Megosztom veletek az ez évi szentségőrzéssel kapcsolatos megtapasztalásomat.
Amikor múlt év végén Henrik atya a találkozókor elmondta a mindennapos szentségimádás tervét és elmondta, hogy tőle előbb az Úr napi egy órát, majd napi két órát kért el és ha odaadjuk, az Úr megoldja az időt is. Ekkor éreztem, hogy nekem is vállalnom kell és lehet a napi egy órát. Úgy döntöttem, hogy hétfőn, kedden, szerdán és pénteken is, vállalok egy órát, csütörtökönként este az Új Jeruzsálem közösségben dicsőítésre megyek, így ott adom oda az Úrnak.
Így is történt. Január 1-én, hétfőn boldogan mentem a templomba, nagyon hideg volt, egyedül voltam és hálatelt szívvel dicsőítettem az Urat. Majd kedden, szerdán és pénteken is. Minden alkalom után, amikor hazamentem betakarva még egy órát vacogtam, kapart a torkom. Rögtön arra gondoltam, meg fogok betegedni és le kell mondanom.
Ekkor ezt mondtam, nem érdekel, ha beteg is leszek, akkor is vállalom a hétfő, szerda, péntek egy órát. Amikor hazamentem az alkalmak után ugyanúgy idő kellett a felmelegedéshez, de EGÉSZ TÉLEN NEM VOLTAM BETEG. Ekkor jöttem rá, hogy ez kísértés volt és ha kimondjuk, hogy a félelem ellenére az Úr mellett döntünk, Ö segít megoldani.
Dicsőség és hála neked Uram!
Szeretettel:
Ravadits Márta