1. Kedden este ½ 8-tól Apaklubra hívjuk az édesapákat az alsó hittanteremben.
  2. Szerdán délután nem lesz ovis hittan . Este 7 órától pedig azoknak a szülőknek tartunk rövid tájékoztatót a plébánián, akiknek gyermeke 2020-ban lesz elsőáldozó. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagy eseménye lesz az abban az évben szentáldozáshoz járuló gyermekek elsőáldozása. Ezzel kapcsolatosan szeretnénk tájékoztatást adni, illetve a jelentkező gyermekek adatait elkérni.
  3. Pénteken este ½ 6-7-ig a bérmálkozásra készülő fiatalok hittana lesz a felső hittanteremben.
  4. Szombaton a délutáni gyerekfarsang 3 órakor kezdődik a Don Bosco Iskolában. Kapunyitás ½ 3-kor. A gyerekfarsangon tartjuk a TAKI eredményhirdetését is. A felnőtt bál este ½ 8-kor kezdődik pezsgős köszöntővel és nyitótánccal. Megjelenés elegáns öltözetben! Érkezés 7 órától. Jegyárusítás minden mai szentmise után lesz. A felnőtt belépő ára személyenként 1000 Ft, a gyerekfarsangra családonként 500 Ft. Idén is vásárolható támogatói jegy. Ezt azok vásárolhatják meg, akik ugyan nem vesznek részt a bálon, de hozzá szeretnének járulni a költségekhez. A gyerekfarsangra családonként egy-egy tálca süteményt és üdítőt kérünk. A felnőtt farsangra a hölgyek egy tálca süteményt, az urak üdítőt hozzanak magukkal! Kérjük, aki speciális (valamilyen „mentes”) ételt hoz, ezt egy mellékelt papíron jelezze, hogy a farsangon külön asztalon tudjuk felkínálni! A szolgálatokra (pl. büfé, kapuőrség, ruhatár, takarítás stb.) egy-egy órás időközökre jelentkezni a templomajtónál kihelyezett táblázaton lehet. A készülő szendvicsekhez felajánlásokat (zöldségek, krémek) is ott lehet jelezni. A tombolának szánt tárgyakat a sekrestyében gyűjtjük. A tombolából befolyó összeget a plébánia nyári táborain résztvevők megsegítésére szánjuk. Cégek felajánlásait is várjuk (kiváló reklámlehetőség)! A nem tárgyi felajánlásokat leírva, borítékban elhelyezve, szintén a sekrestyében lehet leadni (korábbi példák: vacsorameghívás, torta-felajánlás). Kérjük, aki kisteherautójával, kisbuszával, vagy utánfutós járművével tud segíteni a színpad vasárnap délelőtti elszállításában, mielőbb jelezze a szervezőknél vagy a plébánián!
  5. Jövő vasárnap országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára. Perselyadományunkat az egyházmegye központjába továbbítjuk. Nagylelkűen adakozzunk!