A keresztény életvidámság, a tiszta humor valójában sarkalatos erénynek számít, amellyel mosolyt tudunk varázsolni embertársaink gondterhelt arcára. A nagy szentek vonzereje nem egyszer abban az atmoszférában rejlett és rejlik, amelyet életvidámságukkal sugároztak környezetükre. Igazi életszentség szinte elképzelhetetlen - még a legsúlyosabb sorscsapások közepette is - finom humor, sőt olykor felszabadult nevetés nélkül.
A Szentírásban mégsem találjuk nyomát annak, hogy az Úr Jézus valaha is nevetett volna. Számomra rendkívül izgató kérdés, vajon tréfálkozott-e, mondott-e viccet, felvidámította-e hallgatóságát valamivel, amikor figyelmük ellankadt? Bizonyára igen, és csak azért nem tudunk erről, mert az akkori korszellem hatása alatt az evangélisták haszontalan és fölösleges dolognak tartották, hogy erre utaljanak. Vagy talán Jézus istenemberi méltóságán aluli lett volna mégis, hogy viccet mondjon, vagy azon nevessen? De hiszen mindenben példaképünk volt, csak éppen ebben az egy dologban ne lett volna az?
Ugyanilyen nehéz választ találni arra, vajon volt-e fertőző beteg az Úr Jézus? Kellett-e valaha is "ágynak dőlnie"? - Elvileg lehet, hiszen megtestesülésével mindenben hozzánk hasonló lett, kivéve a bűnt. Valószínű azonban, hogy mégsem volt beteg soha. A torinói lepel tanúsága szerint testében a férfiasság legszebb vonásait hordozta. 183 cm magas, délceg termete, csodálatosan szép arcéle, haja, szakálla mind azt sugallja, hogy isteni méltóságának kifejezéseképpen - az Atya akaratából - az emberi nem legtökéletesebb formáját öltötte magára, és kézenfekvő, hogy testi tökéletessége sebezhetetlen egészséggel párosult. Ez a vas egészség vértezhette fel Őt arra, hogy el tudja viselni a kínszenvedéssel és kereszthalállal járó emberfeletti megpróbáltatásokat.
1996 húsvét
Kesselyák Péter