Szt. Istvánról és Boldog Gizelláról nevezett családos közösség

2005-ben alakult, jelenleg 9 családból álló közösségünk havonta, péntek este gyűlik össze egyikünk otthonában. Költözések miatt már csak a közösség fele lakik Albertfalván.

Közös ima után a házigazda által javasolt lelki, hitéleti kérdésről beszélgetünk. Az évek során rengeteg téma sorra került. Volt, hogy vezetett témát kerestünk, de valahogy mindig visszakanyarodtunk az eredeti koncepcióhoz. A komoly beszélgetés után a vacsora kezdődik, ami általában éjszakába nyúló beszélgetésbe, vendégeskedésbe csap át.

Gyerekekkel kiegészült teljes közösségünk nyaranta együtt tölt vidéken egy-egy hétvégét, ekkor egész nyárra feltöltődünk élményekkel. Karácsony táján összeülünk egy kis ünneplésre, szilveszterezni is együtt szoktunk. A Szent Mihály napi főzőverseny elmaradhatatlan résztvevőiként több ízben besöpörtük már a rangos első díjat.

A demokratikus anarchia elvén működünk: vezetőnk nincs, minden, a közösséget érintő döntést közösen hozunk meg. Családjaink között nagyon szoros baráti kapcsolat alakult ki, ezt a köteléket gyerekeink ugyanúgy megélik. A mindennapok gondjaiban is igyekszünk egymásnak támaszt nyújtani akár lelkiekben, akár kifejezett segítségnyújtással. Együttlétünk alatt rengeteg lelki értékkel, élménnyel gazdagodtunk, ezért mindenkinek kifejezetten ajánljuk, hogy fogjanak össze, hozzanak létre családos közösségeket.

Kapcsolattartónk: Vas Zoltán