2010. jún. 6. 14:51
A Szent Mihály Akadémia meghívására május 11-én Dr.Czeizel Endre akadémikus tartott előadást a Don Bosco Iskolában „A magyarság genetikai gyökerei” címmel, zsúfolásig telt teremben, „ökumenikus” hallgatóság előtt, ugyanis az albertfalvi református közösségből is sok érdeklődő volt jelen. Bevezetőjében áttekintette az emberi faj kutatásának forrásait...
2009. nov. 25. 14:30
A hagyományos Szellemi-lelki Hétvégét ebben az évben az Albertfalvi Keresztény Társaskör szervezte a Szent Margit Gimnáziumban, együttműködve a Szentimrevárosi Egyesülettel és a Karolina Egyesülettel. A programnak nagy érdeklődés mellett több mint 120 lelkes résztvevője volt, mindkét napon zsúfolásig megtöltve az Apor Vilmos konferencia termet. Nívós előadóktól lélekemelően kiváló előadások hangzottak el, utat mutatva az ország jövő erkölcsi felemelkedése felé és megerősítve a Gondviselés támogatásába vetett bizalmunkat.
2009. máj. 11. 14:15
Május 11-én az AKTK Szent Mihály Akadémiája keretében nem mindennapi előadásra került sor „Pénzügyi rendszer Magyarországon a kommunizmus napjaitól a mai világválságig” címmel Lengyel Zoltán, a Hitelbank rendszerváltozás utáni első vezérigazgató helyettese számolt be tapasztalatairól...
2001. nov. 25. 10:22
Az Albertfalvi Keresztény Társaskör, a Karolina Egyesület és a Szentimrevárosi Egyesület ez évben Máriabesnyőn, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban tartotta hagyományosan közös rendezvényét, a szokásos Szellemi-Lelki Hétvégét, amelynek mottója ezúttal egy kérdőjelben csúcsosodott ki: „Fenntartható-e a fejlődés?”
- ← Previous
- 1
- 2
- 3
- 4 (current)
- Next →