Ki volt Melkizedek tulajdonképpen?

Az ószövetségi bibliatudomány mindmáig nem tud megnyugtató választ adni arra a kérdésre, vajon ki is volt valójában az a Melkizedek, (Sálem, azaz Jeruzsálem királya) aki az Ószövetség hajnalán Ábrahámot megáldva, a kor áldozatbemutatási hagyományaitól teljesen eltérően kenyeret és bort áldozott a magasságbeli Istennek, és ezzel előképét szolgáltatta az Újszövetség áldozatának.

Melkizedek titokzatos módon bukkan fel a Teremtés könyvének 14.fejezetében és ugyanolyan titokzatosan tűnik el az üdvtörténet porondjáról. A kor történészei semmi nyomát nem találják annak, hogy Jeruzsálem királyaként történelmi személy lett volna, ugyanakkor a Szentírás egyértelműen tanúskodik fellépéséről.

Szent Pál a Zsidókhoz írt levelében így ír róla: "Ez a Melkizedek - Szálem királya és a fölséges Isten papja - eléje ment a királyok legyőzése után hazatérő Ábrahámnak, és megáldotta. Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve azt jelenti, hogy az igazságosság királya. Azonkívül Szálem királya volt, vagyis a békesség királya. Nem ismerjük apját, anyját, családfáját, sem napjainak kezdetét vagy életének végét. Igy az Isten Fiához hasonlóan pap marad mindörökké." (Zsid 7, 1-3).

Mint oly sokszor, amikor a Szentírás nyitva hagyja a kérdést, ez esetben is Emmerich Katalin látomásaiból próbálhatunk fényt deríteni Melkizedek titokzatos kilétére:

Ábrahám, legyőzve ellenségeit, a Jozafát völgyében díszes lombsátor alá épített oltáron készül áldozatot bemutatni a nép és Szodoma királya jelenlétében, amikor egy ünnepélyes külsejű férfi lép mögéje és az oltárra helyezi az általa hozott áldozati kelyhet. A férfi Melkizedek volt, a fenséges Isten papja, akinek érke-zéséről Ábrahám már tudott, mivel korábban - a megváltás ígéretével együtt - erről is kinyilatkoztatást kapott. Nagy tisztelettel várták, miután követei révén bejelentette érkezését. Szamárhoz hasonló, szürke teherhordó állat kísérte, egyik oldalán borral telt edényt, másik oldalán lapos kenyérköteggel telt kosarat hozva. Melkizedek a lombsátor alatti oltárnál magasra emelve megáldotta a kenyeret és a bort, majd a kenyeret megtörte. Utána Ábrahám és a nép előkelői ettek a kenyérből és ittak a borból. Valamennyiükön megindultság vett erőt és lélekben Istenhez emelkedtek. Melkizedek megáldotta Ábrahámot és közben prófétai szavakkal adott tudtára dolgokat a Megváltóra és jövendő áldozatára vonatkozóan. Ábrahám tizedet adott neki minden jószágából és kincséből.

Melkizedek nem volt öreg, termete vékony és magas, megjelenése rendkívül komoly. Hosszú fehér köntöst viselt - fehérebbet, mint bármely földi eredetű köntös. Ábrahám fehér köntöse szürkének tűnt az övé mellett. Emmerich Katalin úgy látta, mintha szárnyai lettek volna, de megállapítja, hogy amit látott, azok nem valódi szárnyak voltak, csupán azt voltak hivatottak jelezni az ő számára, hogy Melkizedek valójában nem ember, hanem angyal, az Isten küldötte. Az áldozat bemutatásakor fehér, összehajtható sapkát viselt, mint később a zsidó papok. Haja hosszú volt és világos szőke, mint a fényes selyem. Kis hegyes, fehér szakállt viselt. Az Isten azért küldte, hogy népeket vezessen, törzseket telepítsen le és helységeket alapítson. (Jeruzsálem ősi alapjainak lefektetése is az ő nevéhez fűződik). Már jóval Ábrahám kora előtt különböző helyeken felbukkanva azon munkálkodott, hogy előkészítse az üdvtörténet kibontakozásának azt az állomását, amely Ábrahámmal veszi kezdetét. És ezzel földi küldetése véget is ér.

Emmerich Katalin látomásai alapján Melkizedek tulajdonképpen Jézus angyali előfutára, akit Isten azért küldött a földre, hogy emberi formát öltve, az emberek között indítsa el az Igéret beteljesedésének folyamatát. Azt a folyamatot, amelynek végén Jézus áll, aki megváltja a világot. Melkizedek szerepe az üdvtörténetben különös és egyedülálló, hiszen az Ószövetségben Isten a prófétákon keresztül szólt az emberiséghez, akik mind emberek voltak. Melkizedek és Jézus küldetése tehát mintegy "égi keretbe foglalja" a próféták működését.

Erről tanúskodik a Melkizedek áldozatbemutatásánál használt kehely különleges története is: az áldozati kehely később a jeruzsálemi templom eszköztárába került, de mint ereklyéről megfeledkeztek róla. 18 évszázadon át porosodott, míg végül Jézus idejében Szeráfia (azaz Veronika) birtokába jutott, aki az Utolsó vacsora előkészítésében résztvevő szent asszonyok társaságában a teríték részeként a vacsora asztalára helyezte a kelyhet és az Úr Jézus ugyanebben a kehelyben változtatta át a bort szent vérévé.

A kehely valamilyen nemes kristályanyagból lévő, természet által megformált, nem ember alkotta, talp nélküli képződmény volt. Sorsáról ma nem tudunk, de Emmerich Katalin szerint a történelem során még elő fog kerülni, a torinói lepelhez hasonlóan, és akkor az Egyház nagy tiszteletben részesítheti majd ezt a csodálatos szent ereklyét.

1996 búcsú

Forrásanyag: Anna Katharina Emmerich: Das bittere Leiden unseres Herrn Jesu Christi. Paul Pattloch Verlag, Aschaffenburg, 9.kiadás, 1974.