2020. okt. 23. 23:25
„bár a globalizáció révén látszólag közel kerültek egymáshoz az emberek, csak szomszédok lettek, nem testvérek… …megbetegítettük magunkat azzal, hogy hátat fordítottunk mások fájdalmának… …nem azt kell fürkésznünk, ki a felebarátunk, hanem a másikhoz közeledve a felebarátjává kell válnunk…” Súlyos mondatok ezek a Szentatyától. A Fratelli tutti viszont a legkevésbé sem komor hangvételű szöveg, de azok „derűs felszínessége” is idegen tőle, akik azt a látszatot keltik, hogy egyetemes nyitottság nélkül is boldogulni tudunk. Vigyázat mélyvíz, de nem úszhatjuk meg…
2020. máj. 30. 15:56
2007 vagy 2008 nyár elején, egy szép vasárnapi reggel, a 7 órai szentmisén, amit Antal atya mutatott be, Verbényi István atyánál gyóntam. Amikor végeztem a gyónással, gyorsan megkérdezte, hogy várnak-e még utánam. Mondtam, hogy nincs senki. Akkor megkérdezte, hogy érdekel-e egy CD, amin Cantalamessa atya arról beszél, hogyan lett karizmatikus. Azt hittem kiesek a gyóntató székből! István atya Bécsben részt vett egy hetes, csak magyar papoknak tartott lelkigyakorlaton, amit Cantalamessa atya tartott...
2020. ápr. 9. 19:23
Csak akkor tudjuk megélni az igazi magasságot, ha már jártunk lent, a mélyben is. A mélységhez képest (viszonyítva) lesz magas bármi. A jó fogalma csak a rossz tükrében nyeri el a jelentését. Meg kell tapasztalnunk, hogy milyen rossz lent, a mélyben. Amikor minden vágyunk az, hogy a rossz elmúljon és visszaálljon a rend. Mert a rend jó. És a jó, maga, Krisztus. Minden élőlény egyetlen őszinte igénye és vágya. A teljesen jó, a tökéletes...
2020. febr. 18. 10:55
Alacoque Szent Margitnak a XVII. században Jézus 12 ígéretet tett. A nagykilenceddel kapcsolatos ígéret így szól: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelem nélkül...
2020. febr. 18. 10:50
Szent István király felajánlotta a koronát a Szentséges Szűznek, I. Ferencz József király pedig 1914. december 8-án felajánlotta Magyarországot Jézus Legszentebb Szívének. Minden hónap első péntekje, a Jézus Szíve-tisztelet napja. A 9 egymást követő első péntek megtartásához, az első pénteki nagykilencedhez az Úr külön ígéretet fűzött. Ennek alapján a Jézus Szíve-tisztelet legnépszerűbb formája lett az első pénteken végzett engesztelő szentgyónás, szentmise és szentáldozás. Az első péntekek megtartása nagy segítség a lelki életben. Már a kora középkorban kimutatható volt bizonyos körökben a kifejezett Jézus Szíve-tisztelet. Elterjedéséhez nagyban járultak hozzá egy francia apácának Alacoque Szent Margitnak látomásai. De ki is volt Alacoque Szent Margit?
2020. febr. 10. 14:36
Szüleim és családom elmondása szerint kb. 2 éves lehettem, amikor is megbetegedtem. A körzeti orvos, aki egy kedves zsidó ember volt, majdnem naponta járt hozzánk, mivel napról napra rosszabbul voltam, se játszani, se mászkálni nem tudtam. Nagyon legyengült voltam. Szüleim kétségbeesetten próbáltak segíteni rajtam, ezért Édesapám gondolt egyet és egyik nap elindult velem...
2019. okt. 16. 23:36
R​égóta szerettük volna már bemutatni lapunkban egyház-községünk egyik különleges közösségét, az Apaklubot. Különleges, mert ez az egyetlen olyan közösségünk, ahol csak férfiak jönnek össze imádkozni, beszélgetni. S hogy miért fontos a tagoknak? Erről kérdeztem Pernitz Ákos diakónust, az Apaklub vezetőjét, és a klub néhány résztvevőjét.
2019. szept. 26. 12:49
...Szerencsésnek érzem magam, hogy a táborban részt vehettem a négy napos Szent András Iskola Új élet Krisztusban kurzuson. Nem elméleti tudást kaptam, mint gondoltam elsőre, hanem megerősítést a hitemben és lelki erőt. Egy egyszerű játékon keresztül megértettem, hogy nem is esne nehezemre rábízni magam Jézus irányítására a mindennapokban, felismertem, hogy valószínű Ő is segítene nekem az akadályoknál, csak bíznom kellene Benne. Más megvilágításba került számomra az ima ereje...
2019. szept. 26. 12:40
Egyik reggel arra ébredtem, hogy anyáék csomagolnak és pakolnak nagy-nagy táskákba. Életem 5 hónapja alatt még nem is láttam ilyet, hogy anyu és apu mindent összegyűjt, behajtogat, még a kis kádamat is levitték valahová. Apu szerint üresen marad így utánunk a lakás, a táborban meg építhetünk egy újat. Még nem tudom, mi lehet ez a tábor, de anya szerint jó sokan lesznek ott az ismerősök és minden napra lesz jó kis programunk. Elindultunk az autóval...
2019. júl. 4. 10:24
– Akinek a szolgálat a legfontosabb. Kedves Zoli atya! Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásunkat és interjút adsz az Egyház-községi Levél olvasóinak! Több albertfalvi közösség előtt is tanúságot tettél hitedről, hivatásodról. Kérlek, beszélj egy kicsit magadról, az életutadról! Még akkor sem szeretek magamról beszélni, ha éppenséggel rólam van szó. Nem én vagyok a fontos, hanem a Feltámadott Krisztus, őróla és az ő szolgálatáról szeretek szólni, őt szeretném hirdetni. Közeljövőben esedékes primiciámon is ezt szeretném hangsúlyozni: bár az ünnep látszólag az újonnan szentelt papról – rólam – szól, de valójában az Urat, az Ő dicsőségét ünnepeljük...