Irj te is cikket!

Apaklub – ahol szót értünk

Régóta szerettük volna már bemutatni lapunkban egyház-községünk egyik különleges közösségét, az Apaklubot. Különleges, mert ez az egyetlen olyan közösségünk, ahol csak férfiak jönnek össze imádkozni, beszélgetni. S hogy miért fontos a tagoknak? Erről kérdeztem Pernitz Ákos diakónust, az Apaklub vezetőjét, és a klub néhány résztvevőjét.

Honnan indult az Apaklub ötlete?

Az Apaklub létrehozásának az ötlete úgy született, hogy egy diakónus-társam mesélt plébániája közösségi életéről. Mondta, hogy náluk működik egy férfiklub. Megirigyeltem. :)

Mi a célja az Apaklub működésének?

A plébániai közösségen belül a cselekvő szeretet gyakorlása, egymás megismerése, segítése, megerősítése, testvéri közösség kialakítása. Tanúságtételek megosztása, nem tanácsadás. Mint minden más közösségnek célja: egymás erősítése a hitben. Meghatározott időközönként közös eseményeken történő részvétel. A közösség működésének alapelvei: befogadó, egymást kiegészítő, segítő közösség legyen. De semmiképpen nem minősítő, leszóló, moralizáló, tanácsot adó, kiközösítő, ítélkező. Kifelé zárt, azaz nem adjuk ki egymást, főleg nem a világ gyermekeinek. Kevés „én” helyett sok „mi”.

Mikor indult az Apaklub?

2017 őszén.

Milyen egy szokásos havi találkozásotok? Ki hozza a beszélgetés témáját? Milyen témák merülnek fel?

A találkozások témáját korábban előre meghatároztuk. A férfi és családapai lelkiség, a férfi szerepe a családban és társadalomban volt a témánk. Előre megállapodtunk a témavezető személyében, aki felkészült egy-egy előadás megtartására. Ezután került sor a téma részletes átbeszélésére. Az utóbbi időben megváltozott a témaválasztás módja. Elkezdtünk beszélgetni, mindegyikünk felhoz egy számára érdekes témát, őt foglalkoztató kérdést. Kialakult egy tartalmas, érdekes beszélgetés.

Férfiak talán nehezebben beszélnek mély, személyes témákról. Mennyire sikerül megnyílni egymás előtt az Apaklubban?

Erre csak rövid választ tudok adni: teljes mértékben. A férfiak szemérmesek, vannak olyan lelki kérdések, melyeket könnyebben osztanak meg azonos értékrendű férfitársaikkal, illetve könnyebben kérdeznek egymástól.

Az Apaklub nagy hangsúlyt fektet a közös imádságra, szentségimádásra. Nagy átlagban a férfiak nehezebben szólíthatóak meg ilyen programokkal, mint a hölgyek. Mi a tapasztalatod, az Apaklub tagjai mennyire nyitottak az imádságos programokra?

A közös imádság, szentségimádás mindannyiunk igénye. Egy másik plébániai közösségünkkel dicsőítést szoktunk tartani. A dicsőítés és imádás közösségünk nagy lelki élménye, hatalmas ajándék. Íme, az Apaklub imája:

„Uram, Istenem, Te megajándékoztál azzal, hogy édesapa lehetek.
A Tőled kapott szeretet kegyelmével a szívemben, örömmel fogadom mindennap az apasággal járó, sokszor nehéz feladatokat.
Add kegyelmed, hogy ezeket a feladatokat a Te dicsőségedre, Neked tetszően el tudjam végezni!
Segíts, kérlek, hogy a Mindenkor Szeplőtelen Szűz Mária, Szent József és Szent Imre közbenjárásával gyermekeimet a Te szeretetedre és dicsőségedre tudjam nevelni!
A Szent Család élete legyen példa családom számára!
Tudjam őket okosan szeretni, összetartani és óvni a világ veszélyeitől és csábításaitól! Amen.”

Az elmúlt időszakban mit könyvelnél el sikerként?

Nem a siker, sikeresség a klub célja. Az együttlét a fontos, az, hogy a Szentlélek erősít bennünket, és az, hogy egy nyelvet tudunk beszélni. Ez pedig Jézus.

Mennyire nyitott az Apaklub? Bármikor lehet csatlakozni? Az érdeklődő benézhet-e esetleg csak egy alkalomra? Van-e valami feltétele a klubhoz tartozásnak?

Teljesen nyitott az Apaklub. Minden, plébániai közösségünkhöz tartozó, szentségi életet élő apukát, leendő apukát szeretettel várunk!

Benézni egy-egy alkalomra lehet. Ennek azonban az a veszélye, hogy a betérő zavarba jöhet, mivel egy összeszokott közösségről van szó. Minden klubnak vannak alapszabályai. Csak úgy „benézni” nem túl jó ötlet. Érdemes kezdésre odaérni az alsó hittanterembe este nyolcra. Fél kilencre esetleg már kialakulhat egy olyan beszélgetés, amelynek a be-térő nem ismeri az előzményét. Bejön, bemutatkozik és ezzel a téma és a csoport dinamikáját akaratán kívül ronthatja. Jó, ha kezdésre már mindenki jelen van. Az összejövetelek idejét a hirdetésekben előre megadjuk. Havonta találkozunk, keddi napokon.

A klubhoz tartozás feltételei: plébániai közösségünkhöz tartozás, szentségi élet gyakorlása.

– • –

A klub néhány tagjának feltettem a kérdést: mit jelent számodra az Apaklub? Az alábbiakban az ő válaszaik olvashatóak.

Számomra az Apaklub egy nagyon fontos találkozási lehetőség. A kollégáimmal szívesen leülök egy kerthelyiségben és néhány korsó malátalé mellett beszélgetünk egymással a világ dolgairól. A barátaimmal is megtaláljuk a helyet és időpontot, hogy némi nyakolaj társaságában a velünk történteket közösbe tegyük, tanácsot kérjünk egymástól...

Aztán feltettem magamban a kérdést: ha a világ fiai ennyire „ügyesek”, akkor a világosság fiai miért maradjanak magányosak? Ekkor érkezett Ákos meghívása az Apaklubba. Számomra a találkozás tényén túl fontosak a témák, még akkor is, ha egyszer-egyszer csak plébániai kis színesekről van szó, vagy épp egyik-másik plébániai programról (pl. zarándoklatról) beszélgetünk.

Fontos együtt lenni hozzám hasonló, Szent Mihályba járó, hívő édesapákkal és együtt látni családi témákat (pl. együtt imádkozás a gyerekekkel), vagy templomi problémákat (hogyan vegyem rá a gyerekemet, hogy jöjjön misére), vagy önismereti kérdéseket is.

Röviden összefoglalva: számomra az Apaklub egy teljesen NORMÁLIS és HÉTKÖZNAPI találkozás, MINDENNAPOS emberekkel, egy TERMÉSZET-FÖLÖTTI helyen, ÜNNEPI alkalommal (pl. ÁKOS mindig megáld minket) és CSODÁS emberekkel, akik hisznek Istenben és mindig erőt adnak, hogy NEM VAGYOK EGYEDÜL.

Romhányi Laci

– • –

Szülőként, apaként sok olyan dologgal találkozom, szembesülök, ami további személyiségfejlődésre sarkall. Ezt a fejlődést egyedül nem, vagy csak nehezen sikerülne elérni. Ebben is segít az Apaklub, hiszen nagyon hasonló, katolikus szemléletű, hívő édesapák saját élettapasztalataik, tanúságtételeik által iránymutatást, megerősítést nyújtanak számomra. Ez a lelki táplálék fontos, hogy hívő édesapaként napról napra igyekezve próbáljak minél jobb apává válni, mert a nevelésem gyümölcse fontos építőköve a jövő keresztény közösségének.

Horváth Péter

– • –

Talán sablonos, de számomra az Apaklub elsősorban lelki feltöltődést jelent. Jó találkozni a többiekkel és mély, elgondolkoztató, férfias, de mégis meghitt beszélgetéseken részt venni, ahol Jézus van a középpontban, és ez egyben összetartó erő is. Már az első pár alkalom után úgy éreztem, nem csak együtt vagyunk, de felelősséget is vállalunk egymásért. Mintha mindenki egy kicsit apukája és fia is lenne egymásnak. Talán ezért (is) Apaklub?

Nagy Gáspár

– • –

„Apaklub – ahol szót értünk.” A szlogen nem tőlem van, igazából egy másik csapat szlogenje, amelyik hasonló gyökerekből származik. Ők férfisátornak hívják magukat. Voltam köztük is.

De mi is azért jövünk össze, hogy szót értsünk egymással. Ezt úgy értem, hogy a férfiak néha nehezen nyílnak meg. Ha pedig egy nő van a közelben, akkor már a figyelem inkább a nőre irányul. Mert így vagyunk teremtve. De ha csak mi vagyunk, akkor van esély egy valódi beszélgetésre.

Vagy közelítsünk másképp! Mi a gyökere egy ilyen Apaklubnak, ahova „csak férfiak” jöhetnek? Válaszom – a férfi spiritualitás. Valami olyan, amit mi, férfiak megélünk magunkban, a szívünk mélyén, de a családban, munkahelyen, ahol élünk, nincs lehetőség ennek kibeszélésére. Csak mert nekünk, férfiaknak más az agyi berendezkedésünk; másképp látjuk a világot.

Itt az Apaklubban mindezek a témák előkerülnek, előkerülhetnek. Hisz egy hajóban evezünk többnyire; nős férfiak, akik a családjuknak élnek, egy vagy több gyermek nyüzsög körülöttük. S rögtön fel is merül a kérdés: hogy tudjuk átadni az évek bölcsességét a fiainknak? Te hogy látod ezt?

Hogy tükröt tudjon tartani valaki elém, ahhoz egy másik férfi kell. Aki közelebbről ismer. Erre való az Apaklub. Hogy szót értsünk, hogy megosszuk örömünket, nehézségeinket, bánatunkat egymással. Nem azért, hogy a másik megmondja, hogyan oldjam meg a gondomat, hanem, hogy kimondhassam. S utána együtt imádkozunk. Részt veszünk egy közös szentségimádáson és együtt várjuk a feltámadás megünneplését. S közben tanulunk is. Főleg egymástól. Mert ő másképp látja, pedig ő is férfi. És neki is van gyereke. Vajon kinek van igaza? Neki vagy nekem? – Van min töprengeni… Persze a nagyoktól is lehet tanulni.

Hogy jó dolog-e ez az Apaklub? Persze, hogy jó. Ha nem így lenne, nem járnánk. De mindenképpen jó, mert immár közösség vagyunk.

Medgyessy Ferenc

A legkisebb táborlakó naplója – ALFA tábor

Egyik reggel arra ébredtem, hogy anyáék csomagolnak és pakolnak nagy-nagy táskákba. Életem 5 hónapja alatt még nem is láttam ilyet, hogy anyu és apu mindent összegyűjt, behajtogat, még a kis kádamat is levitték valahová. Apu szerint üresen marad így utánunk a lakás, a táborban meg építhetünk egy újat. Még nem tudom, mi lehet ez a tábor, de anya szerint jó sokan lesznek ott az ismerősök és minden napra lesz jó kis programunk. Elindultunk az autóval, amiben nagyon szeretek utazni, de most még jobb volt, mert kereszt anyum ült be mellém. Sajnos nem tudtunk sokat játszani, mert úgy elálmosodtam és mire felébredtem már egy idegen helyen voltunk, de ahogy apa a kis hordozómban körbevitt, mégis csupa ismerős embert láttam. Nagyon szép, hosszú házban lett új otthonunk, jól éreztem magam a szobában, mert jó hideg volt, kint pedig nagyon meleg.
Kicsit tudtam csak pihenni a nagy utazás után, anya máris újra berakott a babakocsiba és mentünk a tábornyitó szentmisére. Ez is igazán furcsa volt, mert sehol nem láttam a kedvenc üvegablakaim és nem is Henrik atya beszélt nekünk. Egy fiatal pap bácsi volt, hirtelen apa sem ismerte fel, de anya odasúgta neki, hogy „tudod, ő Fejes Csabi, voltunk a szentelésén is”. Az evangéliumban egy gazdag bácsi kérdezte Jézust, mit csináljon, hogy jó legyen neki, erre Jézus kérte, hogy ossza szét a pénzét, de ez nem tetszett a bácsinak. A pap bácsi ezután megkérdezte, hogy kinek mi a kedvenc játéka és szerintünk Jézus mit gondol, jó-e, hogy vannak játékaink? Hozzám nem jött oda, pedig elmondtam volna neki, hogy én Zümit szeretem a legjobban, akit Bogi nénitől kaptam és biztos, hogy Jézus is szeretne vele jókat játszani, szóval én odaadnám. Ez a hely, ahol a mise volt fontos lehetett és jó nagy, mert ezután minden nap ott ettünk, imádkoztunk és játszottunk és minden gyerek és szülő is befért. Apropó játékok, hogy a felnőttek milyen furcsa dolgokat találtak ki! Első nap mindenki fel alá futkosott a faluban és kérdezgette a helyieket, hogy ki a legidősebb lakó, milyen a címerük, vagy hogyan hívják a patakot Somogydöröcskén. Még mi is sétáltunk a szép házikók között, hogy kiderítsük, melyik ház a legrégebbi. Egy másik nap pedig akadályversenyt csináltak, ahol meg kellett keresniük a magyar szenteket, és ha megtalálták őket, akkor mindenféle feladatot kaptak. Apukám volt Szent László király, kereszt anyum pedig Szent Erzsébet és aki eljutott hozzájuk, vagy keresztrejtvényt fejtett, vagy térképeket egészített ki vagy rajzolt. A gyerekeknek külön feladatok voltak, így senki sem unatkozott. A legizgalmasabb játék viszont szerintem a sportvetélkedő volt, nagyon élveztem nézni, amikor a családok szaladgáltak, például vízben úszó labdákért, amit hol kanálban vittek a célig, hol tálcán egyensúlyozva. A legnagyobb ujjongás akkor volt, amikor végül vizespoharat vittek a fejükön, ezt még Előd is megcsinálhatta, remélem legközelebb anya nekem is megengedi.

Napközben sem unatkoztunk, apa egy rejtélyes kurzusra ment, ami biztos nagyon izgalmas lehetett, mert egészen ebédig nem is került elő. Vajon mit csinálhattak ott? Anya is szerette volna megtudni, de apa azt mondta, hogy nem szabad róla beszélni és ez komoly dolog lehetett, mert apa igazán mindent el szokott mesélni anyának. Annyit mondott csak, hogy sokat énekeltek és a bűnbánatról is beszélgettek. Egyik nap kaptak egy halacskás medált is, ami Jézust jelképezi. Ez kicsit furcsa nekem, mert eddig azt mondták, hogy Jézus Isten báránya és hogyan lehet valakinek egyszerre hal és bárány a jele? (A hal a keresztény szimbolikában Jézus Krisztust jelenti, ami egy ógörög nyelvű szójáték következménye. Ugyanis a Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó szavak görög kezdőbetűinek összeolvasása (ιχθυς, ichthüsz) görögül „halat” jelent., szerk.) Mi anyával Riszterer Zsuzsihoz mentünk babás lelkigyakorlatra, ezt nagyon szerettem. Kiraktak sok nagy szőnyeget tele játékokkal és amíg a szülők beszélgettek, addig a gyerekek játszhattak. Én most még csak figyeltem őket, mert kicsi vagyok még a közös játékhoz. Így viszont tudtam figyelni miről beszélgetnek anyáék és igazán izgalmas dolgok kerültek elő. Sokszor volt szó rólunk gyerekekről, de az még érdekesebb volt, amikor magukról beszéltek, hogy milyen kis „bogaraik” vannak, vagy voltak, amíg ők is kicsik voltak, hogyan dolgozzák fel a gyászt vagy veszteségeket és hogyan kellene leegyszerűsíteni a mi életünket. Az utolsó napon is nagyot beszélgettek és elhatározták, hogy valamilyen módon szeretnék folytatni a babás lelkizést és majd keresik egymást ősztől. Remélem, hogy nem felejtik el, olyan jó volt hallgatni Riszterer Zsuzsit és utána anya is milyen sokat beszélgetett Margittal és Kingával, hogy mennyire szerették ezeket a délelőttöket és milyen jó, hogy a szervezők rájuk is gondoltak a programtervezéskor.

Kereszt anyumat sem láttam egész délelőtt, mert ő a nagy gyerekeknek csinált programokat és volt jó sok segítője. Azt mondta, szükség is volt rájuk, mert annyi gyerek volt és annyi izgalmas program. Métáztak, moziztak, sőt még kézműveskedtek is, meg valami táncot is tanultak, amit utolsó este megmutattak a felnőtteknek. Nem tudtam megnézni, pedig kíváncsi lettem volna rá, mert anyuék leraktak aludni, hogy tudjanak a társasjáték estre menni. Sajnos eljött az utolsó nap is, jött egy szerzetes pap bácsi és tartott nekünk záró szentmisét, utána már menni kellett haza. Nagyon fognak hiányozni a többiek, olyan jó volt, hogy akárhova mentünk anyával mindenki belenézet a babakocsimba és mosolygott rám és mindig valami izgalmas dolgot csináltak, amit jól megfigyeltem. Anya és apa is nagyon jól érezte magát, azt mondták, hogy igazi feltöltődés volt nekik a hét, a szervezőcsapat pedig szuper, mert gondoltak mindenre és mindenkire, senki sem maradt program nélkül. Remélem, hogy legközelebb is visznek magukkal, szeretnék én is játszani a többi kisgyerekkel, addigra megtanulom a gitáros énekeket is és majd én is énekelek.

Czikkely Zoárd (anyukája segítségével)

Új Élet Krisztusban Kurzus tanúságtételek - ALFA Tábor

„Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a süketségemet; felragyogtál, és fényességed elűzte vakságomat; illatod felhője felgomolygott és belélegeztem, és most epedek utánad; megízleltelek, és most éhezem és szomjazom Rád; megérintettél, és fellángoltam a békességért, amely Tőled való.”

(Szent Ágoston)

Szt. Ágoston soraihoz nincs fogható, de ha elolvassátok a ALFA TÁBOR Fülöp kurzus tanúságtételeit, amit a résztvevők írtak, reményeim szerint ti is megérintődtök attól amit az Úr Lelke végzett bennünk!

Csodálatos az Úr szerelme! Nem kell Ágoston tökéletességével rendelkeznünk ahhoz, hogy méltók legyünk a kegyelemre. A jelenlévők bizalma és nyitottsága volt a kulcs! Az alázatosan kinyitott szív, mely meri megmutatni, hogy nem tökéletes és megvallja, hogy sebezhető, szomjazza a mi Urunk kegyelmeit. Ezért mondhattátok többen, hogy:

„..s felébredtünk valamiből! Éreztem, hogy fokozódott az eddig szunnyadó vágy bennem, hogy mind jobban megéljem Isten jelenlétét a mindennapokban is. Elhatároztam, többet fogok imádkozni..”

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor én vettem rész ezen a kurzuson, hozzátok hasonlóan megéltem, hogy a Szentírás barátommá vált! Életre kelt és megszólított. Éreztem, hogy tanít, nevel, helyre igazít. Nem azért olvastam onnantól kezdve reggelenként, mert elhatároztam, hanem mert hiányzott, ha nem tettem. A reggeli harmatcseppek életet adtak, lassan szivárogtak le egészen a szívem gyökeréig, ahol sok mindent kellett gyógyítani, olyan mélyen rejtve voltak. Isten kegyelme képes egyedül erre!!! Új szívet ad! Hálára képes, nyughatatlan, lángoló szívet. Nem tökéletest és sebezhetetlent „csak” olyat amelyikben az ÖRÖMHÍR a legfőbb üzenet!

(Riszterer Zsuzsi)

„Az orvos bekötözi, Isten begyógyítja a sebeket” Dicsőség az Úrnak!

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

Nekem nagyon tetszett a Fülöp kurzus. Eddig nem voltam egyetlen ehhez hasonló kurzuson sem, ezért nem volt semmilyen ismeretem se.

Ami nagyon megfogott:

• Megtért, elkötelezett emberek tartották a kurzust, akik a saját idejüket és erejüket nem kímélve jöttek tanítani.
• Teljesen Biblikus alapú volt a mondanivaló, nem foglalt állást egyetlen felekezet sajátos teológiája mellett sem.
• A szemléltető eszközök nagyon hatásosan erősítették meg a mondanivalót.
• A kurzus eleje Isten szeretetéről beszélt. Lassan és hosszasan, szinte sulykolva adták elő. Eddig azt hittem, hogy csak nekem egyéni nehézség Isten szeretetének a megtapasztalása. De most rájöttem, hogy ez a nehézség minden embert érint a bűn eset miatt!
• Nagyon megerősítő volt az a gondolat, hogy (bár a Sátán folyamatosan vádol), csak a nem megvallott vétek választ el Istentől!
• Nagyon fontosnak tartom, hogy a vénekhez hasonlóan (Jelenések könyve) mi is letegyük a koronánkat Jézus előtt, és úrrá tegyük őt az életünkben.
• A kurzuson a hitünk alapjait mondták el, de ezt nem lehet elégszer hallani! Örülök, hogy részt vehettem.
• A kurzus sok dologra felhívta a figyelmemet: a kicsike bűn beengedése is nagyon kockázatos. A közösségbe való tartozás élet/halál kérdése lehet!
• Hallottunk bizonyság tételt. Az újjászületés az csoda, amit a Szentlélek munkál. Dicsőség Istennek!

Felismertem, hogy amin változtatnom kell: a közösségben való aktívabb részvétel.

(Selmeci Viktor)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

Szerencsésnek érzem magam, hogy a táborban részt vehettem a négy napos Szent András Iskola Új élet Krisztusban kurzuson. Nem elméleti tudást kaptam, mint gondoltam elsőre, hanem megerősítést a hitemben és lelki erőt. Egy egyszerű játékon keresztül megértettem, hogy nem is esne nehezemre rábízni magam Jézus irányítására a mindennapokban, felismertem, hogy valószínű Ő is segítene nekem az akadályoknál, csak bíznom kellene Benne. Más megvilágításba került számomra az ima ereje, egy közvetlenebb kapcsolatot fedeztem fel magam és Isten között. A másokért, családért, barátokért mondott imát már többre értékelem minden más segítő tettemhez képest. Felismertem magamba imaszándékot és a tenni akarás a kis közösségünkért. Megértettem, hogy hiába van hitem, ha ezt tetteimen keresztül nem vallom meg kisebb és nagyobb közösségünkben egyaránt.

(Nagy Tünde)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

A kurzus, mint lelkigyakorlati forma először igen szokatlan volt számomra. Kurzus továbbképzést jelent. Miben is képeztük mi tovább magunkat az idei Családos Tábor során?

A Bibliára alapozva próbáltuk megtapasztalni, mennyire szeret minket személy szerint Isten. Végig elmélkedtük, mekkora is lehet az a szeretet, amely arra készteti Istent, hogy közénk jöjjön és meghaljon értünk, hogy mi éljünk. Ez az Örömhír, hogy élhetünk örökké! De ezt nem őrizhetjük meg magunknak, hanem tovább kell adnunk, ez küldetés!

Számomra a legfontosabb, amit kaptam, hogy imádság során megerősödtem a feladatomban, s abban, hogy milyen ajándékokat kaptam én a Szentlélektől. Ezeket már korábban is sejthettem volna, de most tudatosodott bennem. S mindezt olyan valaki mondta el nekem, aki korábban nem is ismert engem. Tehát ez valóban Istentől jött ajándék a számomra. Köszönöm!

(Medgyessyné Brigitta)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

Az Új Élet Krisztusban kurzus ötlete nagyon tetszett, nyitott szívvel ültem be az első alkalomra. Bár az itt alkalmazott módszerek nem nyerték el a tetszésemet, azt gondolom voltak megérintő pillanatok a kurzus ideje alatt. Számomra pozitív élmény volt látni, hogy sokaknak mennyit adott, milyen mélyen lelkekbe hatolt némely mozzanat. Engem ez hatott meg igazán.

(Pohlingerné Fábián Bernadett)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

Hálával gondolok a Szent András Iskola tanítóira és munkatársaira. Nehéz dolguk volt, hiszen mi elsősorban nem a kurzusra jelentkeztünk, hanem a táborra. Különösen is nyitottá kellett válnunk ahhoz, hogy a kurzus által megkapjuk az ajándékot, amit Isten tartogatott számunkra. Így igyekeztem a kurzust nem értékelni vagy elemezni, hanem megélni és azt keresni, mit súg nekem a Szentlélek ebben a 4 napban.

Köszönöm, hogy segítettek abban, hogy újra megfontoljam Isten jóságát és szeretetét, hogy hálát adjak megváltásomért, megköszönjem, amit értünk tett és tesz minden nap és átadjam életemet Krisztusnak. Az egyik legfontosabb üzenet számomra az volt, hogy nem szabad megengedni magunknak, hogy közömbössé, hálátlanná váljunk.

Nagyon különleges módon érezhettük a Szentlélek jelenlétét, különösen az utolsó napon, amikor hívtuk Őt, és kértük, vezesse életünket. Sokszor előfordul, hogy nem vagyok benne biztos, hogy valóban Istentől jön-e valami gondolat vagy csak az én vágyaim, érzéseim miatt jutnak eszembe. Nagy megerősítést kaptam az utolsó napon a Szentlélektől valamiről, ami eddig csak bizonytalanul volt a szívemben, amiért nagyon hálás vagyok.

Fontos, hogy mindig figyeljünk és hívjuk a Lelket, hiszen nélküle nem tudjuk továbbadni másoknak, amit megtapasztaltunk

(Dám Réka)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

Sok lelkigyakorlaton vettem már részt, de az Új Élet Krisztusban kurzus egészen más tapasztalatot adott. Az első napon kicsit idegenkedve fogadtam a módszereiket, hogy mindent megjelenítenek és ehhez nagyon sok eszközt használnak. Később rájöttem, hogy ez mind azt a célt szolgálja, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. Számomra a legfőbb tanítás, hogy Jézus ott áll az ajtóm előtt, és rajtam múlik, hogy beengedem-e és átadom-e neki a vezetést. Egy egészen kis teret sem hagyhatok a gonosznak, mert akkor az egész életemet uralni fogja. Sok felemelő pillanat volt, mint például, amikor együtt hívtuk a Szentlelket és a vezetők egyenként imádkoztak mindenkiért. Köszönöm a szervezőknek, hogy részt vehettem a kurzuson és ezáltal a közösség tagjaihoz is közelebb kerülhettem.

(Radnóti Kinga)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

Kicsit fáradtan érkeztem Somogydöröcskére, mivel - bár az előtte eltelt nyári napokat is a családommal tölthettem - úgy éreztem, mire elkezdődik az igazi kikapcsolódás, máris utazunk a következő helyre. Az első napon ezért volt kissé nehéz az akklimatizálódás, de a tábor végére lelkileg mégis feltöltődve indulhattam haza hitvesemmel és a gyerekkel.

A legnagyobb élményt és lelki pluszt nekem a mindennapos délelőtti kurzusok adták. Azok témái és tartalma a haladó hívők számára nem ismeretlenek, mégis számomra – mivel mindössze 9 éve, felnőttként bérmálkoztam - mind a négy nap megerősítést jelentett formálódó és folyamatosan fejlődő hitemben. Az előadók által elmondottakat remekül kiegészítették a vizuális módon történő magyarázatok is, melyek számomra sokkal közérthetőbbé és befogadhatóbbá tették a szóban elhangzottakat.

Boldog vagyok, hogy családommal az Albertfalvi Plébánia közösségébe tartozhatunk, és a tábor során velük több napra együtt lehettünk. Ezúton szívből köszönöm a szervezőknek a rengeteg munkát, aminek eredményeként számos jobbnál-jobb közös programban, tartalmas esti beszélgetésben is részt vehettünk. Nagyon várjuk a következő évi nyári tábort is!

(Horsi Dezső)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

„Új Élet Krisztusban Kurzus”. Emésztgettem hónapok óta ezt a négy szót, amióta tudtuk, hogy az idei családos tábor lelki programját jelenti majd. Hamar megfogalmaztam az elvárásomat önmagammal szemben: bármi legyen is, nyitott leszek. És megszületett bennem a vágy, hogy szeretném, ha ez a néhány alkalom valóban közelebb vinne Jézushoz.

Somogydöröcskén négy délelőttön át teljesen kiszakadtunk mindenből, ami figyelmünket, gondolatainkat elterelte volna a Lényegről. Hála ezért a fiataloknak, akikre a legnagyobb nyugalommal bíztuk rá gyermekeinket a kurzus teljes ideje alatt! Ez idő alatt igyekeztünk „megállítani életünk robogó szekerét, hogy a gyeplőt átadjuk Jézusnak”. A Szent András Evangelizációs Iskola öt önkéntes munkatársa hívott minket erre a nagy lelki kalandra. Számunkra ismeretlen (de mégsem idegen) testvérek, akik hitelesen és magával ragadóan tettek tanúságot Isten irántunk való jóságáról, végtelen szeretetéről, megváltott létünk öröméről. A négy délelőtt minden perce izgalmas volt, hiszen egyre többet tapasztalhattunk meg abból, amit talán eddig is tudtunk, de még sosem mélyedtünk el benne így. Sokat forgattuk a Szentírást, és az ismerős sorok gyakran új értelmet kaptak. Többször éltem meg azt az élményt, hogy a napindító ének erőtlenül hangzott, de délben ugyanazok a sorok már belülről fakadtak, szívből szóltak és megteltek tartalommal, mi több: ÉLETTEL.

(Takácsné Kiss Anikó)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

Számomra nagyon nagy érték volt a kurzuson, hogy a tanítás szolgálatát vállaló testvérek mindvégig nagy ívvel (és nagy szívvel), olykor majdhogynem színpadiasan, de rendkívül hatásosan építették fel tanításukat, úgy, hogy mindeközben nagyszerű egyensúlyt teremtettek az érzelmi és értelmi érzékeltetés között. Mindez rádöbbentett, hogy az értelmi befogadáson túl milyen nagy szerepe és fontossága van az érzelmi felismeréseknek, teret engedve ezáltal az érzelmeknek is. Ez nem is lehet másként, amint újból és újból visszacseng a kurzus egyik legfontosabb alapgondolata: „Isten egy dolgot nem tud, Téged nem szeretni!”. Bizonyára mindannyian más-más lelkülettel érkeztünk a kurzusra és Istenkapcsolatunk is különbözött, ugyanakkor közösen végigélve ezt a négy tartalmas délelőttöt, biztosra veszem, hogy mindenki közelebb került Istenhez (nőtt a vágy arra, hogy közelebb kerüljön Istenhez), eközben észrevétlenül közelebb kerültünk egymáshoz is, amit nagyon köszönök a lebonyolítóknak és Nektek mindannyiótoknak, akik nyitott szívvel vettetek részt ezen a gyümölcsöző kurzuson.

(Takács Károly, Kaca)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

Amikor már többen is megkérdezték, hogy volna-e kedvem mesélni, írni a családos tábor lelki programjáról, az már nem véletlen...

Az augusztusi hetekben küzdöttem az árral (volt, hogy szó szerint is) és elkeseredésem perceiben nem egyszer jutott eszembe a várt tábor lelki programjának címe: Új élet Krisztusban. Valahogy azt éreztem, nekem is most erre lenne szükségem, egy új életre, egy megújulásra.

Aztán ott a táborban már az első nap első mondata elgondolkodtatott: "Azért hívott el Isten ide, hogy megérintse a szívünket."

Még aznap kaptam egy igét is: "Adjatok hálát az urak urának,mert örökké tart szeretete! "(Zsolt 136,26). Igen, hajlamos vagyok elfeledkezni a háláról, pedig annyira fontos lenne, hogy mindig, még a nehézségekért is hálásak legyünk, mert azok által is csak fejlődünk.

Az ige második fele: Istennek örökké tart a szeretete. De tényleg engem is szeret Isten? Így, ahogy vagyok? A hibáimmal, a gyengeségeimmel együtt? Még akkor is, ha magamat se tudom elfogadni? IGEN! IGEN! IGEN! IGEN! - kaptam a választ a tanításban.

Miért is nehéz ezt elhinnem? Mert én is gyakran emberi istenképet alkottam magamnak, és erre is az előadás döbbentett rá. Pedig Isten nem a rossz- és jó cselekedeteink alapján szeret minket, nem old meg varázspálcával minden problémánkat, ha a bajban elmondunk 5 Miatyánkot nem dobja rá a megoldást, és nem is egy megfáradt jóságos öregapa.

Jézus mondta el nekünk, hogy igazán milyen az Isten. Isten mindannyiunkat jónak alkotott, minden sejtünk az ő gondoskodásában készült, név szerint ismer minket, büszke ránk, ismer mindent rólunk, mindig a legjobbat akarja nekünk, hűséges akkor is, ha mi nem vagyunk azok. Szeret minket határozottan, megingathatatlanul (mint egy édesapa) és gyengéden, kedvesen, feltétel nélkül (mint egy édesanya). Ő adott nekünk életet, azt akarja, hogy közel legyünk hozzá, hogy boldogok legyünk és mindent képes a javunkra fordítani.

Aznap ott, amikor behunyt szemmel ültem, kértem Istent, szeressen engem. Nehéz megfogalmaznom, hogy milyen különös csodát éltem át pár másodpercig. A fejem felett meleget, körülöttem pedig langyos szellőt éreztem, amely mint egy gyertya lángja körülvett engem. Aztán csak sírtam...

Engednünk kell, hogy szeressen minket Isten és kis gyertyalángocskákként mi is sugározhassuk az ő szeretetét. Azóta is gyakran felidézem magamnak, hogy milyen is Isten szeretete, ez nagy erőt ad a mindennapokban, és arra törekszem, hogy ilyen szeretettel tudjak fordulni embertársaim felé.

(Gajáry-Németh Brigitta)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

A kurzusra teljesen kiüresítve mentem, fenntartások és elvárások nélkül.

Nyitott szívvel fordultam az előadók felé is, és hallgattam, amit már tudtam, de mégsem.

Ami a legnagyobb élmény volt számomra, hogy bár Testvérek vagyunk Krisztusban, és nem ismertem/ismerek mindenkit teljesen, de mégis annyira együtt volt mindenki. Ez az együtt "rezgés" szerintem a sok közös éneklésben és imában vált igazán fantasztikussá és felemelővé. Köszönöm.

(Horváth Péter)

\o/ \o/ \o/ \o/ \o/

A gyerek vigyázós Kurzus visszajelzési:

A családos tábor mindig a nyaraim egyik fénypontja, és ez idén sem volt másképp. A gyerekeknek nagyon jó programokkal készültünk, amit nem csak ők, de én is nagyon élveztem, a gitáros misék lelkileg mindig feltöltöttek….

(Cseh Zsófi)

Az idei táborban a szülőknek délelőttönként volt kurzus, amiből mi is kaptunk egy kis ízelítőt esténként egy órában. Ennek keretében részt vettünk közbenjáró imán, ami nagyon különleges élmény volt, néztünk filmet és beszélgettünk arról hogy kinek mi fontos a boldogsághoz.

Nekem a tábor alatt, a kedd és szerda esti dicsőítés jelentette, ahol mindenki megszólaltatott, vagy csöndben imádkozhattunk és énekelhettünk. Nagyon jó volt este itt átgondolni és megköszönni a napot és egy kicsit megnyugodni. Örülök, hogy idén is részt vehettem a táborban, sok élménnyel gazdagodtam.

(Petrov Adél)

Interjú Fehér Zoltán atyával

• Akinek a szolgálat a legfontosabb -

Immár hagyományosnak számító cikksorozatunkban közösségünk papi, diakónusi hivatást választó tagjaival beszélgetünk felszentelésük alkalmából. Ezúttal Fehér Zoltán atyával beszélgettem a papi hivatásról, az ima erejéről, a tudás fontosságáról és egy kicsit a zenéről.

Kedves Zoli atya! Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásunkat és interjút adsz az Egyház-községi Levél olvasóinak! Több albertfalvi közösség előtt is tanúságot tettél hitedről, hivatásodról. Kérlek, beszélj egy kicsit magadról, az életutadról!

Még akkor sem szeretek magamról beszélni, ha éppenséggel rólam van szó. Nem én vagyok a fontos, hanem a Feltámadott Krisztus, őróla és az ő szolgálatáról szeretek szólni, őt szeretném hirdetni. Közeljövőben esedékes primiciámon is ezt szeretném hangsúlyozni: bár az ünnep látszólag az újonnan szentelt papról – rólam – szól, de valójában az Urat, az Ő dicsőségét ünnepeljük.

Milyen életút vezetett a primiciához? Hány éves vagy?

1995-ben születtem – akkor is születtek még emberek :) – Nógrád megyében, Drégelypalánkon nőttem fel. A legközelebbi város Balassagyarmat, 25 kilométerre, a másik nagyobb város Vác, 60 kilométerre van, de vonattal másfél óra a sok kitérő miatt. Gyermekkoromban nem sokat mozdultam ki a faluból. Még akkor is otthon maradtam, amikor a többi gyerek ministránstáborba ment – azért, hogy ministráljak.

Édesanyám óvodás koromtól kezdett templomba vinni. A szombat esti szentmisére jártunk, az csendesebb volt, nem volt akkora tömeg. Ezeken a miséken nem volt sok ministráns, inkább vasárnap akartak szolgálni. Úgy 5 éves voltam, amikor az atya megszólított, hogy jöjjek ministrálni. Mentem. Hatalmas élmény volt! Nagyon meg voltam illetődve, izgultam is. A sekrestyés mondta, hogy mit kell csinálni, így is összekevertem, de mindez nem számított. Nagyon mély, közvetlen istenélményben volt részem, az oltár szolgálatával kapcsolatban, amit rendkívül meghatározónak tartok. Utána – és azóta – minden nap ott voltam a templomban, akár szentmise, akár rózsafüzér, vagy litánia volt. Volt, hogy még a betegágyból is kiszöktem, amikor lázasan feküdtem otthon.

Az orgona iránt is ekkor kezdtem érdeklődni. Kaptam egy kis szintetizátort, azon kezdtem el magamtól megtanulni zenélni. Egyik karácsonykor az volt az ajándékom édesanyámnak, hogy a templom orgonáján játszottam el egy karácsonyi éneket.

Vallásos családból származol? Van testvéred?

Egyedüli gyerek vagyok. Családi körülményeink úgy alakultak, hogy édesanyámnak az unokatestvérem nevelésében is aktív részt kellett vállalnia, gyakorlatilag ő nevelte egy ideig anyai részről.

Kisiskolás voltam, amikor elváltak a szüleim. Sok megpróbáltatás várt ránk ezután, melyeket később, a szemináriumban, imádsággal rendeztem magamban teljesen. A válás után nagyon eltávolodtunk egymástól édesapámmal, vele csak később, az érettségi után kezdett rendeződni a kapcsolatom. Mindenben egymásra voltunk utalva édesanyámmal, szoros volt a kapcsolatunk. Nagyon nehezen éltünk, de őt mindenben az vezérelte, hogy nekem jó legyen.

Később elkerültem otthonról: az esztergomi ferences gimnáziumba jelentkeztem, fel is vettek. Sokáig gondolkoztam a váci piarista gimnáziumon is, de többek között a falunk orvosának véleménye meggyőzött, hogy menjek Esztergomba, ő is oda járt. Kicsit messzebb volt, szigorúbb is volt, kevesebb volt a kimenő, de számomra mind az iskola légköre, mind a ferences közösség, mind az osztályközösség, a társak nagyon meghatározó élmény volt. Volt egy énekkarunk, abban énekeltem. Sokat jártunk koncertezni, díjakat, versenyeket is nyertünk.

Édesanyámnál 2011-ben daganatos betegséget diagnosztizáltak, többször műtötték, először Balassagyarmaton, majd karácsony előtt Budapesten, a Kékgolyó utcában. Akkor éppen a Ferenciek terén koncerteztünk az énekkarral. Utána bementünk pár barátommal a kórházba, ott énekeltünk édesanyámnak és a többi betegnek. Óriási sikerünk volt! Több kórustársam is mondta, hogy ez volt élete legszebb karácsonya.

Édesanyám állapota azóta nem súlyosbodott. Betegsége és gyógyulása nagyon megerősítette a hitében. A látogatásunk is nagy hatással volt rá, átérezte, hogy ez mennyire fontos a betegeknek. Azóta önkéntes beteglátogató a balassagyarmati kórházban, azokhoz megy oda, akiket nem látogatnak, meghallgatja, vigasztalja őket, segít nekik.

Nem is kell kérdeznem, hogy miért jelentkeztél a szemináriumba...

A szemináriumban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megerősödjünk a hivatásunkban. Sokat imádkoztam lelkivezetőmmel, és imádságban dolgoztam fel az egyes életszakaszaimat. Van, akinek már kiskorától kezdve megvan a hivatástudata, míg mások ifjúkorukban, egy egyetem elvégzése, vagy pár év laikus munka után fordulnak a papság felé, a harmadik típus az, aki 30-40 éves korában jelentkezik a szemináriumba. Volt évfolyamtársam, aki hosszú évekig dolgozott szakácsként, majd ezután tudatosult benne, hogy őt papi szolgálatra hívja az Úr.

Bennem már kiskorom óta megvan a hivatástudat, ami bizonyos jelekből erősebben is megmutatkozott. Az egyik ilyen az első ministrálásom élménye 5 éves koromból. A másik az, hogy minden nap elmentem a templomba. Egyszerűen vonzott, ragaszkodást éreztem, fontos volt, hogy ott legyek. A harmadik, hogy felsős korom óta imádkozom a zsolozsmát. Először csak szereztem egy zsolozsmáskönyvet, amiből elkezdtem magamtól mondani az imákat. Csak később sikerült megtanulnom helyesen imádkozni, de a késztetés belülről fakadt.

Igazából csak annyi volt kérdés számomra, hogy szerzetesrendbe, vagy egyházmegyébe jelentkezzek, utóbbi esetben melyik egyházmegye legyen az. Sok imádság után úgy döntöttem, hogy az egyházmegyés papi hivatást választom, és Erdő Péter bíboros úrnál az Esztergom-Budapesti Egyházmegyébe jelentkezem. A szerzetesi karakter sem áll távol tőlem, de évek alatt tisztázódott, hogy egyházmegyés papként tudok a legjobban szolgálni, ez a legfontosabb.

Megint az imáról beszélsz. Ennyire fontos neked az imádságos lelkület?

Az imádság az egyik legmeghatározóbb egy pap számára, ez adja a pap hitelességét! Egyrészt szubjektíven az imának rendkívüli ereje van! Az imádság felszabadít! A bennünk levő lelki sebek csak gátolnak, elfojtanak minket, olyan akadályok, amik nem teszik lehetővé, hogy kibontakozzunk, megfelelően éljünk. Az ima ezeket a sebeket is gyógyítja, teljessé teszi életünket. Másrészről, ami egyetemesen fontos, hogy az ima és a teológiai tudás lényegileg összefüggnek egymással. A teológiai állítások formálódási közege az ima, kapcsolat minden ismeret forrásával, az Istennel. Vakmerőség olyan állítást megfogalmazni ebben a tudományban, amelyet nem vittünk Isten elé az imában. Továbbá pont az ima segít megérteni hitigazságok lényegét: a dogmatikai tudás az imádságban válik teljessé.

Számomra az imádság egyik kedves formája a Szentírással való elmélkedés. Minél jobban ismered a Szentírást, annál mélyebb, tartalmasabb lesz a hited. Prédikáló emberként pedig külön hangsúlyossá válik az a mondás, hogy aki a Szentírást nem ismeri, Krisztust sem ismeri. Nagyon fontosnak tartom, hogy különböző nyelveken is megismerjük a bibliai szövegeket, elsősorban az eredeti nyelveken, de más nyugati nyelveken való fordításokban, kommentárokban, mert az ima után ez segít a leginkább a megértésében.

Hogy tájékozódni tudjunk, megtanítottak a szemináriumban bizonyos szintig latinul, ógörögül, héberül, de fejleszthettem az angol, német és olasz tudásomat is. A Szentírás és a dogmafejlődés szempontjából főleg a latin és az ógörög szövegek elemzése mutat rá a komoly teológiai összefüggésekre. Ebben segítenek a neves külföldi szerzők rangos szakkönyvei. Az egyik legutóbbi érdekesség, amit a napokban találtam, hogy Jézus által gyakorta használt szófordulat János evangélistánál: a „Bizony, bizony mondom nektek...” más nyelveken úgy szól, hogy „Amen, amen mondom nektek...”. Egy exegéta felhívja arra a figyelmet, hogy az „Amen” szó egy ima befejezése, így Jézus tanítása maga is imádságból született, és az Atyával való kapcsolatból szólt hozzánk! Ha számára ilyen elemi volt az imádság, számomra miért ne lenne az?! Tehát a Szentírás és a katolikus hitünk rendszere egységes, de különböző nyelveken írt szövegek összevetése, szintézise tovább árnyalja, gazdagítja az értelmét, ezáltal hitünk elmélyítését szolgálja.

A Szentírás mellett patrisztikus irodalommal foglalkozom, a korai egyházatyák műveit tanulmányozom. Dolgozatokat, tanulmányokat is írtam ebben a témában. A szakdolgozatom témája is egy ebből a korszakból származó apokrif evangélium, Tamás evangéliuma, és a hitelesség kérdéseivel foglalkozott.

Mindazonáltal az imaéletem gerincét a zsolozsma alkotja. A zsolozsmát kiskorom óta mondom. Nagyon érdekes, változatos imaforma, irányt, keretet ad az embernek. Az egész világon, minden időzónában mondják a zsolozsmát, ezért szünet nélkül mindig szól valahol. Kezdetben nyilván csak ahol a kereszténység jelen volt, főleg Európában mondták, de azóta, hogy a kereszténység az egész világon elterjedt, azóta szakadatlanul, folyamatosan szól az ima. Amikor én is ezt imádkozom, akkor becsatlakozom ebbe a térben is időben szakadatlan imafolyamba, ami körülöleli világunkat, közösségbe lépek minden olyan emberrel is, aki részese ennek a csodának. Ez csodálatos, felemelő érzés! Még változatosabbá teszi az imaéletet, hogy sem a nyelve, sem a formája nem teljesen kötött a zsolozsmának, így néha nem magyarul, hanem latinul, vagy énekelve imádkozom.

Szeretsz énekelni? Mit jelent számodra a zene?

Mint mondtam, kiskoromban magamtól tanultam orgonálni, és a gimnáziumban is kórustag voltam.

Diákmiséken én orgonáltam, kántorkodtam. A szemináriumban sokáig én vezettem a liturgikus zenei életet és énekkarunk is volt. Mind a zenét, mind az éneket fontosnak tartom, de csak akkor, ha a hitemet vagy a szolgálatomat erősíti. A zene számomra nem öncélú dolog: az imádságot teszi gazdagabbá, az áhítatot segít elmélyíteni. Úgy gondolom, hogy erre a gregorián zene a legalkalmasabb, mint ahogyan másfél ezer évig meg is volt ez az irány. Utána jöttek a népénekek, az utóbbi pár évtizedben a gitáros énekek. Hittanórán azt mondják a fiatalok, hogy már ezen is újítanának. Az egyház egy változó világban van jelen, ami hatással van rá, de van, amire vissza is hat. Úgy gondolom, hogy minden részt, amelyben mód van változtatásra a liturgiában (mert van, ahol ha változtatunk, elvész a teológiai érték, vagy vannak részek, ahol meg kimondottan tilos!) , tudatosan végig kell gondolni, hogy az mennyiben szolgálja az eredeti célt: a hit eredeti és tiszta ünneplését. Nyilvánvaló, hogy ehhez nemcsak magát a liturgiát, hanem annak pontos értelmét, funkcióját is ismerni kell, biztos liturgikus tudás nélkül nem biztos, hogy a javunkat szolgálja a változtatás.

Mi lesz a papi jelmondatod?

„Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk.10.45)

Milyen pap leszel? Milyen típusú szolgálatban tudod magad elképzelni? Van valami, amitől tartasz?

Természetesen a papi szolgálatommal kapcsolatban vannak elképzeléseim, de a lényeg az, hogy Isten rám bízott küldetése nyomán a lehető leghitelesebben szeretném szolgálni az Egyházat, azt a közösséget, ahová a megbízatásom szól. Mindenkinek más jellegű karizmái vannak. Abban bízom, hogy megkapom ahhoz a kegyelmet, hogy minél több emberrel meg tudjam ismertetni az evangéliumot: az ifjúsággal, idősekkel éppúgy, mint a más élethelyzetekben élő, különböző problémákkal küzdő testvérekkel. Abban viszont biztos vagyok, hogy a szolgálatom teljesítéséhez szükséges kegyelmet megadja nekem az Úr. Tudom, hogy nehézségekkel fogok szembesülni, kísértésekkel is meg kell majd küzdenem.

Az Úr áldozatokat is kérhet tőlem, de hiszem, és tapasztalom is, hogyha bármilyen áldozatot kér tőlem az Úr, célja és gyümölcsei vannak. A cölibátus is ilyennek tűnhet: ha Istennel alakítjuk ki azt a meghitt szeretetkapcsolatot, amit a házasfelek egymással alakítanak ki, és így helyesen, szeretetből való lemondásként éljük meg, akkor elképesztő nagy erők forrásává válik. Ezzel ellentétben viszont csak gyötrődéssel jár, ha nem szeretetből, hanem kényszerből mondunk le valamiről, ez nem önátadás, hanem önkorlátozás. A házasság is így működik, ott is sok a lemondás, de mégis hatalmas erők forrása – ha helyesen élik meg. A kísértések ellen a legjobban imával, lelkiismeretvizsgálattal lehet küzdeni.

Nemcsak a saját imánk számít, minden értünk mondott ima segítséget jelent! Van egy kevésbé közismert segítségünk: minden esztergomi kispaphoz csatlakozik egy lelki nővér, egy olyan kármelita szerzetesnővér, aki rendszeresen a pártfogoltjáért imádkozik otthon, Magyarszéken. Ez akár egy élethosszig tartó imakapcsolat is lehet. De minden ima hatalmas segítséget jelent nekünk! Érzem, hogy van egy láthatatlan, finom védőháló, ami még a legnehezebb pillanatokban is megvéd, még akkor is, ha én magam kevés lennék a kísértés legyőzéséhez, és hivatásunk betöltésében. Minden imát, amelyet papi személyért mondunk, azt a pap Isten kegyelmét közölve adja vissza a hívek számára. Kérem, hogy imádkozzatok értünk, nagy szükségünk van az imáitokra!

Kedves Zoli atya! Köszönöm az interjút! Egész közösségünk nevében köszönöm albertfalvi diakónusi szolgálatodat! Kívánom, hogy legalább akkora örömmel éld meg papi szolgálatodat, mint amilyen szenvedélyes lelkesedéssel készülsz erre az életútra! Arra pedig veled együtt kérem az Egyházközségi Levél olvasóit, hogy rendszeresen imádkozzunk a papokért, a papságért!

Bene Lajos

Albertfalva harmadik papi hivatása

Elhunyt P. Katona Ferenc Farkas O. Cist.

Albertfalva harmadik papi hivatása

Szomorú hírrel érkezett gyászjelentés a Ciszterci Rend Zirci Apátságától. Életének 90., szerzetességének 71., áldozópapságának 61. évében elhunyt Katona Ferenc Farkas ciszterci rendi áldozópap.

Farkas atya a Budapesttől 40 km-re fekvő Tápiósülyön született, de elemi iskolai tanulmányait már Albertfalván végzi. A negyedik elemi után szülei a budai ciszter gimnáziumba íratják, ami nem csoda, hiszen, az iskola akkori igazgatójának Brisits Frigyesnek a keresztanyja, a jelentkező gyermek nagymamája. (Az élet úgy hozta, hogy az újszülött kisfiút az irodalomtörténész Vörösmarty-kutató tudós pap tartotta keresztvíz alá.)

Az érettségi után már megérlelődik benne a papi hivatás. Először még a jezsuitáknál érdeklődik, de bizonyára a középiskolai évek, valamint a családi kapcsolat miatt végül a ciszter rend mellett dönt.

1947 őszén vonul be egy évre Zircre, noviciátusra. A rend működési engedélyének 1950 nyarán történt megvonása után – elöljárói ajánlatára – megpróbál nyugatra szökni, de Kismartonban – osztrák területen – elfogják és visszahozzák Magyarországra. (Ausztria keleti része 1955-ig orosz megszállási terület!) Tiltott határétlépésért négy év börtönre ítélik. A börtönévek alatt egy ideig együtt raboskodik Vénusz Gellért volt plébánosunk (2014-2015) édesapjával, akit a Központi Szemináriumból, mint utolsó éves teológus hallgatót visznek el. Ezekről az évekről még a legközelebbi rokonainak sem beszélt szívesen, annyi gumibotozást, pofont megaláztatást kellett elszenvednie. 1954 áprilisában történt szabadulása után a könnyen megközelíthető Fehérvári úti Kismotor és Gépgyárba tud fizikai munkásnak elhelyezkedni. Szinte csodával határos, hogy a Központi Szemináriumba - munka mellett – felveszik levelező hallgatónak. Zirci előtanulmányainak, vizsgáinak beszámítása után 1957 június 23-án szenteli fel a győri bazilikában Papp Kálmán győri megyéspüspök. Első miséjét június 30-án, Albertfalván tartja, Ormay Gusztáv plébános kézvezetése mellett. (Ünnepi szónokának keresztapját, Brisits Frigyest kéri fel. Jellemző az akkori állapotokra, hogy Brisits, a nagyformátumú szerzetes, több magyar irodalom tankönyv szerzője, az irodalomtudomány doktora, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság valamikori titkára, a közeli Karolina úti lelkészségen volt nyugdíjazásáig segédlelkész!) A börtönviselt papot felettesei megpróbálják nagyon „eldugni” ezért Halásziban és Szőnyben káplánként szolgál, hogy utána a nehezen megközelíthető Sopronban – a határvárosban - kapjon kápláni kinevezést. A „Leghűségesebb városban” eltöltött 14 kápláni év után, a hatalommal kollaboráló győri püspök, egy alig 400 lelkes kis faluba helyezi plébánosnak. A püspök úr sokáig törhette a fejét hova „dugja el” a népszerű világi papot, akiről hívei tudták, hogy valójában nagy tudású ciszter szerzetes. Az Állami Egyházügyi Hivatallal közösen aztán hamar kitalálták a megoldást, abban bízva, hogy Hidegségen igen kevés embernek tud megpróbáltatásairól, börtönéveiről, sérelmeiről, politikai nézeteiről, előadásokat tartani.

(A győri püspök megítéléséhez hozzá tartozik, hogy a rendszerváltozás után ő volt az egyetlen püspök, aki mielőtt önként nyugdíjba vonult, papjaitól bocsánatot kért, külön Katona Farkas atyától is.)

A frissen kinevezett plébános nagy elánnal látott az elhanyagolt, lepusztult plébánia épület rendbehozatalára. Az életerős 47 éves ember felújította a plébániát, mellette gondoskodott az őt hold papi birtok megműveléséről. Albertfalváról Hidegségre hívta szüleit, a háztartást édesanyjára, a kert megművelését édesapjára bízta. Három évtizeden keresztül látta el a Hidegségi plébániát. Ellenben e kis létszámú közösség pasztorálása mellett jutott ideje az elmélyült teológiai munkára. Erre bíztatta haláláig keresztapja Brisits atya is. Belevetette magát a latin nyelv rejtelmeinek tanulmányozására. Olyan mély ismereteket szerzett latin fordításaival, hogy híre Vatikánig eljutott. (A zsinat előtti években, a szemináriumban, a tantárgyak nagy részét még latinul adták elő, ő pedig különös kíváncsisággal valamint szorgalommal vetette be magát a latin nyelv titkaiba.) A vatikáni rádióban több alkalommal kérték fel - élő adásban, valamint írásban - szakértői feladatokra. II. János Pál pápa 1989. Nagyboldogasszony napján kiadott Redemptoris Custos kezdetű apostoli exhortációját (apostoli buzdítását) ő fordítja magyarra amit – a rendszerváltozás közeledtével – már ki tud adni a Szent István Társulat.

2007 őszétől a zirci Szent Bernát Idősek otthonának lelkésze egészen 2011-es végső nyugalomba vonulásáig.

Farkas atya akármikor meglátogatta albertfalvi rokonait, soha sem mulasztotta el, hogy egy reggeli misét ne mondjon el kedves elsőmisés templomában. Temetési szertartása február 19-én volt a Zirci Apátsági Bazilikában majd azt követően a zirci temető ciszterci sírkertjében helyezték örök nyugalomra. Gyászmiséjét 2019 február 14-én tartottuk templomunkban. Halálával az égi hazába költözött Albertfalva harmadik papi hivatása. Nyugodjék békében.

Sümegh László