Gondolatok a bibliai őstörténethez

Az újkori bibliatudomány az ember teremtéséről szóló szentírási történetet egészében jelképes isteni üzenetként kezeli, szinte már megkérdőjelezve ősszüleink, Ádám és Éva valóságos történelmi létezését is, holott erre Jézus szavai és az újszövetségi szent írók (mindenek előtt Szent Péter és Szent Pál) számos helyen kétséget kizáróan utalnak. Tény, hogy az őstörténet tele van nehezen megfejthető jelképekkel és eseményekkel, és nehéz megítélni, mit kell a hit fényénél szó szerint elfogadnunk belőle, mégis úgy tűnik, hogy a modern kor értékén alul becsüli annak tartalmát. Pedig éppen a modern kor új biológiai ismeretei nyújthatnak alapot a teremtéstörténet több szimbolikus eseményének újszerű megvilágítására és ezzel tartalmának felértékelésére.

Vizsgáljuk meg közelebbről, mit mond az emberré válásról maga a Szentírás. A Teremtés Könyvében arról tudósít bennünket, hogy miután Isten megteremtette Ádámot, így szólt:

"Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő." ... "Ezért az Úristen (mély) álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból (oldalbordából) megalkotta az asszonyt és az emberhez vezette" (Ter 2,18-22).

Éva teremtésének ez a leírása természetesen jelképes és azt fejezi ki, hogy az emberiség egyetlen őstől származik, de hogy mit fed a jelkép pontosan, az máig nyitott kérdés. A 20. század második felének kellett eljönnie ahhoz, hogy a modern génelmélet fényében megkíséreljük megvilágítani a jelkép tartalmát. Miért éppen az oldalcsont, vagy oldalborda vált a kinyilatkoztatásban foglalt üzenet jelképévé?

Ma már tudjuk, hogy az élő sejtek magvában kromoszómák hordozzák a fajra jellemző kódolt tulajdonságokat és gondoskodnak arról, hogy az élő szervezet e tulajdonságokkal fejlődjék ki. Az emberi sejtmagvak kromoszómáiban 23 pár (összesen 46) információ tároló gén foglal helyet, amelyeket a sejtosztódás fázisában mikroszkóp alatt bordázatos elrendezésben úgy láthatunk, ahogy azt az ábra mutatja. A 46 gént tartalmazó kromoszómában 23 apai eredetű, a másik 23 pedig anyai eredetű.

Kivételt képeznek a férfi és női ivarsejtek, amelyeknek a magjában a kromoszóma nem 46, hanem csak 23 gént tartalmaz, vagyis az ábrán látható bordázat apai illetve anyai felét külön-külön. A megtermékenyítéskor a női és férfi ivarsejt egyesül és az új egyed sejtjeinek kromoszómáiban az apai és anyai gének párba lépnek egymással. Az "oldalborda" ebben az értelmezésben tehát nem más, mint a férfi hímivarsejtjének kromoszómája.

Ha ez így van, akkor a Teremtés könyvének szerzője szemléletes, természettudományos hűségű látomásban kapta meg Istentől az ember teremtésére vonatkozó kinyilatkoztatást, amit azonban a kor ismereteinek szintjén csak az "oldalborda" hasonlattal tudott kifejezni.

Tovább göngyölítve a gondolatsort - a fenti bibliai idézet üzenete az alábbi módon értelmezhető:

Ádám egy előemberi közösség szülöttjeként, társtalanul lépett a világtörténelem porondjára, mint a halhatatlan lélekkel felvértezett emberi nem, a homo sapiens ősatyja. De mivel nem talált magához hasonló társat, átmenetileg visszasüllyedt az előemberi közösség szintjére és ott nemzette Évát. Ezt fejezheti ki a Szentírás, amikor azt mondja, hogy "Az Úristen (mély) álmot bocsátott az emberre, és amikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját ... aztán az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt". A (mély) álom az előemberi közösségbe való tudattalan visszasüllyedést, az oldalcsont kivétele pedig - a génelmélet fényében - Éva Ádám által való nemzését jelentheti. Ha belegondolunk, a Biblia csodálatos finomsággal fejezi ki mindezt.

Éva tehát egy homo sapiens és egy, a homo sapienshez biológiai értelemben már nagyon közel álló fajta előember gyermekeként homo sapiensnek születhetett. Hasonlóképpen feltehető, hogy az első emberpár, Ádám és Éva gyermekei nem csak egymás között házasodtak, hanem előemberi környezetükkel is úgy, hogy utódaik már mind homo sapiensek lettek. Vagyis az első emberpár utódai a hozzájuk biológiailag közel álló előemberi környezet kovászaivá válhattak és azt nemes oltással világszerte fokozatosan beolvaszthatták a homo sapiens fajba. Valószínűleg erre utal a Teremtés Könyvének (6,1-4) szakasza, amely az "Isten fiainak" és az "emberek lányainak" összeházasodásáról beszél, ahol az Isten fiain Ádám és Éva leszármazottait, az emberek lányain pedig feltehetőleg az előemberek lányait érthetjük: "Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak és ezek gyermekeket szültek nekik. Ezek a régi idők híres hősei" (Ter 6,4).

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ha így történt, vajon mikor történhetett mindez? Ennek vizsgálata mindenképpen a természettudományok és a régészet dolga. Valószínű, hogy a mai ember - a halhatatlan lélekkel felruházott homo sapiens - kb.100.000 éve lépett a történelem porondjára Ádám és Éva személyében, de azt biztosan állíthatjuk, hogy nyomai a mai Izrael területén már legalább 40.000 éve megtalálhatók.

Különös figyelmet érdemel még az előbbi bibliai idézetben az óriások megemlítése. A bibliatudomány ezzel sem tud mit kezdeni. Tulajdonképpen nem tartoznak bele a Ter(6,4) mondanivalójába, csupán háttér információként esik szó róluk: abban az időben történt, hogy az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, amikor egyébként óriások éltek a földön. Kik lehettek ezek az óriások?

Az ősrégészet tanúsága szerint a neandervölgyi ősembernek nevezett előember robusztus termetű, nagy fizikai erejű, de a homo sapienshez képest összehasonlíthatatlanul gyengébb értelmi képességű külön faj volt, amely hosszú időn keresztül harcban állt a homo sapiensszel, míg végül az utóbbi teljesen fölébe kerekedett. A neandervölgyiek utolsó maradványai 30.000 évvel ezelőtt a mai Gibraltár vidékén végleg kipusztultak. Lehetséges, hogy a Teremtés Könyve őrájuk céloz, és akkor ez azt jelenti, hogy a Ter(6,4) eseményeit 30.000 évnél régebbre kell datálnunk.

Végül meg kell jegyezni, hogy a mai tudomány "ősember" illetve egyáltalán "ember" fogalma nem üdvtörténeti kritériumokra épül és nincs összhangban a halhatatlan lélekkel rendelkező valódi, bibliai értelemben tekintett ember fogalmával, ami sok félreértés és vita forrása napjainkban, amikor az ember megjelenésének időpontját próbálják meghatározni. A tudomány által "jávai majomember"-nek, "pekingi ősember"-nek, "neandervölgyi ősember"-nek, stb. nevezett és kihalt fajok üdvtörténeti szempontból majdnem bizonyosan még mind halhatatlan lélek nélküli előemberek voltak.

1999 húsvét