1. Kedd reggelig tart a papírgyűjtés plébániánkon.
  2. Szerdán este ½ 7-től gyónási lehetőség lesz a templomban. Addig gyóntatok, amíg lesz gyónó. Igyekezzünk a megadott időpontban, vagy még előtte elvégezni szentgyónásunkat, mivel a szent három napon erre már nem lesz lehetőségünk!
  3. A szent három nap eseményei a következők: Mindhárom napon reggel 7.30-tól elimádkozzuk a reggeli dicséretet templomunkban. Nagycsütörtökön délelőtt 10-kor a Szent István Bazilikában megyés főpásztorunkkal és az egyházmegye papságával az olajszentelési szentmisén vehetünk részt. Este ½ 7-kor az esti szentmisében jelenítjük meg az utolsó vacsora eseményét, és adunk hálát az Eucharisztia ajándékáért. Utána este 11 óráig nyitva lesz a templom, amikor a kitett Oltáriszentség előtt együtt virraszthatunk a Getszemáni kertben imádkozó Jézussal. A liturgia előírása szerint a szentségimádás után az Urat az őrzőhelyre visszük, mely a templomon kívül, a plébánián levő kis kápolnában lesz. Nagypénteken a reggeli zsolozsma után egész nap nyitva lesz a templom, elidőzhetünk az Úr sírja előtt. E napon nem lesz szentségimádás. Délelőtt 12 órakor , az Úr keresztre feszítésének órájában keresztutat járunk a templomban, majd közvetlen utána részt vehetünk az Úr szenvedését megelevenítő szertartáson. Mivel nagypénteken az egész világon nincs szentmise, a szertartás keretében vesszük magunkhoz az Úr szent Testét. Ne feledkezzünk el arról, hogy nagypéntek szigorú böjti nap. 14 éves kortól ezen a napon hústilalom van. Továbbá a felnőtt katolikus ember, a 18-60 év közöttiek, legfeljebb háromszor étkeznek hús nélküli ételből, és csak egyszer lakhatnak jól. Ez alól fel vagyunk mentve, ha egészségügyi okokból nem mellőzhetjük a húst, vagy ha közétkeztetésben veszünk részt. Nagyszombaton az Úr egész nap a sírban pihen. A reggeli zsolozsma után egészen a vigília szentmiséig nyitva lesz a templom, a nap folyamán betérhetünk egy csöndes imára. Este 8-tól a tűzszentelés szertartásával kezdődik az Úr feltámadását megünneplő vigília szentmise. A fényliturgia megüléséhez mindenki hozzon gyertyát magával! Húsvétvasárnap a délelőtti 10 órás szentmise végén tartjuk az ünnepi feltámadási körmenetet, amikor fényes nappal a világ előtt is tanúságot teszünk a feltámadott Jézusba vetett hitünkről és örömünkről. A reggeli ½ 8-as és az esti szentmisén megszenteljük a hozott ételeket. Húsvéthétfőn reggel 10-kor lesz a szentmise. A nyolcad többi napján a megszokott időben lesznek a szentmisék.
  4. Tekintettel az ünnepre, az iroda ápr. 18-tól 23-ig zárva lesz.
  5. Idén nyáron is szervezünk hittantábort az általános iskolásoknak július 2-5. között Kemencén. Még van hely jelentkező gyerekek számára!
  6. A templom húsvéti díszítés ére adományokat köszönettel elfogadunk!
  7. Május 25-én, szombaton egész napos egyházközségi kirándulás ra megyünk buszokkal Péliföldszentkeresztre.