- Hétfőn este 7-től ismét bibliaóra lesz felnőttek számára a Közösségi házban.
- Kedden délután 4-től a Szent Anna nyugdíjas klub, este ½ 8-tól pedig az Apaklub tartja összejövetelét a Közösségi Házban.
- Szerda már Hamvazószerda, a nagyböjti szentidő kezdete. Ezen a napon kivételesen reggel 7-kor és este 6 órakor is lesz szentmise! Hamvazószerda – mint nagypéntek is - szigorú böjti nap. 14 éves kortól ezen a napon és nagyböjt többi péntekén hústilalom van. Továbbá a felnőtt katolikus ember, a 18-60 év közöttiek, hamvazószerdán, illetve nagypénteken legfeljebb háromszor étkeznek hús nélküli ételből, és csak egyszer lakhatnak jól. Nagyböjt többi péntekén is kerülnünk kell a húst. Ez alól fel vagyunk mentve, ha egészségügyi okokból nem mellőzhetjük azt, vagy ha közétkeztetésben veszünk részt. Hamvazás szertartásában csak hamvazószerdán részesülhetünk, mivel vasárnap, az Úr napján nem végzünk böjti cselekedetet.
- Csütörtökön este 7-től a katekumeneket várjuk hittanra, ½ 8-tól pedig a Karizmatikus közösség mindenki számára nyitott, imaszolgálattal egybekötött imaestet tart a Közösségi házban.
- Péntekenként 10 órától szeretettel várjuk a kisgyermekes anyukákat a Közösségi Házban megtartott baba-mama körbe, közös imádságra, beszélgetésre! A kisebbeknek babatakarót, a nagyobbaknak tízórait, játékot lehet hozni. Érdeklődni Borbélyné Margitnál lehet .
- Nagyböjt péntekein, így már ezen a pénteken is este 6-tól keresztutat járunk templomunkban. A keresztutak vezetésére, az eddigi évekhez hasonlóan, várjuk a közösségek jelentkezését!
- A nagyböjti időben hétfőn, kedden és pénteken a szentmisék előtt 6:35-től közösen elimádkozzuk a reggeli dicséretet.
- Hálásan köszönjük mindazon testvérek szolgálatát, akik bármilyen módon hozzájárultak mind a gyerek mind a felnőtt farsangi bál sikereihez. Egyúttal köszönettel tartozunk mind a gyerekfarsang, mind a felnőtt bál főszervezőinek, időt és energiát nem kímélő szolgálatukért. Isten fizesse meg áldozatkészségüket!
- A búcsús egyházközségi levélbe írt kántorunk egy cikket Válaszút előtt állunk címmel. Ennek lényege az volt, hogy mentsük meg a jelenlegi sípos orgonát, vagy vegyünk egy elektromos orgonát sok más budapesti templomhoz hasonlóan. A sípos orgona felújításához, hogy hangzásban, műszaki állapotában olyan legyen, mint régen, legalább 20 millió Ft szükséges. Az elektromos orgona megvételéhez, amely hangzásában hasonlóan minőségi élményt nyújt, mint egy sípos orgona, 13,5 millió Ft szükséges. A Főegyházmegyétől engedélyt kaptunk célgyűjtésre két év időtartamra az orgona felújítására vagy elektromos orgona vásárlásra. A kérdés tehát nyitva van továbbra is. Ha összegyűlik annyi adomány (melyhez természetesen a plébánia is hozzájárul), hogy felújíthassuk a sípos orgonát, akkor a pénzt arra fordítjuk. Ha viszont nem gyűlik össze elegendő összeg, akkor az elektromos orgona beszerzése fog megvalósulni. Nincs lehetőség külön-külön gyűjteni a régi orgonára, vagy az elektromosra, így arra kérünk benneteket, hogy csak az adjon adományt, akinek mindkét megoldás elfogadható. Az adományokat irodaidőben a plébánián vagy a sekrestyében készpénzben, átutalással pedig a plébánia számláján lehet leadni. Átutalásnál a közlemény rovatba az ORGONA szót kérjük feltüntetni. Köszönjük mindenki adományát!