1. Szerdán már Hamvazószerda, a nagyböjti szentidő kezdete. Ezen a napon kivételesen reggel 7-kor és este 6 órakor is lesz szentmise!Hamvazószerda – mint nagypéntek is - szigorú böjti nap. 14 éves kortól ezen a napon és nagyböjt többi péntekén hústilalom van. Továbbá a felnőtt katolikus ember, a 18-60 év közöttiek, hamvazószerdán illetve nagypénteken legfeljebb háromszor étkeznek hús nélküli ételből, és csak egyszer lakhatnak jól. Nagyböjt többi péntekén is kerülnünk kell a húst. Ez alól fel vagyunk mentve, ha egészségügyi okokból nem mellőzhetjük a húst, vagy ha közétkeztetésben veszünk részt. Hamvazás szertartásában csak hamvazószerdán részesülhetünk, mivel vasárnap, az Úr napján nem végzünk böjti cselekedetet.
  2. Nagyböjt hétköznapjain 6.40-től, a reggeli szentmisék előtt együtt elimádkozzuk a reggeli dicséretet.
  3. Nagyböjt péntekein, így már most pénteken is, este 7-től keresztutat járunk templomunkban. Este 8-9-ig pedig az ifjúság tart dicsőítő szentségimádást a templomban, melyre mindenkit szeretettel várunk!
  4. Szombaton délelőtt 10-11-ig az általános iskolás korú fúk ministráns foglalkozása lesz. A tavalyi évhez hasonlóan ezen a napon egy 8 km-es espereskerületi közös zarándoklatot szervezünk az Angeli úti Kálváriáig. Indulás reggel ¾ 9-kor a budafoki Kálvária kezdetétől. Kb. délre érünk a másik Kálváriához.
  5. Jövő vasárnap, az esti szentmise keretén belül választjuk ki azokat a katekumeneket, akik ebben a húsvéti időszakban járulnak majd a beavatás szentségeinek valamelyikéhez. Számítsunk arra, hogy egy ¼ órával tovább tart majd a szentmise.
  6. A nyári családos tábor aug. 6-10. között Horányban lesz. A gyerekek hittan táborát pedig július 16. és 19. között Verőce-Magyarkúton tartjuk. A jelentkezés mindkét tábor esetében a kitöltött űrlap leadása, és fejenkénti 5000 Ft előleg befizetése után aktiválódik. A jelentkezési lapok a hátsó kisasztalról elvihetők. Kérjük, a jelentkezéseteket minél előbb tegyétek meg!
  7. A május 18. és 21. között tartandó csíksomlyói pünkösdi zarándoklatra kérjük, mihamarabb jelentkezzetek, mert a csoport csak 20 fő jelentkezése esetén indul.
  8. A kárpátaljai iskola könyvtárának megrendezett könyvgyűjtés még február végéig tart.
  9. Idén is felajánlhatjuk adónk 1-1%-át a Magyar Katolikus Egyház, illetve egy alapítvány javára. Tisztelettel kérünk Titeket, hogy adótok egyik 1%-ával támogassátok katolikus egyházunkat. Akára nulla összegről szóló rendelkezés is rendkívül értékes, mert az állam a nyilatkozók számának arányában ad kiegészítést az Egyháznak. A Püspöki Kar kér mindenkit: annak ellenére, hogy lehetőség van arra, hogy a NAV által készíttessük el adóbevallásunkat,az 1 %-ról szóló rendelkezési jogunkról ez esetben se mondjunk le. A másik 1%-ot – amennyiben lehetséges – a Katolikus Karitászt támogató alapítványra adhatjátok. Mindkét technikai adatlap a kisasztalról elvihető.