Cikkek listája

Emlékezés Füstös Máriára (1951 – 2003) /Duna TV-ben leadott dokumentumfilm megtekintésének lehetőségével/

​Ahogy a galériában látszik, rengeteg kép készült a nyári családos táborban, Somogydöröcskén. Most azokat a pillanatokat szeretném megosztani, amikről csak az emlékeink között élnek képek...

„bár a globalizáció révén látszólag közel kerültek egymáshoz az emberek, csak szomszédok lettek, nem testvérek… …megbetegítettük magunkat azzal, hogy hátat fordítottunk mások fájdalmának… …nem azt kell fürkésznünk, ki a felebarátunk, hanem a másikhoz közeledve a felebarátjává kell válnunk…” Súlyos mondatok ezek a Szentatyától. A Fratelli tutti viszont a legkevésbé sem komor hangvételű szöveg, de azok „derűs felszínessége” is idegen tőle, akik azt a látszatot keltik, hogy egyetemes nyitottság nélkül is boldogulni tudunk. Vigyázat mélyvíz, de nem úszhatjuk meg…

2007 vagy 2008 nyár elején, egy szép vasárnapi reggel, a 7 órai szentmisén, amit Antal atya mutatott be, Verbényi István atyánál gyóntam. Amikor végeztem a gyónással, gyorsan megkérdezte, hogy várnak-e még utánam. Mondtam, hogy nincs senki. Akkor megkérdezte, hogy érdekel-e egy CD, amin Cantalamessa atya arról beszél, hogyan lett karizmatikus. Azt hittem kiesek a gyóntató székből! István atya Bécsben részt vett egy hetes, csak magyar papoknak tartott lelkigyakorlaton, amit Cantalamessa atya tartott...

Alacoque Szent Margitnak a XVII. században Jézus 12 ígéretet tett. A nagykilenceddel kapcsolatos ígéret így szól: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelem nélkül...

R​égóta szerettük volna már bemutatni lapunkban egyház-községünk egyik különleges közösségét, az Apaklubot. Különleges, mert ez az egyetlen olyan közösségünk, ahol csak férfiak jönnek össze imádkozni, beszélgetni. S hogy miért fontos a tagoknak? Erről kérdeztem Pernitz Ákos diakónust, az Apaklub vezetőjét, és a klub néhány résztvevőjét.

...Szerencsésnek érzem magam, hogy a táborban részt vehettem a négy napos Szent András Iskola Új élet Krisztusban kurzuson. Nem elméleti tudást kaptam, mint gondoltam elsőre, hanem megerősítést a hitemben és lelki erőt. Egy egyszerű játékon keresztül megértettem, hogy nem is esne nehezemre rábízni magam Jézus irányítására a mindennapokban, felismertem, hogy valószínű Ő is segítene nekem az akadályoknál, csak bíznom kellene Benne. Más megvilágításba került számomra az ima ereje...

Egyik reggel arra ébredtem, hogy anyáék csomagolnak és pakolnak nagy-nagy táskákba. Életem 5 hónapja alatt még nem is láttam ilyet, hogy anyu és apu mindent összegyűjt, behajtogat, még a kis kádamat is levitték valahová. Apu szerint üresen marad így utánunk a lakás, a táborban meg építhetünk egy újat. Még nem tudom, mi lehet ez a tábor, de anya szerint jó sokan lesznek ott az ismerősök és minden napra lesz jó kis programunk. Elindultunk az autóval...

​Néhány héttel ezelőtt, egy este, a templom előtt mentem hazafelé. Felnéztem a falra, ahol István atya és Antal atya emléktáblái vannak. A két márványtábla és a két koszorú jól el voltak egymás mellett. Ahogy az a valóságban is volt. A régebbi és az aktív plébánosok nagyon szépen együtt tudtak működni és az egyházközség dolgaiban, egymást segítve a rájuk bízottakért fáradozni. Megélték a paptestvéri összetartozást...

Először Klára kísérte Őket hozzánk, hogy nálunk maradjanak egy éjszakára. Klárával korábban még nem találkoztunk, de ez az este után – és azóta is szeretettel köszöntjük egymást. Korábban, még lánykoromban otthon már találkoztunk Velük, így jó szívvel fogadtuk Őket. December volt, kint kicsit hideg már, így meleg teával készültünk. Beszélgettünk, imádkoztunk együtt. Majd másnap mi vittük el Őket, egy fiatal házaspárnál töltötték a következő éjjelt...