Idén szeptemberben jöttem rá, hogy immár elmondhatom: egy éve veszek részt rendszeresen az albertfalvi plébánián a lelkiőrség szolgálatban. A vállveregetések és egyéb elismerések várása és elvárása helyett viszont inkább megkísérlem, hogy hét pontban összefoglaljam, mit is jelentett ez személyesen eddig nekem.
Mikor tavaly elkezdtem /elkezdtük Gáspárral a szolgálatot, csak azt tudtuk, hogy szeretnénk. Az első alkalom nehéz volt. A második is. Több szentségimádáson tapasztaltam mások majdhogynem katartikus élményét, ami nekem nem volt meg, alkalmatlannak (?) éreztem magam.
Már februárban kiderült, hogy az idei családos tábor a Szentendrei-szigeten, a Duna ölelésében lesz. Ugyanekkor azt is átbeszéltük Henrik atyával, hogy az elmélkedések alapja a család lesz, hiszen az Eucharisztikus Kongresszus előkészülete átlépett a második évbe, ami a közösségek megerősítéséről szól.
Egy kellemes, napos délutánon a fehér csapat (mint minden más csoport) megkapta a jelekkel ellátott térképét. A vegyes életkorú, de annál vidámabb társaság elindult a tábor területét elhagyva felderíteni hol lehet az elrejtett elemózsia.
A templomtól indultunk első szombaton reggel hét órakor. Első utunk Siófokra vezetett. Itt három programon vettünk részt a helyi idegenvezető szakszerű vezetésével. Az első egy jó órás autóbuszos városnézés volt. Őszintén meglepődtem, hogy milyen hatalmasat fejlődött ez a város. Szinte világszínvonalú üdülőközponttá vált. Elegáns szállodák, apartman házak, új kézilabda csarnok, mind egy gyorsan fejlődő várost idéztek. Budapest után Siófokon van a legtöbb szálláshely, megelőzve a nagyobb városokat, holott a varos lakossága csupán mintegy ötvenezer fő. Szezonban a turisták száma többszörösen meghaladja a helyiek lélekszámát.
Csodálatos dolog, amikor a plébániánkról hív meg valakit Krisztus Urunk a szolgálatába.
Mi, itt Albertfalván, többszörösen részesülhetünk ebben a kegyelemben. Hat évvel ezelőtt szentelték pappá Csaba atyát, (Fejes Csaba atya, aki ma már az Esztergomi Szemináriumban prefektus), a múlt évben szentelték állandó diakónussá Ákos atyát, (Pernitz Ákos, aki felkészíti a katekumeneket, vezeti az Apaklubot, és a foglalkozásokat a ministráns fiainknak, áldoztat a Szentmiséken, valamint elviszi az Oltáriszentséget azokhoz a testvéreinkhez, akik már nem tudnak eljönni a templomba, de a civil életében is Jézus közelében „ténykedik”, hiszen hittant oktat gyerekeknek.) Nem sokan mondhatják el, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyi csodálatos hivatás születik a plébániájukon, ami kézzel fogható jele a Szentlélek jelenlétének. Azért használtam jelen időben a „részesülhetünk” szót, mert ez a sor - Istennek legyen hála – folytatódik. „Született” papunk, állandó diakónusunk Albertfalván, és most egy szerzetesnővér van „születőben”, aki ugyan már szívében – lelkében Jézusé, de a nagy Örömünnepre még néhány évet várnunk kell. Ő, Medgyessy Zsófi, aki szintén nem szorul bemutatásra, mert egész egyházközségünk ismeri, hiszen éveken át meglehetősen aktívan tevékenykedett plébániánkon.
Kedves Albertfalviak !
A Szent Mihály napi búcsú vasárnap reggelén megkoszorúzzuk Mahunka Imre szobrát. Mindig kevesen vagyunk ott ilyenkor. Miért ? Azért mert nem tartjuk fontosnak ? Valószínű. Pedig ebbe a templomba azért tudunk járni, mert túlnyomó részt az ő nagylelkű adományából épült fel. Igen komoly pénzről beszélünk. Ma egy kisebb középület tatarozására vagy egy közepes felújításra az önkormányzathoz szaladnak , vagy valami igen pénzes alapítványhoz. Mahunka Imre meg odaadta vagyona nagy részét az Isten házára! Nem olyan természetes ez, higgyük el, és ezt lusták vagyunk évenként egyszer megköszönni?
Zsófi szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján bevonult a Szalézi Nővérekhez. Különös kegyelem számára, hogy Szűz Mária születésnapján ünnepelheti szerzetesi szerzetesi életének indulását.
Halálának 4. évfordulóján Hollai Antal pápai káplán, c. apát, esperes, plébánosra emlékeztek, aki idén lett volna 60 éves. A július 29-én este tartott szentmisére ezúttal is megtelt az Albertfalvi Plébániatemplom.
- avagy: Hogyan kerül egy lézergravírozó gép a Szemináriumba? -
Immár hagyományosnak számító cikksorozatunkban közösségünk papi, diakónusi hivatást választó tagjaival beszélgetünk felszentelésük alkalmából. Ezúttal Szivák Tamás atyával beszélgettem életről, családról, papi hivatásról – és a lézergravírozó gépről.