Két egymáshoz szorosan kapcsolódó, a „Lelkiőr” szolgálathoz kötődő élményem szeretném Veletek megosztani.
Még akkor kezdtem el ezt a szolgálatot, amikor csak péntekenként volt Szentségimádási lehetőség a templomban. Mivel mindig versenyfutásban vagyok az idővel, annak idején is úgy gondolkodtam, hogy ezzel a szolgálattal „két legyet ütök egy csapásra”: egyrészt fixen, heti rendszerességgel tudok egy órát a templomban, csendben eltölteni az Úrral, másrészt egy Istennek tetsző, a közösség számára is hasznos szolgálatot látok el.
Jártam is rendszeresen „őrködni” és imádkozni.
Aztán eljött a nyár, a szabadságok, utazások, a pihenés ideje és szeptember elejéig kértem egy pár hetes helyettesítést.
Amikor augusztus végén visszajöttem Budapestre, a munkahelyemen átgondoltam az előttem tornyosuló feladatokat, a rám váró munkamennyiséget, megkaptam a gyerekek iskolai órarendjét, az edzésbeosztásokat, sportprogramok listáját, és ehhez hozzáillesztettem az egyéb családi és közösségi programokat, úgy döntöttem ez a szolgálat idén nem fér bele az időmbe... Jeleztem is döntésem és kértem Zsuzsit, a szolgálat koordinátorát, hogy keressen az időpontomra mást.
Amint ezt a döntést meghoztam, a Szentlélek elkezdett dolgozni.???? Folyamatosan jöttek a gondolatok, hogy ez így mégsem helyes. Ki az első az én életemben? Mi a helyes sorrend? Mivel kellene időt tölteni? És így tovább. Egy átforgolódott éjszaka után felébredve tudtam mit kell tennem. Beszéltem Zsuzsival és mondtam, hogy mégis folytatom szeptembertől a szolgálatot, ne adja át az időpontom másnak.
Eljött az első alkalom, leültem a már megszokott padba az Úr elé.
Amint megérkeztem, elcsendesedtem és megéreztem az Úr jelenlétét, rájöttem mekkora hibát akartam elkövetni azzal, hogy le akartam mondani ezekről az alkalmakról. Már az első percekben béke és nyugalom árasztott el. Kértem Jézust bocsássa meg, hogy nem jól gondolkodtam, hogy nemet akartam mondani neki. És ahogy ott ültem és figyeltem az Úrra, olyan boldogság és öröm fogott el, hogy peregni kezdtek az örömkönnyek az arcomon. Vágni lehetett a szeretetet. Isten nemhogy nem haragudott rám, hanem átölelt végtelen szeretetével. Megtanította, hogy ha igent mondunk a hívására, számunkra elképzelhetetlen ajándékokat tartogat számunkra.
És ez még nem minden.
Azt tudtam, hogy jól tettem, hogy vállaltam a szolgálatot, de azért aggódtam kicsit, hogy hogyan fogom elvégezni a dolgaimat, ha pénteken csak 11 után érek be a munkahelyemre… Hogyan fogok a munkával végezi, munka után még bevásárolni, előkészülni a hétvégére, odaérni a kislányomért, stb. (A szombat nálunk legtöbbször valamilyen sporttevékenységgel vagy versennyel telik, ráadásul építkezünk is éppen, így a nyugodt és munkamentes vasárnap érdekében muszáj előredolgozni..;-)
Most nem sorolom fel, hogy hogyan alakulnak a pénteki napjaim azóta, de az Úr mindenről gondoskodik.:) Reggel 7 és 10 között annyi mindent meg tudok csinálni, hogy szinte nem marad feladat délutánra.:) Mostanában inkább azon izgulok, hogy tudjak menni szentségimádásra, hogy jól alakuljon a hétvége. ????
Hálás vagyok ezért a szolgálati lehetőségért az egyházközösségnek, mert lehetőségem volt általa még jobban megtapasztalni Isten hatalmas szeretetét és azt, hogy az Istenre szánt idő azért is értékes, mert az Úr duplán adja azt vissza nekünk.
Ezért ha kevés az időtök, vállaljatok szolgálatot! ????
Isten Velünk!