(Ószandec-Krakkó-Zakopane, 2024. február 9-10-11.)

A 2023-as év decembere számomra- és családunk számára az egyik legintenzívebb, leggyorsabban pörgő hónap volt, tele feladattal, készüléssel, izgalommal. December 20-án adta le a plébániánk az anyagát a „Sasfiókák[1]” pályázatra. Ez volt a pályázati leadás végső határnapja. A pályázat sikeres leadásához nagyon kellett az is, hogy 20-án „ott és akkor” azaz a plébánián éppen jelen legyen Zoli atya, aki irgalmas szeretetével segített a pályázati dokumentumok hitelesítésében, hogy azt még aznap el lehessen küldeni. A Szentlélek működött…, emberileg már teljesen kétségbe estem, hogy nem tudjuk időben elküldeni a dokumentációt. Ez Isten kegyelméből sikerült. Családunk de facto 21-étől tudott igazán a karácsonyi gyakorlati készületekre koncentrálni, persze lélekben adventtől már készültünk Jézus szívünkben való megszületésére, de . Január 25-én érkezett meg az üzenet, hogy plébániánk teljes összegében elnyerte a „Sasfiókák” pályázat keretében az általa megjelölt összeget, hogy egy 3 napos ifjúsági zarándoklatra mehessen Lengyelországba. Kirázott a hideg, amikor olvastam az emailt, és kicsit könnyeztem is, és Isten felé elöntötte a hála a szívemet… hogy mennyire szeret minket…, hogy napról napra azon van, hogy megajándékozzon minket.

Ifjúsági hittanosaink idősebb csoportjának lengyelországi zarándoklata teljes mértékben a Wacław Felczak[2] Alapítvány[3] anyagi támogatásával valósult meg. Ez a 2016-ban létesült alapítvány a magyar-lengyel barátság, a két nemzet közti kapcsolatok megőrzése,elmélyítése céljából jött létre és számos különböző pályázatot hirdet meg évente több alkalommal, hogy ösztönözze az ifjúsági és szakmai kapcsolatok születését és megmaradását, és ápolja a két nemzet közti kulturális örökséget.

A három napos program során két napon egy kedves lengyel közösség volt a „fogadó közösségünk”. Lelki vezetőjük Wojciech Mleczko CR rezurrekcionista szerzetespap volt. A rezurrekcionista szerzeteskongregációját[4] (A Feltámadás Kongregációja/The Congregation of the Resurrection) egy világi, katolikus hitéhez visszatért személy, a 19. századi párizsi lengyel emigráció egyik legjelentősebb apostola, Isten Szolgája Bogdan Jański alapította, aki jó barátja volt a híres lengyel költőnek, Adam Mickiewicznek.

Mielőtt Ószandecbe értünk, Abigél beszélt nekünk Árpád-házi Szent Kinga életéről, aki IV. Béla szent életű leánya volt (Margit és Jolán mellett), és a Piast-házból való Szemérmetes Boleszláv feleségeként Lengyelország királynője lett, házasságukban megőrizték a tisztaság erényét. Ószandecbe délután érkeztünk meg, és a gyönyörű székelykapun átvonulva meglátogattuk Szent Kinga kegytemplomát, ahol csontereklyéje is található. Kissé kaotikus volt a látogatás kezdete, mert azt kicsit vártam volna, hogy kijöjjön elénk a templom elé a klarissza nővér, akivel már négyszer egyeztettem telefonon, de végül bejutottunk a kegytemplomba és a múzeumba is. A 14. századi kegytemplomban Kristóf atya vezetett nekünk imát, és Szent Kinga közbenjárását kérhettük. A Szent Kinga által alapított klarissza kolostor udvarán megkoszorúztuk Szent Kinga szobrát, majd megtekintettük a Szent Kinga Házat, mely (lengyel-magyar közös) szentünk tiszteletére lett berendezve, és megannyi képi - és egyéb ábrázolást őriz a házasságában is tisztaságát megőrző, kolostoralapító, egyházat támogató, Wieliczkában sóbányát alapító szent királynő tetteiről. Ószandecből Krakkóba érve szállásunkat (Nawojka Kollégium) negyed 6-kor foglaltuk el, 18.00 órára kollégiumi szállásunk konferenciatermébe vártuk a lengyel Galilea lelkiség krakkói fiataljait és lelki vezetőjüket az első közös programra. Először egy-egy fiatalunk bemutatta saját közösségét a másik nációnak, majd integrációs-ismerkedő feladatok, játékok révén valóban kicsit megismertük egymást. Nagyon ügyesen vezették Abigélék ezeket a játékokat, és felbuzdulva egy-egy játékot a lengyelek is vezettek;mindenki szívvel – lélekkel beletette magát ezekbe a játékokba és közös zenei produkciókba is. Teljesen spontán ötletből fakadóan mi magyarok csángó-magyar táncot is tanítottunk a lengyeleknek, a lengyel csapat pedig polonézt tanított nekünk, ami további vidám pillanatokat szerzet. Ezt a programot a szállásunk klubjában egy közös lengyel-magyar vacsora követte. Majd egy esti séta keretében Szent Kingának a Krakkói Bányászati Akadémia homlokzatának tetejét ékesítő szobránál, valamint az ulica Łobzowksa mentén található Szent Hedvig lábnyomát őrző emléknél Wojciech Mleczko CR atya felelevenítette a két női szent erényeit, és a Szent Hedvig lábnyomához kapcsolt legendát. A rezurrekcioisták Łobzowksa utcai templomába tértünk be közös esti imádságra, melynek vezérgondolatát a templombelső felirata „Ubi spiritus Domini, ibi libertas” adta: merjük-e az életünket a Szentlélekre bízni, hogy valóban szabadok lehessünk? Gyakran tapasztalom,hogy görcsösen csakis én akarom irányítani az életemet, nem engedve teret a Teremtő akaratának; ezért is érintett meg ez a gondolat. Ezt követően a két csapat elsétált Krakkó esti fényekben tündöklő főterére, Wojtek atya beszélt még a Kosciól Mariacki - templomról, és páran Wojtek atya jóvoltából még körbe is kocsikázhattak a főtéren.

Szombati napunkon délelőtt egy városi sétát tettünk, megtekintve a Barbakant, átvonulva a Szent Flórián kapun, megcsodálva a Posztócsarnok épületét, és megismerve a Kościól Mariacki tornyából megszólaló kürt dallamához (hejnał) kötődő tatár támadás elbeszélését. A Sukiennica épületen található Fekete Madonna képmására tekintve elénk idéződött a svéd hódítások idején a pálos kolostort védők maroknyi lengyel sereg a Szűzanya oltalma alatt kivívott, csodás győzelmet, II. János Kázmér országfelajánlása a Szűzanyának, majd a Fekete Madonna későbbi csodás oltalmazó segítsége III. Sobieski János uralkodása idején,a rettegett Kara Musztafa 1683-as Bécs elleni török támadásakor.Kis csapatunk látogatást tett a középkori Krakkó életét bemutató Rynek Underground Múzeumba (Muzeum Podziemia Rynku w Krakowie), mely interaktív elemekkel, megragadó hangeffektekkel és számos vizuális élménnyel tárta elénk a második lengyel főváros történetét, mesterségeit, egyházi, kereskedelmi és politikai jelentőségét. Nagy időbeli csúszással ebédeltünk meg, s egy rövid szabadprogram után már sajnos nem jutott idő, hogy a Wawel-székesegyházat és a királysírokat csoportosan belülről megtekintsük. A Wawelben a székesegyház mellett láthattuk a középkori királyi rezidenciát és belső udvarát, majd elénk tárult a Visztula gyönyörű látványa, melyet később a part közeléből is megtekintettünk, ahol megláttuk a tűzokádó sárkány szobrát és megismertük a sárkányról szóló mondát is.
17 órára már várt minket a lengyel Galilea ifjúsági közösség szerzetespapja: Wojciech Mleczko CR és fiataljai, akik további lublini és krakkói fiatalokkal egészültek ki. Egy lengyel-magyar közös részvételű szentmisén vehettünk részt a Feltámadás Kongregációjának krakkói képzési centrumában. A lengyel atya örömmel fogadta Kristóf atya és fiataljaink (Berni és Julcsi) szentmise szolgálatban való részvételi szándékát; a szentmisén Kristóf atya magyarul énekelte ünnepélyesen a zsoltárokat és magyarul olvasta fel az evangéliumot; az ezt megelőző olvasmány (Julcsi) és alleluja (Berni) is magyarul hangzott el. Ebben abszolút tetten érhető volt számomra a lengyelek irántunk való előzékenysége, tisztelete és baráti hozzáállása. Olyan büszkék voltunk mindhármukra! Egy ismeretlen helyen, részben nem is magyar közösség előtt ilyen szépen, bátran olvasni, és ilyen gyönyörűen énekelni! Kristóf atya az egész szentmisén nagyon ügyesen celebrált. A homíliában a főcelebráns, Wojtek atya a csodálatos kenyérszaporítás egy rendkívül szép motívumát domborította ki. Jézus a több ezres tömeg előtt, a tanácstalan apostoloktól nem azt kérdezte, hogy mennyi étel hiányzik még, hanem azt, hogy mi az, amijük van. A szerény öt kenyér és két hal Jézus ereje, és az apostolok közreműködése révén mégis elegendőnek bizonyult, sőt… Istennek elég az, amink van…az a szerény, kevéske is, amivel mi rendelkezünk… csak hinnünk kell; és a mi kis „semminkből” Isten képes valódi csodát tenni. Engem ezek a gondolatok olyan mélyen megérintettek, hogy könnyes lett a szemem, mert nagyon éreztem saját kicsinységemet, s ugyanakkor a minket szerető Úr Jézus hatalmas, csodatevő voltát, aki teljesen máshogy gondolkodik, értékel, teljesen más pedagógiával tanít, mint mi emberek. A dicsőítés egy számunkra talán szokatlan, mégis gyönyörű nyelve mutatkozott meg a szentmise kezdőéneke alatt, ahol pár lengyel fiatal zászlózással fejezte ki Isten iránti szeretetét. A szentmisén a krakkói Galilea ifjúsági közösség gitáros zenekara szolgált, lengyel nyelvű énekek hangoztak el, melyekből élő hit és odaadó lelkesedés áradt. Így egy háromnyelvű szentmise részesei lehettünk. Rendkívül felemelő volt. És még ott maradtunk a lengyel fiatalokkal a templomban kicsit közösen énekelni, mert jó volt Isten közelségében maradni kicsit, és Őt dicsőíteni.
A szentmise után közös lengyel-magyar vacsorán vettünk részt a rezurrekcionisták refektóriumában, melyet kedves beszélgetések gazdagítottak. Nem volt olyan magyar/lengyel fiatal, aki ne beszélt volna lengyel/magyar asztaltársával. A csodafinom vacsora után a képzési központ konferenciatermében egy beszélgetésre került sor. A mi fiataljaink is beszéltek a hittanos alkalmakról és a plébániáról, a Galilea lelkiség fiataljai elmondták közösségük szolgálatát, misszióját, sikereit, ugyanakkor kihívásait is. A lengyel közösség beszélt a rezurrekcionisták rendalapítójáról, a Galilea lelkiségük jellegzetességéről, hazai programjaikról, imaalkalmaik tartalmáról és gyakoriságáról,evangelizációjukról, ukrajnai missziós szolgálatukról. Erről kis videókat is láthattunk. Tanulságos volt megtudni, mit látnak ők „másnak/újszerűnek” a mi szentmiséinkről, és mit látunk mi „másnak/újszerűnek” az ő szentmiséikben. Meglepetéssel készültünk a minket oly nagy szeretettel fogadó lengyel atya és fiataljai számára: csoportunk elmondta a „lengyel magyar két jó barát” mondás hosszabb verzióját lengyelül, és elénekeltük lengyelül Artur Kaszowski „W Tobie jest światło” egyházi énekét. Ennek lengyel barátaink nagyon megörültek. Ők is elmondták magyar nyelven az ismert mondást, ami pedig minket töltött el melegséggel. Végül egy kis szerény, hungarikumokat is tartalmazó ajándékkal kedveskedtünk a minket fogadó atyának és lengyel fiataljainak, miközben elénekeltük az „Áldjon meg téged az Úr” kezdetű éneket. A lengyel közösség fiataljai is megáldottak minket ismert áldó énekükkel, igazi karizmatikus lelkiséggel. Szeretet, kedvesség sugárzott mindenkiből. Megérintő volt számomra látni, hogy buszsofőrünk is megkönnyezte a lengyelek áldó énekét. Végül elbúcsúztunk egymástól, de egy olyan kaput is kitártunk, hogy mi is örömmel fogadnánk a lengyel közösséget látogatását nálunk, Budapesten.

Vasárnap a kapucinusok templomában vettünk részt szentmisén. Kristóf atya ezen a szentmisén is gyönyörűen szolgált. Őt és minket is meglepett, hogy a 8 órai szentmise kezdetén a bevonuláskor 6-8 felszentelt pap, és 8-10 kapucinus testvér (többségükben 20-as, 30-as éveikben járó testvér) vonult az oltárhoz, ami nagyon ünnepélyessé tette a szentmisét. Hagyományos, orgonás szentmisén vettünk részt, és a szentmise során tanúi lehettünk akolitussá és lektorrá szentelésnek is. És felismertük a Jézus, életem, erőm, békém éneket is. Az utolsó napon a reggeli szentmise után a szállásra visszatérve megreggeliztünk, majd útnak indultunk Zakopanéba. Eredeti terv egy hosszabb (1-2 órás) kirándulás és szánkózás volt, de már nagyon megolvadt a hó, és a lengyel síszünet kezdete olyan mértékben lassította az odajutást, hogy arra jutott csupán az időnkből, hogy Gubalówka hegycsúcsát meglátogassuk (sikló felvonóval), ahonnan gyönyörűen látszódtak a borongós idő ellenére is a Magas-Tátra vonulatai. Ott ebédeltünk meg. Onnan pedig utaztunk egyenesen haza.
A hazautunk is vidám, fiatalos volt. És amikor hazaértünk, felemelően szép volt Kristóf atya vezetésével az albertfalvi templomban hálát adni és imádkozni a szentségi Jézus közvetlen közelségében mind azért a sok földi és lelki ajándékért, amivel az Úr minket megajándékozott.

Hálával tartozom a minket mindig a tenyerén hordozó Istennek, aki gondoskodik, aki igazi szabadságot ad, aki a feltámadás örömhírével bátorít, aki a kapcsolatokban és kapcsolatok által is szeret minket, aki a mi egyszerű, önmagában kevés voltunkat is képes felhasználni, hogy ezek révén csodát tegyen. Hálás vagyok férjemnek, Andornak, aki szívében szeretettel maradt otthon egyedül gyermekeinkkel három napra, gondoskodva róluk, amíg én távol voltam. Nagy köszönet Miks Iminek és Kristóf atyának, akik a három nap alatt (is) szuper ifi vezetőknek bizonyultak, lelkességük, spontaneitásuk, humoruk, fiatal(os)ságuk, segítőkészségük fantasztikusan hatott. És nagy köszönet Miks-Nagy Tündinek, aki elengedte Imit, és egyedül volt otthon a négy kislánnyal. És köszönet Csáky Gergőnek, aki nagyon jó sofőrünk volt. Hálás vagyok továbbá, hogy Julcsit, Abigélt, Lucát, Borit, Bernit és Borit, Lucát; továbbá Marcit, Tamást,Zsombort és Zsoltit megismerhettem és, hogy Esztert (akit már ismertem) még jobban – olyan jóra való, derék fiatalok Mind! Hálás vagyok Henrik atyának, aki mindenben támogatott minket, Henrik és Zoli atyáinknak, hogy imáikkal kísérték utunkat. Hálás vagyok Selmeciné Szalay Dórának, akinek a lelkiismeretes szakmai munkája nélkül nem mennének a pályázati utómunkák és az elszámolás. Nagyon köszönjük Móder Attilának és Ágh Pannának a szorgalmas munkáját, így plébániánk weboldalán a Galériában és plébániánk Facebook oldalán is megtekinthetők a lengyelországi ifjúsági zarándoklat képei.
(Magony-Biró Kata)

[1] Így nevezték 1919-1921-es Kelet-Galícia hovatartozásáért vívott lengyel-ukrán konfliktusban azokat az ifjú lengyel önkéntes harcosokat, akik mindent megtettek azért, hogy Kelet-Galícia és Lviv (Lemberg) / lengyel nevén Lwów a lengyeleké maradhasson. A II. világháború után azonban Lwów és Kelet-Galícia elveszett Lengyelország számára, cserébe nyugati területekkel gazdagodott az ország.

[2] Wacław Felczak (1916-1993): történész, egyetemi tanár, a 20. századi lengyel-magyar kapcsolatok nagy alakja, a Eötvös Kollégium egykori diákja, majd előadója; a II. világháború alatt megszállt Lengyelország földalatti mozgalmának támogatója, akit rendkívül érdekelt a magyar történelem; monográfiát is írt Magyarország történetéről.

[3] A Wacław Felczak Alapítvány feladata a magyar–lengyel barátság és együttműködés további elmélyítése, a magyar és a lengyel nemzet közötti barátság kulturális örökségének megőrzése, megismertetése és terjesztése, nemzedékek közötti átörökítése.Ennek érdekében olyan közfeladatot lát el, amely a magyar–lengyel fiatalok és szakemberek közötti kapcsolatépítést ösztönző tevékenységet pályázatok kiírásával és programszervezéssel támogatja. (2017. évi CLXVI. törvény a Wacław Felczak Alapítványról a magyar Közlöny 2017. november 23-i számában. Vö: https://wfa.hu/az-alapitvanyrol ).

[4] A Feltámadás Kongregációja pápai jogú papi kongregáció, melynek fogadalmas szerzetesei, állandó diakónusai, felszentelt papjai két rítusban (bizánci és római) szolgálnak a világ minden táján. Női águk is megalakult (Feltámadás Nővérei).A kongregáció rendkívül sokat tett a 19. században kivándorló lengyelség nemzeti és vallási identitásának megőrzésében, és a keleti és nyugati kereszténység határán a keleti rítusú katolicizmus életben tartásában; számos iskolát, és internátust hoztak létre az Egyesült Államokban, papképző szemináriumot, internátust, elemi iskolákat Bulgáriában, novíciátust és internátust Lvivben (Lemberg/Lwów). Ők élesztették újjá a lengyelek újkori nemzeti kollégiumát (Pontificio Collegio Polacco) 1866-ban, melyet a rend vezetett 1866-tól a második világháborúig.