- Vasárnap a szentföldi keresztények javára gyűjtünk, perselyadományainkat az egyházmegye központjába továbbítjuk. Nagylelkűen adakozzunk! Elsővasárnapi szentségimádási óránk délután 5 órakor kezdődik templomunkban.
- Hétfőn délután 4-től a Szent Anna nyugdíjas klub este ½ 7-től pedig a Szent Mónika közösség tartja összejövetelét.
- Kedden este ½ 8-tól Apaklub lesz.
- Pénteken ½ 5-től a bérmálkozásra készülő fiatalokat várjuk hittanra, este 6-tól pedig keresztutat járunk templomunkban.
- Szombaton délelőtt 9-től ministránsfoglalkozást tartunk a sekrestyében.
- Jövő vasárnap már virágvasárnap. A 10 órás szentmise elején a hívek által hozott barkákat és virágzó ágakat megáldjuk, majd körmenettel emlékezünk Jézus dicsőséges bevonulására.
- Húsvéti díszítésre adományokat köszönettel elfogadunk a sekrestyében.
- Várjuk még az általános iskolás gyermekek jelentkezését a nyári hittan táborba.
- A Karitász nagyböjti tartós élelmiszergyűjtésén kb. 450 kg adomány gyűlt össze. Ennek felét a rászoruló albertfalvi családok között osztja szét a Karitász, a másik felét a legszegényebbeknek adja a péntek reggeli élelmiszerosztások során. Hálásan köszönjük minden adományozónak a hozzájárulást! Köszönjük az ifi hittancsoportnak, hogy segítettek az elpakolásban. Isten fizesse meg!