1. Ma elsővasárnap van, ezért délután 5 órától szentségimádást tartunk templomunkban.
  2. Hétfőn este ½ 8-tól képviselő-testületi ülés lesz a plébánián. A szentségimádás hétfőtől a szokott menetrend szerint működik, vagyis hétköznaponként reggel ½ 8-tól este 8-ig, pénteken este 10-ig jöhetünk imádkozni.
  3. Pénteken elsőpéntek lesz, ne feledkezzünk meg az engesztelésről!
  4. Szombaton elsőszombat révén reggel 7 órakor is lesz szentmise, az esti szentmise előtt ½ 6-tól pedig együtt imádkozzuk a rózsafüzért.
  5. Aki jónak látja, hogy egyházközségünk számára közösségi ház épüljön, attól ebben a hónapban is azt kérem, hogy imáival, áldozatvállalásaival támogassa meg ezt az ügyet. A felajánlást vállalók iratkozzanak fel a hátsó kis asztalra kitett papírokon!
  6. Örömmel mutatom be a testvéreknek Gyurász Krisztián diakónust, akit Bíboros Főpásztorunk féléves pasztorális gyakorlatra hozzánk küldött. Szeptember 15-étől az első félévben velünk lesz, a tanév 2. félévétől pedig havi 1 hétvégére a plébániára meghívható. Fogadjuk nagy szeretettel és imádkozzunk érte, hogy hivatására jól felkészüljön!
  7. Elkezdődnek a plébánián a hittanok a különböző korosztályok számára .

    Ovis hittan szerda 17:00-17:30 a felső hittanteremben Szlanka Erzsébet (okt. 2-án indul)
    Elsőáldozásra készülők csütörtök 16:30-17:30 a Don Bosco Iskolában Henrik atya (szept. 19-től indul) –jelentkezési lapot, mely a hátsó asztalon van, vigyenek a szülők gyermekeiknek, amit hozzanak el az első alkalomra Idén elsőáldozottak minden 1. és 3. szerdán 17:00-18:00-ig a Don Bosco iskolában Pollingerné Betti vezetésével (szept. 18-tól indul)
    Alfa Junior közösségi délután péntekenként felső tagozatosoknak 17:30-18:30 az alsó hittanteremben fiatalok vezetésével (szept. 13-tól indul) Középiskolások péntek 19:00-20:30 a plébánián Vas Zoltán hitoktató (szept. 27-től indul)
    Bérmálásra készülő középiskolások 2 hetente minden 2. és 4. pénteken a plébánián 17:30-19:00 Henrik atya (első alkalom: szept. 27.)
    Főiskolás és felnőtt ifi csütörtök 19:00-20:30 a plébánián Henrik atya (szept. 19-től)
    Felnőtt hittan 2 hetente minden 2. és 4. hétfőn a plébánián 19:00-tól Henrik atya (első alkalom: okt.14.)
    Házaspárok hittana minden 1. péntek 20:30-22:00 a plébánián Henrik atya (első alkalom: okt. 4.)
    Katekumenek hittana 19:00-tól minden páratlan hét szerdáján a plébánián Pernitz Ákos és néhány segítő testvér vezetésével (szept. 25.)
    Általános iskolás fiúk ministráns foglalkozása minden páratlan héten szombaton 10-11:30-ig a sekrestyében Pernitz Ákos diakónus vezetésével (az első alkalom: szept. 28.)
    Általános iskolások játékos foglalkozása minden páros héten szombat délelőtt 9:30-12:00-ig az animátorok vezetésével az alsó hittanteremben (az első alkalom: szept. 21.)
    A hittanok mellett apaklubot tartunk havi rendszerességgel kedden este 8 órától, ahová azokat a szentségi életet élő férjeket, illetve apákat hívjuk szeretettel, akik szívesen lennének tagjai újonnan épülő közösségünknek. Új jelentkezőket is szeretettel fogadunk! Első alkalom: szept. 24.