1989 nyarán, Ceausescu utolsó évében történt. A KGST REÁB (Rádióelektronikai Állandó Bizottság) Sinaiában tartotta ülését, amelynek résztvevője voltam. Magyarország és Románia között a viszony már annyira fagyossá vált, hogy hetenként csak két légi járat volt Budapest és Bukarest között. Egy 50 személyes kis román géppel utaztam és beszállás előtt a román biztonsági szolgálat még külön megmotozta az utasokat a ferihegyi betonon. Sinaiában a Párt Központi Bizottságának épületében volt az ülés és a delegátusokat is ott szállásolták el. Süppedő szőnyeg, minden szobában színes televízió, elegáns környezet várta a résztvevőket a kapun belül. Odakinn a néptelen utcán hatalmas kátyúk, gödrök tátongtak, utcai világítás híján este csak a hold fényénél lehetett kerülgetni a gödröket. Az emberek bezárkóztak otthonaikba, gondosan ügyelve rá, hogy hangfoszlányok se szivárogjanak ki az utcára. Az üzletek polcai üresen álltak, a kirakatokban egy-két árválkodó dobozos konzerv jelentette a kínálatot. Minden benzikutnál többszáz leállított autó várakozott libasorban üres tankkal éjjel-nappal, hogy felvirradjon a következő hónap első napja, amikor majd megkaphatják szűkre szabott havi benzinkvótájukat.

Az ülés végeztével a hazautazás is külön kalandot jelentett. Pénteki nap lévén, Budapestre nem volt gép, Prágán keresztül kellett hazajönnöm. Sinaiából leutaztam Bukarestbe, ahol a pályaudvarról taxival kellett volna kijutni az Otopeni repülőtérre. A taxisok közölték, hogy benzinkorlátozás miatt nem hagyhatják el a város határát, ők csak a városi terminálig vihetnek, onnan autóbusszal kell kimennem a repülőtérre. Így is történt. A prágai gépről aztán pompás kilátás nyílott a Királykőre, a Fogarasi havasokra, ritka élményt jelentett átrepülni az egész Kárpát-medencén Pozsonyig, majd tovább Prágáig. Mivel Romániában semmit sem lehetett vásárolni, reméltem, hogy a prágai tranzitban érintetlenül megmaradt napidíjamat cseh koronára tudom váltani. De tévedtem, a pénztáros undorodva fordult el a lej láttán, majdnem ráköpött. De azért megvigasztalt, hogy a büfében elfogadják a lejt is. Rendeltem hát egy pohár sört, majd előhúztam egy száz lejest, gondolván, hogy most már tényleg koronában kapok vissza. De tévedtem, a pincér lejben adott vissza…

Idáig a történet. Akkor még nem gondoltam, hogy Ceausescu napjai meg vannak számlálva és a KGST REÁB sem fog ülésezni többé. De a történelmi események hosszú reménytelen várakozás után rendszerint hirtelen gyorsulnak fel. Vajon mikor jön el az a fordulat, amikor Magyarország az EU vádlottak padjáról lekerülve a keresztény értékek felmutatásával megbecsült példaképpé válik kontinensünk és a világ számára? Vajon mikor válik valóra Szent Pio atya jövendölése Magyarországról?

2013. Úrnapján

Kesselyák Péter