1. Szerda már Hamvazószerda, a nagyböjti szentidő kezdete. Ezen a napon kivételesen reggel 7-kor és este 6 órakor is lesz szentmise! Hamvazószerda – mint nagypéntek is – szigorú böjti nap. 14 éves kortól ezen a napon és nagyböjt többi péntekén hústilalom van. Továbbá a felnőtt katolikus ember, a 18-60 év közöttiek, hamvazószerdán, illetve nagypénteken legfeljebb háromszor étkeznek hús nélküli ételből, és csak egyszer lakhatnak jól. Nagyböjt többi péntekén is kerülnünk kell a húst. Ez alól fel vagyunk mentve, ha egészségügyi okokból nem mellőzhetjük azt, vagy ha közétkeztetésben veszünk részt. Hamvazás szertartásában csak hamvazószerdán részesülhetünk, mivel vasárnap, az Úr napján nem végzünk böjti cselekedetet.
  2. Pénteken délután ½ 5-től a bérmálkozásra készülő fiatalokat várjuk hittanra a plébánián. Nagyböjt péntekein, így már ezen a napon is este 7-től keresztutat járunk templomunkban. A keresztutak vezetésére, az eddigi évekhez hasonlóan, várjuk a közösségek jelentkezését!
  3. Szombaton délelőtt ½ 10-től Oratórium lesz az általános iskolások számára a Közösségi Házban.
  4. Jövő vasárnap országszerte a katolikus iskolák javára gyűjtünk, perselyadományainkat az egyházmegye központjába továbbítjuk. Nagylelkűen adakozzunk!
  5. Február 22-én, Hamvazószerdán kezdődő, férfiaknak szóló, hat hetes lelkigyakorlatra hívja az érdeklődőket az EXODUS albertfalvi csoportja. A napi elmélkedések, imádságok és böjti lemondások testvéri közösségben történő megélése közelebb visz a Feltámadás örömének megéléséhez. A csatlakozás részletei a hirdetőtáblán kihelyezett plakáton megtalálhatóak.
  6. Idén március 31. - április 2. között (virágvasárnap hétvégéjén) kerül megrendezésre az Albertfalvi Házaspárok Lelkigyakorlata, melynek helyszíne a leányfalusi Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház. A program pénteken estétől vasárnap délutánig tart. A lelkigyakorlat lelki vezetője Tóth Damján ferences atya lesz. A költség szállással, étkezéssel 30 ezer Ft körül várható fejenként. A lelkigyakorlat házaspároknak szól, gyermekfelügyeletet nem tudunk biztosítani, így azon párok jelentkezését várjuk, akiknek ez nem okoz gondot. A lelkigyakorlatozni vágyók jelentkezését március 5-ig várjuk a hazaslelkigyakorlat.alfa(at)gmail.com e-mail címen.
  7. Templomunkban márc. 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén meghívjuk magzatok lelki örökbefogadására azokat a testvéreket, akik csatlakoznának a lelki adoptálás imájához, amelyben 9 hónapon át imában hordozzuk a veszélyben lévő magzatokat. Bővebb információ a hirdetőtáblán olvasható.
  8. A nyári katalinpusztai hittan táborba továbbra is várjuk az általános iskolás korú gyermekek jelentkezését. Jelentkezési lap a templom bejáratánál található.