(Az Alfa hírek listára feliratkozók a hirdetéseket minden héten megkapják)
2021. nov. 4. 13:18
Kedves Testvérem! Bár véget ért az Eucharisztikus Kongresszus, Jézus, ígéretéhez híven, köztünk maradt. Ő Úr s Király a föld felett. Ezért, hálát adva a Kongresszus ajándékaiért, Őt imádjuk az Oltáriszentségben, de hozzá imádkozunk otthonunk csendjében is. Tegyük ezt most kilencedik alkalommal ismét közösen egy óra szentségimádásban, vagy otthon végzett imával november 20-án, Krisztus Király ünnepének előestéjén a világ ezernyi pontján. Tarts velünk! A helyi közösségünkkel mi is összegyűlünk, hogy Krisztust együtt imádjuk. Én itt leszek szentségimádáson: Albertfalvi Szent Mihály Plébánia Magyarország 1116 Budapest, 1116 Budapest XI., Bükköny utca 3 Szervező közösség: Albertfalvi Szent Mihály Plébánia A szentségimádás 2021.11.20-án szombaton helyi idő szerint 17:00 órakor kezdődik Vezetett , gitáros szentségimádás majd szentmise, alatta gyónási lehetőséggel.
2020. nov. 6. 18:30
Kedves Testvérek, a koronavírus járvány miatt év végégig nem lesznek gitáros szentmisék templomunkban.
2019. szept. 30. 15:18
Az Albertfalvi Szent Mihály Plébánia mellett működő Kalkuttai Szent Teréz karitászcsoport idén is adománygyűjtő napot szervez az Albertfalvi Szent Mihály templomban...
2019. szept. 22. 23:23
Szent Mihály napi búcsú programja
#
2018. nov. 26. 22:53
Az Albertfalvi Szent Mihály Plébánia karitászcsoportja is bekapcsolódik a Katolikus Karitász „Tárjátok ki szíveteket!” című országos adománygyűjtő akciójába, adománygyűjtő napot szervezünk az Albertfalvi Szent Mihály templomban. A gyűjtés időpontja: 2018. december 2-a 7 és 20 óra között
2018. ápr. 6. 22:31
A Honismereti Tábort a Plébániával, a Ferences Rendházzal és a Don Bosco Iskolával kötött együttműködés keretei között az AKTK 2010 óta szervezi Kárpátalja 9-14 éves magyar gyerekeinek, az idén június 6-14 között tervezzük. A táborba jövő gyerekeket...
2017. aug. 27. 18:48
Ha vágysz arra, hogy felnőttként megkeresztelkedjél és Jézust akarod követni, ha gyermekként megkereszteltek, de életed úgy alakult, hogy nem tudtál ismeretet szerezni az Evangéliumról...
2017. ápr. 23. 23:10
A Honismereti Tábort a Plébániával, a Ferences Rendházzal és a Don Bosco Iskolával kötött együttműködés keretei között az AKTK 2010 óta szervezi Kárpátalja 9-14 éves magyar gyerekeinek, az idén június 6-14 között tervezzük. A táborba jövő gyerekeket a Nagyszőlősi Ferences Rendház hitoktatói választják ki. A tábor lebonyolításában a Don Bosco Iskola is közreműködik....
#
2017. jan. 11. 16:10
Szaknévsort készítünk. Ha szívesen segítenél a plébánián szaktudásoddal, kérünk jelentkezz!
#
2016. dec. 31. 14:02
​Egyházközségünkben a 2016-os év sem telt el pásztorjáték nélkül. Az Albertfalvi Animátorok és a Ministránsok csapata közösen mutatták be Krisztus Urunk születésének történetét december 24-én a templomban....