1. Ma országos gyűjtést tartunk a katolikus iskolák javára. Perselyadományunkat az egyházmegye központjába továbbítjuk. Nagylelkűen adakozzunk!
  2. Hétfőn este 7-től felnőtt hittant tartunk a plébánián.
  3. Szerdán este 7-től a katekumenek hittana lesz a plébánián.
  4. Pénteken elsőpéntek lesz, ne feledkezzünk meg az engesztelésről! Este ½ 9-től a házaspárokat hívom hittanra a plébániára.
  5. Szombaton elsőszombat révén reggel is lesz szentmise. 10-től ministránsfoglalkozást tartunk a sekrestyében. Az elsőszombati rózsafüzért ½ 6-tól imádkozzuk a templomban.
  6. Jövő vasárnap elsővasárnap révén délután 5-től tartjuk szentségimádási óránkat a templomban.
  7. Megváltozik az iroda ügyeleti rendje . Ezentúl szerdán délután helyett délelőtt 9-12-ig lesz félfogadás.
  8. Aki jónak látja, hogy egyházközségünk számára Közösségi Ház épüljön, attól azt kérem, hogy március hónapban is imáival és felajánlásaival támogassa meg ezt az ügyet. A felajánlást vállalók a kis asztalra kitett papírokon iratkozhatnak fel.
  9. Szeretnénk egyúttal egy naplót is elindítani, melyben dokumentálnánk a közösségi házért tett felajánlásokat, mint például hétköznapi szentmisén való részvétel, szentségimádás, rózsafüzér imádság. Ebbe a könyvbe bármi bekerülhet – rövid írás, gyermekrajz, felajánlásaitok,… – s így hamarosan az elkészült épület egyik termében a könyvet lapozgatva, örömmel emlékezhetünk vissza a várakozással telt időkre. Szándékaink szerint ez a könyv körbe-körbe járna közösségünkben. A vasárnapi misék valamelyikén lesz a könyv jelképes átadása, az új család azt vállalja, hogy az előző család által választott misére jön, hogy átvegye tőlük a könyvet. A könyvet legkésőbb péntekig kell visszahozni a plébániára. Várjuk családok, plébániai közösségek, házaspárok és egyedülálló testvéreink, tehát mindenki jelentkezését, aki szeretné, hogy megépüljön közösségi házunk. Jelentkezni a sekrestyében lehet névvel, telefonszámmal, aki szeretne részt venni ebben az imaláncban.