A takarítás

Az ősz elején két héttel korábban előterveztem az egyik hétvégémet, és a vágyam az lett volna, hogy menjek kirándulni, hiszen szeretem az őszi erdőt, mert nagyon tarka és még nincs túl hideg.

Tehát mindenképpen szombaton el akartam menni kirándulni, mondjuk a Mátrába, mert jól ismerem azt a hegységet. Igen ám, de napról napra, miközben közeledett a szombati nap, nézve az előrejelzést, egyre rosszabb időt jósoltak arra a napra… Akkor mit csináljak? Mit nem csináljak? A szombaton már nagyon közel volt és nem volt ötletem, mert bármi külső program ki volt zárva az időjárás miatt, de ugyanakkor mozogni akartam, valami nem ülő tevékenységet akartam végezni. Péntek reggel volt és még mindig nem volt ötletem, hogy mit csináljak; azt gondoltam, ha nem esik az eső, akkor lehet, hogy megyek bringázni valahova, de nem voltam nagyon lelkes, mert mégis az előrejelzés elég esős volt. Amikor pénteken délután megérkeztem a munkából, csörgött a telefon: „Halló! Vass Gábor vagyok, emlékszel rám?”. Persze, hogy emlékeztem Gabeszra, és azért hívott fel, mert embereket toborzott a templom takarítására, és engem is megkért erre a feladatra. Azt mondta nekem, hogy ha nincs más dolgom, van-e kedvem menni takarítani a templomot, mert dolgoztak benne, teli van porral, de lesznek a hétvégén a misék, tehát fel kell mosni az oltárt, a padlót, a padokat stb. Én fél másodpercre gondoltam: takarítani? Nem a legkedvencebb dolgom, de Jézus házát – tehát az én házam is – takarítani, azt szívesem megcsinálom, mert tulajdonképpen más kötelező dolgom nem volt! És így lett, hogy nem volt programom, de a jó Isten elintézte, hogy valami hasznost csináljak, tehát igénylő volt a válaszom Gabesznak, aki azt mondta, hogy fél 8-kor találkozunk a templomban, a mise után. Megkérdeztem, akkor a mise 7-kor van? Ő azt mondta, hogy igen, de a plébánián, mert a templom éppen használhatatlan állapotban van. Azt gondoltam magamban: tökéletes, megyek misére, így nagyon jól elkezdem a napot, utána kitakarítom a templomot a többiekkel együtt.

Szombat lett, tíz perc hét óra előtt jelentkeztem a plébánia előtt arra gondolva, hogy tuti nem csak én megyek misére, hanem mások is fognak jönni, tehát nem csöngettem, hanem csak vártam, hogy valaki érkezzen. Elmúlt 5 perc, senki nem jön; elmúlt 10 perc, egy lélek se járkál arra felé, 7 óra elmúlt néhány perccel, és még mindig nem történik semmi! Azt gondoltam, hogy a fene egy meg, vagy nincs mise, vagy senki nem jött, de valami mozgást sem nagyon láttam kívülről a kápolnában… Egyszer csak megjelenik Gabesz: „Halló! Bocsi, mondtam, hogy van mise, viszont nincs, mert csak az első szombaton van reggel…”, nahát, mit mondjak: ámen, ez van! De emiatt korábban jött, és azt javasolta, hogy nézzük meg a templomot, milyen állapotban van. Gabesznál nem volt a kulcs, akkor Henrik atyának csengettünk, de kiderült, hogy neki sem volt a templom kulcsa. Így Gabesz felhívott valakit és érdeklődött a kulcs után és aztán odament ehhez az emberhez a kulcsért. Én nem akartam kocsikázni és azt mondtam neki, hogy ott várom. Henrik atya engem látva tétlenül a plébánia előtt, meghívott a kápolnába imádkozni az Oltári Szentség előtt, odamentem és naggyon jó volt ott imádkozni Jézus előtt Henrikkel együtt! Amikor visszajött Gabesz, akkor kinyitottuk a templomot és elkezdtük a melót jó társaságban, mert aztán sokan jöttek.

Végül azon a szombaton nem voltam a misén, de Jézussal együtt kezdtem el azt a napot, volt egy nagyon hasznos és jó mozgó tevékenységem, és végül délután egy barátom is felhívott és vele együtt elmentünk úszni. Lehet, hogy egy takarítás nem annyira vonzó dolog, de „igent” mondani egy barátnak, akkor is, ha nem olyat kér, amit nagyon szeretek, szebbé tette az egész napomat, és hasznossá is, mert végül vasárnap voltam a misén, és azt mondtam magamban: „de szépen és tiszta ez a templom!”. Persze, nem nekem köszönhetően, hanem mindazoknak köszönhetően, akik – mint én – „igent” mondtak egy kérésnek, csak azért, mert Jézus házát, és így a mi házunkat is, rendbe kellett tenni. Ez szerintem igaz minden hitből fakadó tevékenységben: mindig legyünk hajlandó „igent” mondani Jézusnak, amikor a barátainkon keresztül szól, így szebb lesz a mi életünk is és a környezetünk is.

Toma Márió