Jézus a kereszten János apostol gondjaira bízta a Szűzanyát, amikor így szólt: "Asszony, nézd, a fiad!" - Aztán a tanítványhoz fordult: "Nézd, az anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. (Jn.19,26). Ez az utolsó híradás a Szűzanya sorsáról. További élete rejtve maradt a világ kiváncsi szeme elől. Az apostolok, tanítványok és a szent asszonyok "védő gyűrűjében" visszavonultan, állandó imádság és Szent Fia utáni emésztő vágyódás közepette élte földi mártír életét, amelyről Emmerich Katalin látomásaiból tudhatunk meg számos, hitelesnek tekinthető részletet.
Jézus mennybemenetele után Mária még 15 évet töltött közöttünk. Három évig a jeruzsálemi Sion-ban, majd 3 évig Betániában, Lázár nővéreinél lakott. Az első jeruzsálemi keresztényüldözéskor menekülnie kellett. A zsidók Lázárt és nővéreit egy csónakban kitették a nyílt tengerre és sorsukra hagyták őket. János apostol Máriát a kisázsiai Efezus közelében egy rejtett keresztény kolóniára menekítette, ahová elkísérték legközelebbi rokonai és a szent asszonyok közül többen. Mindannyiojuknak meg kellett tapasztalniuk a számkivetettség keserű érzését.
A dimbes-dombos, erdős fennsíkon települt kolóniát az üldözések elől menekült keresztény családok és szent asszonyok népesítették be, akik szétszórtan, egymástól negyedóra járásnyira sátrakban, barlangokban húzódtak meg. Máriának kőházat építettek. A ház mögötti hegy csúcsáról rá lehetett látni az efezusi öbölre, amely egy óra járásnyira feküdt innen, míg maga a város 3 órányi távolságban volt. A házban Mária szolgálójával kettesben lakott, azonban a szent asszonyok rendszeresen látogatták. Az apostolok és tanítványok utazásaik során betértek hozzá. Mária a ház mögötti ösvény mentén keresztutat létesített, 12 stációval. A kálváriahegyi stáció egy domb tetején, a szentsír stáció pedig a domb mögött egy barlangnyílás bejáratánál volt. Félóra kellett a keresztút végigjárásához. A Szűzanya naponta megtette ezt az utat elmélkedve. A stációkat később faragott, héber feliratos kövekkel megjelölték és a kolónia keresztényei rendszeresen látogatták.
Három évvel a letelepedés után Mária rövid időre visszatért Jeruzsálembe Péter és János kíséretében, hogy végigjárja Jézus kínszenvedésének állomásait. Támogatni kellett és többször elájult a fájdalomtól, amint újból átélte Szent Fia sorsát. Halála előtt másfél évvel aztán mégegyszer ellátogatott ide. A lelki gyötrelmektől annyira elgyengült, hogy ott, ahol a keresztet hordozó Jézussal egykor találkozott, összeesett és azt hitték róla, hogy meghalt. Nagyon sokára tért magához és kísérőinek az volt a véleménye, hogy közel van a vég. Maga Mária választott ki egy barlangot az Olajfák hegyén, hogy ott sírhelyet készítsenek neki, amit az apostolok egy keresztény kőfaragóval el is készíttettek. Mire azonban a sírhely elkészült, Mária erőre kapott annyira, hogy vissza tudott térni efezusi számkivetésébe. (A jeruzsálemi sírhely fölé később templomot építettek és elterjedt az a téves nézet, hogy Máriát ide temették).
A Jézus születése utáni 48. esztendő nyarán azután a Szűzanya halála valóban elközelgett. Imában kérte Istent, hogy Jézus ígéretének megfelelően, távozása előtt áldását adhassa az apostolokra, akik szerte a világban hirdették az evangéliumot. Az apostolok - benső indíttatásra - mindenhonnan útnak indultak Efezus felé. Bertalan Dél-Arábiából, Tamás az Indián túli mongol vidékekről, az idősb Jakab Spanyolországból hazatérőben igyekezett Máriához. Az érkező apostolok, tanítványok élén Péter Mária házának előcsarnokában ünnepi szentmisét koncelebrált, majd feladta Máriának a szent kenetet és megáldoztatta Őt. Ezt követően Mária egyenként megáldotta az apostolokat és a többi jelenlévőt. Imádságban virrasztott az egész közösség, amikor eljött a halál pillanata, amelyet Emmerich Katalin csodálatos látomás keretében így ír le:
"Mária fekhelye fölött a tető eltűnt, és a megnyílt égen keresztül be lehetett látni a mennyei Jeruzsálembe. Fényes felhő gyanánt két fénylő sáv ereszkedett alá, amelyből sok angyal-arc bontakozott ki. A két fénylő sáv között éles fénysugár vetődött Máriára..... Ő végtelen vágytól vezérelve kitárta karjait az ég felé ... majd láttam a lelkét, mint valami kicsiny, végtelenül tiszta fény-alakzatot felfelé tárt karokkal a testéből kilépni és a fénypályán keresztül Ég felé lebegni. Két oldalt a felhőben lévő angyalkórus összezárult mögötte és elválasztotta lelkét szent testétől, amely mellén keresztbe tett kézzel fekhelyére visszahanyatlott. Tekintetemmel a lelkét követve láttam, amint a mennyei Jeruzsálembe belépve a legszentebb Szetháromság trónjáig emelkedett. Sok lelket láttam, köztük pátriárkákat, Joachimot, Annát, Józsefet, Erzsébetet, Zakariást és keresztelő Szent Jánost, amint boldogan, nagy tisztelettel elébe jönnek. Ő - köztük átlebegve - az Atya és a Fiú trónjához érkezett, ahol Jézus a sebeiből kiáradó fénnyel egész jelenségét még sugárzóbb fényességbe burkolta és isteni szeretettel fogadva Őt, jogart nyújtott át neki, majd a földre mutatva, mintegy hatalmat adott Édesdanyjának fölötte." Néhány apostol - köztük Péter és János - szintén láthatták mindezt, mert tekintetüket égre emelték, míg a többiek földre borultak. Mária teste lehunyt szemmel, boldogságtól átitatott arckifejezéssel, békésen pihent.
Testét a szent asszonyok másnap olajjal megkenve szoros halotti lepelbe burkolták és fonott koporsóba helyezték. A temetési menet napnyugta után érkezett Mária keresztútjának utolsó állomásához, a szentsír-stációhoz, amelynek közelében egy másik barlangnyílásban helyezték el a koporsót, majd elzárták a bejáratot és imával virrasztottak előtte sokáig. Később a hazatérők távolról különös látványnak voltak tanúi: az égből fénysugár ereszkedett le a sírhely irányában és benne egy fényes alakzat, a Szűzanya lelke, Jézus alakjától kísérve. A sírból Mária fénylő teste felemelkedett, majd lelkével egyesülve Jézus kíséretében a mennybe ment.
Tamás apostol késve, a temetés utáni éjszaka érkezett meg és keserves sírásra fakadt, amikor megtudta, hogy Máriával már nem találkozhat. Az ő kedvéért még éjszaka visszafordultak az apostolok, hogy elkísérjék a sírhoz. Kibontva a bejáratot, meggyőződhettek róla, hogy a látomás igaz volt. A koporsót felnyitva, Mária teste hiányzott a halotti lepelből. János apostol bizonyságként magához vette az üres halotti leplet. Visszatérve Mária házához, dicsőítő himnuszokat énekeltek és ünnepélyes hálaadó istentiszteletet tartottak, miután megtapasztalták Jézus végtelen jóságát és Édesanyja iránti szeretetét.
A Gondviselés különös rendelése, hogy ugyanaz a Tamás apostol kapta meg Mária mennybevételéről elsőnek a "kézzel fogható" bizonyítékot, akinek Jézus megengedte, hogy ujjával szent sebét érintve győződhessen meg az Ő feltámadásáról.
Isten a Mária haláláról és mennybevételéről szóló híreket szándékosan visszafogott, szűkebb körű keresztény hagyomány tárgyává tette hosszú évszázadokra. Emmerich Katalin szerint azért, nehogy az akkori erős pogány gondolkodás a kereszténységben mozgásteret engedjen a Mária-tisztelet elfajulásának, istenasszonyi imádatba való torkollásának. A Szent hagyomány alapján csak 1950-ben mondta ki XII.Pius pápa Szűz Mária mennybevételének dogmáját. Ma egyre többen látogatnak el a törökországi Efezus határában fekvő őskeresztény kolónia helyére. Szűz Mária háza évente százezrek zarándokhelyévé vált.
1997 húsvét
Forrásanyag: Anna Katharina Emmerich: Leben der heiligen Jungfrau Maria.
3.kiadás, 1973. Paul Pattloch Verlag, Aschaffenburg.