszt minden kínját. Az egyik alkalommal súlyos baleset is érte. Amikor a kútból vizet próbált meríteni, a vödör kicsúszott kezéből, s a kútostor vasnyele úgy arcon vágta, hogy több állkapcsa megsérült, több foga kitört. 1690. október 17-én 43 éves korában költözött isteni jegyeséhez. A feljegyzések szerint halála után arcán soha nem látott szépség ömlött el. Az ágya előtt térdeplő orvos nagy meghatottságában csak annyit tudott mondani: „Szeretetből élt, nem csoda, ha szeretettől halt meg.” Margit nővért 1864. április 24-én boldoggá, 1920. május 13-án szentté avatták. Ünnepét csak 1929-ben vették fel a római naptárba, október 17-re. 1969-ben VI. Pál - a nagy emléknap átrendező pápa - Antiochiai Szent Ignác miatt helyezte át ünnepét egy nappal korábbra, október 16-ra.