1. Ma reggel 7 és este 8 óra között tartjuk a meghirdetett adománygyűjtést templomunk alsó hittanteremében, délután 5-től pedig az elsővasárnapi szentségimádást tartjuk templomunkban.
  2. Adventben minden hétfőn, kedden, és pénteken reggel ½ 7-től roráté szentmisék lesznek, hogy lelki virrasztással is készülhessünk Urunk születésének ünnepére. A szentmisék után együtt elimádkozzuk a reggeli dicséretet.
  3. Hétfőn este ½ 7-től a Szent Mónika kör tartja összejövetelét az alsó hittanteremben, ½ 8-tól pedig az idei év utolsó képviselőtestületi ülését tartjuk, melyre a képviselőket házastársukkal együtt szeretettel hívom!
  4. Szerdán este 7-től a katekumeneket várjuk hittanra a plébánián.
  5. Csütörtökön, Szent Miklós püspök napján, este ½ 7-től Mikulás-váró ünnepséget szervezünk a gyerekeknek a templomban. Együtt imádkozunk, énekelünk és előfordulhat, hogy esetleg még nem várt vendéget is köszönthetünk az ünnep során. Minden gyermeket szeretettel várunk!
  6. Pénteken elsőpéntek lesz, ne feledkezzünk meg az engesztelésről! Este ½ 9-től a házaspárokat várom hittanra a plébánián.
  7. Szombaton10-től ministránsfoglalkozás lesz a sekrestyében.
  8. Idén a karácsony előtti kilencedben útjára indítjuk a Szentcsalád járás t. Aki szívesen befogadja a születendő Jézust otthonába, az jelentkezzen a sekrestyében illetve az irodában! Amennyiben a kilenced időtartamánál többen jelentkeznének, úgy értelemszerűen bővülhet a kör, vagyis a kilenced előtt elkezdődhet az ájtatosság.
  9. Aki jónak látja, hogy közösségünk számára Közösségi Ház épüljön, attól azt kérem, hogy ebben a hónapban is imáival és felajánlásaival segítse meg ezt az ügyet. Az áldozatvállalók a hátsó kis asztalra kitett papíron iratkozhatnak fel. Köszönöm a hűségesen imádkozók szolgálatát! A Közösségi Ház kiviteli tervét az önkormányzati tervzsűri kisebb módosításokkal elfogadta. Az engedélyezési terv kidolgozásán fáradozunk.
  10. Egyházközségünk hagyományosan bekapcsolódott a Katolikus Karitász „Egymillió csillag a szegényekért” akciójába: plébániánk karitászcsoportja a bejáratnál kihelyezett gyertyákért kapott adomány okat a rászorulók támogatására fordítja. Emellett Angyalbatyu néven dobozba csomagolt játékot, mesekönyvet, édességet is gyűjtenek szerte a városban különböző gyűjtőpontokon. A hozzánk közeli ilyen hely a Don Bosco Iskola. Ezzel kapcsolatos részletek a hirdetőtáblán olvashatók. Természetesen továbbra is működik a templomi szenteltvíztartó melletti karitászládánkba történő gyűjtés, ahová egész éven át tartós élelmiszert, takarót, gyertyát tehetünk.