Mária-oltár bemutatása

A Mária-oltár története

A Mária-oltárt a templom felszentelésekor dr. Potyondi Imre püspöki helynök úr konszekrálta.
A Mária-oltár fölött található kép történelmi nevezetességű. Ez a kép 1938-ban az Eucharisztikus Világkongresszus Hősök terén tartott ünnepi szentmiséjén díszítette a főoltárt. A kép a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja karjában a kis Jézussal. Mindkét személy feje körül ezüst glória látható. A Szűzanya fején a Magyar Szent Korona, kezében a jogar. A kis Jézus tartja az országalmát. Körben a latin szöveg: Patrona Hungariae, ora pro nobis! Magyar megfelelője az oltár alsó részén a vörös márvány feliraton olvasható: Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! A két arckép festett, a többi részlet textilanyag. A kép 2,3 méter magas, Ungváry Sándor műtermében készült, akinek tervei alapján épült az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus tribünje és az annak oltárát borító kárpit dekoráció. A főoltár építésére Lechner Jenő professzor úr kapott megbízást, a képet ő ajándékozta templomunknak. A kép hátterét alkotó kék textíliát ferences nővérek készítették. Sajnos a templom – tetőszerkezetének hibája miatt – sokszor beázott, és ez nagy kárt tett a képben. Ezért 1987-ben a Kocsis házaspár segítségével felújították. „A kőszegi posztógyárban készült az alapposztó, amelyet külön gyártottak le az iparművésznő részére. A Szűzanya alakot felvarrta, és így lett az egész apró szegekkel felerősítve farostlemezre. Ezt a fajta lemezt használtuk záróelemként is 20.000 Ft volt. A hívek kérés nélkül 13.000 Ft-ot adtak össze.” (Historia domus) A művésznő Vashegyiné Süle Erzsébet volt.
Ungváry Sándor (1883–1951) festő, Székely Bertalan majd Hollósy Simon tanítványa. Sok templomban készített művészi alkotásokat, templomunk üvegablakai is az ő kartonjai, tervei alapján születtek.
Az oltár háttere fából készült, közepén az angyalokkal díszített köríves tabernákulum. Az oltár alapja piszkei vörös márvány. Ma liturgiai szerepe szinte egyáltalán nincsen, pedig valamikor az ötvenes-hatvanas években még volt. Akkoriban hét közben reggelente három mise volt a főoltárnál (fél hét, hét óra, fél nyolc) este (1951-től) pedig egy. Volt olyan idő, amikor több mint négy atya működött (teljes jogkörrel, államilag korlátozva, esetleg eltiltva) Albertfalván. Ilyenkor volt olyan pap, aki a mellékoltárnál mondta el napi szentmiséjét. (Esti szentmise még 1951 után sem volt minden nap, néha rózsafüzér, litánia, keresztút vagy egyéb ájtatosság volt este.)
A mellékoltárnál mondott szentmiséknek más oka is volt. A kommunista hatalom mélyen beleszólt egyházunk életébe. Voltak olyan papok, akik egyáltalán nem misézhettek, és voltak, akiket csak a mellékoltároknál engedtek misézni. A történelmi kortól függően a pap háttal, latinul misézett, és a hívekkel semmilyen kapcsolatban nem lehetett. Csak a ministránsnak volt kapcsolata a misézővel, a válaszokkal és a liturgikus szolgálattal (csöngetni lehetett). A pap a hívek felé csak néhány „dominus vobiscum” erejéig fordulhatott. A pap áldozása után (a Szent Vér magához vétele után) azonnal a purifikáció következett: a kehely megtisztítása borral és az összezárt ujjak lemosása borral és vízzel a kehelybe, majd a kehely szárazra törlése a kehelykendővel. A hívek nem áldozhattak, a ministráns sem. Áldást adni lehetett, ez volt tulajdonképpen az egyetlen kapcsolat a hívekkel. Ezt is csak azért, mert az áldás akkor még nem a szentmise végén volt, hiszen utána következett (szintén háttal) az „utolsó evangélium”.
Egyszer-kétszer előfordult, hogy olyan atya is misézett, akit mindentől eltiltottak. Ilyenkor a templomot teljesen bezártuk (a főbejárat fa ajtaját is), nehogy kiderüljön az eset. Érdekes, hogy ekkor is mindig a Mária-oltárnál volt a szentmise, bár lehetett volna a főoltárnál is


(Forrás: Madaras Gábor - Az Albertfalvi Szent Mihály Templom története)
Könyv a TINTA Könyvkiadó honlapján kedvezményesen itt rendelhető meg:
https://www.tinta.hu/Az-Albertfalvi-Szent-Mihaly-Templom-tortenete