A nemrég lezajlott Eucharisztikus kongresszus gyümölcseit akkor érdemes befőttként eltenni a spájzba, ha vállaljuk, hogy rendszeresen “lakmározunk belőle”.
Az „első falatot” a legutolsó előadás emlékeiből venném (péntek délutáni fakultáció), amelyen részt vettem.
Cenacolo Közösség – Mons. Andrea Dellatorre és Georg Schwarz
A péntek délutáni fáradtságra gyógyír volt a Cenacolo közösség közös táncokkal fűszerezett (!) bemutatkozása, tanúságtétele.
A tetovált testű, valaha drog és alkohol rabságában szenvedő fiatalokra gondolva, csillogó szempárok, széles mosolyok és vidám, életörömről tanúskodó ifjak jutnak eszembe, de tanúságtételük egyben megrendítő is.
A bevezető tánc után Dellatorre atya a közösség megalakulásáról így fogalmazott:
„mi Jézus gyengéd szeretetéből születtünk, melyet azokért érez, akik elbuktak.”
Jézus nem közömbös azok iránt, akik nem élik át a saját életük szépségét. A közösség úgy döntött, hogy ők lesznek az a vendégfogadó ház, ahová az irgalmas szamaritánus elviheti a bajban lévő fiatalokat.
Az újonnan betérő – sokszor haragos, gyűlölködő – fiatalok a kápolnában az elcsöndesedő szentségimádásból még nem értenek semmit, de látják maguk körül a hozzájuk hasonlókat, és a szívükben megéreznek egy vonzást életük zűrzavarában. „Ha őnekik sikerült, számomra is van remény.” Itt ezen a helyen van Valaki, aki elvégez egy csodát!
Az első, amivel az Eukarisztia előtt találkoznak: a Szent Csönd. Eddig mindenki „prédikált” nekik, szidta őket. De Jézus, csendben áll előttük, s az Eukarisztiában való megtapasztalás beömlik a sebeikbe.
A cél, hogy megértsék, az Eukarisztia előtt megélt örök szeretet korábban is az övék volt, akkor is, amikor elkövették bűneiket.
„Az a tekintet, amelyet most megtapasztalsz, korábban is rajtad függött. Amikor életedben azt a sok sebet szerezted, Isten akkor is veled volt, veled sírt, érted szenvedett és nem nyugodott addig, amíg nem találkozol vele.”
Hiába döfnek át bűneink, mint Krisztus keresztjének szögei, ezeket a szögeket ki lehet húzni. A minket létrehozó szeretet soha nem szűnt meg szeretni. Ennek felismerésével kezdődik meg a fiatalok újjászületésé, megtérése.
Ezt követően Georg Schwarz a német régió vezetője vette át a szót.
Rohanó, elgépiesedő világunkról beszélt:
„Olyanok lettünk, mint egy számítógép: kalkulálunk, értékelünk, számítunk. De ha letérdelek, - ez a világ legszebb pozíciója -, még ha hallom is a világ borzalmait, mondhatom azt: Istenem mindezt reád bízom. Ekkor eljuthatok a fejemből a szívemhez. Többé nem vagyok bénult, hasznos lehetek. Imádkozhatom, megoszthatom problémáimat Istennel.”
Georg mindig is szerette volna megölelni édesapját, aki az alkohol rabságában szenvedett.
Azt a tanácsot kapta, hogy gondoljon rá, mint egy gyerekre és úgy ölelje meg. Az alkoholtól és cigarettától bűzlő édesapja próbálta eltaszítani, de ő erősen tartotta karjaiban. Könnyek között vette tudomásul, hogy nem tudja őt megváltoztatni, de nem ítélkezett felette.
Ezután megosztotta velünk mindennapi imáját:
„Istenem tedd jobbá a világot! De velem kezd…”
Nekünk kell változnunk. Nemcsak arról van szó, hogy adjunk valamit a szegényeknek, magunkat adjuk, a szolgálatunkat.
A keresztény számára egy szó lenne fontos: szívesen. Ha valamit kérnek tőled, válaszold: szívesen. Légy szolgáló lelkületű! A keresztény élet egyáltalán nem kényelmes, de gyönyörű!
A két sodró lendületű tanúságtétel méltó lezárása volt számomra a Hungexpo-n töltött 5 napnak. Gyakorlati példát adtak az egyik délelőtti előadáson emlegetett VI. Pál pápától származó gondolatra:
„a mai embernek nem tanítókra, hanem tanúkra van szüksége”
(Folyt. köv. :)
Testvéri szeretettel,
Móder Attila