1. Kedden a reggeli szentmise helyett áldoztatással egybekötött igeliturgia lesz templomunkban.
  2. Szerdán este 7-től az elsőáldozók szüleinek szülői találkozója lesz a plébánián.
  3. Péntek már elsőpéntek, ne feledkezzünk el az engesztelésről. Este ½ 9-től pedig a házaspárok hittanja lesz a plébánián.
  4. Szombaton elsőszombat révén reggel 7-kor is lesz szentmise. Délelőtt 9-től pedig az elsőáldozásra készülő gyermekeink második gyónása lesz, mivel vasárnap a 10 órai szentmise keretén belül lesznek elsőáldozók. Imádkozzunk értük! Azon iskolásoknak, akik nem elsőáldozók, megtartjuk a szombat délelőtti játékos foglalkozást, de most a Mátyás templom megtekintését tűztük ki célul. ½ 10-kor indulunk a templom elől. 4 jegyet vagy bérletet hozzanak magukkal a gyerekek. 12-re visszaérkezünk.
  5. Jövő vasárnap délután 5-től tartjuk elsővasárnapi szentségimádási óránkat.
  6. Egy hét múlva lezárjuk a diákonus- illetve papszentelésre szervezett buszra a jelentkezést. Ezért kérem, hogy május 7-ig jelentkezzenek azok, akik a rendelt busszal közösségileg velünk jönnének.
  7. Az AKTK az idei, immár nyolcadik Honismereti Táborához vendéglátó családokat keres a kárpátaljai gyerekek fogadásához. Kérjük a vállalkozó családokat, hogy jelentkezzenek az AKTK bármelyik választmányi tagjánál az elérhetőségük (e-mail, telefonszám) megadásával. A táborról az érdeklődőknek részletes ismeretekkel szolgál Kellner Dénesné vagy Kristóf József. Ezt a felhívást közzétesszük a honlapunkon is. Biztatunk mindenkit, mert jónak lenni jó!
  8. Májusban a Szűzanya tiszteletére minden nap elimádkozzuk a loretói litániát. Hétfőn, kedden, és pénteken a reggeli szentmisék után, szerdán, csütörtökön, szombaton az esti szentmise előtt ¼ órával kezdjük az imádságot.
  9. Várjuk még a nyári bodajki családos táborra a családok jelentkezését. Mivel a tábor – mint nevében is benne van – családos jellegű, ezért kérjük, hogy az elejétől a végéig vegyen részt rajta a család minden tagja. Aki nem tud így eljönni, az inkább a jövő évben kapcsolódjon be a teljes programba, mivel a témák naponként egymásra épülnek.