1. Várjuk még a nyári bodajki családos táborra a családok jelentkezését.
  2. Hétfőn este 7-től ismét felnőtt hittant tartunk a templomban.
  3. Szerdán este 7-től a katekumeneket, pénteken ½ 6-tól a bérmálkozásra készülőket várom a plébánián.
  4. Hálásan köszönöm mindazok fáradozását, akik áldozatos munkájukkal tegnapi egyházközségi kirándulásunk létrejöttéhez hozzájárultak! Azt hiszem, mindazok, akik részt vettek rajta, örömmel és lelkileg gazdagodva térhettek haza. Sajnáltuk, hogy egy nagy buszt üresen el kellett küldenünk, mivel többen visszamondták részvételüket. Természetesen megértjük azokat, akik betegség, vagy rajtuk kívül álló ok miatt nem tudtak eljönni, de a jövőre nézve kérném a többiektől, hogy nagyobb felelősséggel szervezzék életüket, mert ilyenfajta változtatások súlyos 100.000 forintokba kerülnek az egyházközségnek!