Irj te is cikket!

JÖJJ SZENTLÉLEK, SZÁLLJ LE RÁNK !

"Jöjj Szentlélek, szállj le ránk
Reményt hozó fénysugár…"

2007 vagy 2008 nyár elején, egy szép vasárnapi reggel, a 7 órai szentmisén, amit Antal atya mutatott be, Verbényi István atyánál gyóntam. Amikor végeztem a gyónással, gyorsan megkérdezte, hogy várnak-e még utánam. Mondtam, hogy nincs senki. Akkor megkérdezte, hogy érdekel-e egy CD, amin Cantalamessa atya arról beszél, hogyan lett karizmatikus. Azt hittem kiesek a gyóntató székből! István atya Bécsben részt vett egy hetes, csak magyar papoknak tartott lelkigyakorlaton, amit Cantalamessa atya tartott. Az első este beszélt erről. Cantalamessa kapucinus szerzetes pap, a teológia doktora, akit II. János Pál a pápai udvar szónokának nevezett ki. Ő tartotta a Nagyböjtben minden pénteken a lelkigyakorlatos beszédet a pápai udvarnak. Köztudottan a Karizmatikus Megújulás kiemelkedő alakja.

Na de nem ezért lepődtem meg. Azért lepődtem meg, mert sokan tudtuk itt Albertfalván, hogy az a szó, hogy karizmatikus, az vörös posztó István atya szemében. Nem sokkal azután, hogy ő lett a plébánosunk elzavart egy aktív ministráns fiatalembert, mert az a karizmatikusok között megtért, és sok mindennek hangot adott István atya előtt. Nem is esett szó karizmatikusokról plébánossága alatt. Azért a Szentlélek úgy látszik, nem haragudott meg rá.

Nyugállományú és egészségileg, már meglehetősen megviselt volt, amikor részt vett ezen a papi lelkigyakorlaton. Nekem adta a CD-t. Többször meghallgattam. Nagyon jó! Nagyon vidám, közvetlen, igazi egymás közötti előadás volt, sok nevetéssel. Nagy hatással volt István atyára ez a lelkigyakorlat. A Szentlélek nem hiába hívta őt oda. Nagyon megbékélt a karizmatikusokkal. Megértette, hogy nem emberi szándék, hanem a Szentlélek kiáradása és megújító működése a Karizmatikus Megújulás. / Régebbi nevén a Karizmatikus Mozgalom/

Ezek után gyakran beszélgettünk a Szentlélek befogadásáról, szükségességéről, a karizmákról és azok fontosságáról, itt Albertfalván is. Fontosnak tartotta, hogy a közösségeknek együtt kéne működniük az Egyházközségben, és a rivalizálásokat be kellene fejezni. Rendszeresen mondott szentmisét és imádkozott az Egyházközség mellet a mi kis karizmatikus közösségünkért. Mindig tudott a programjainkról, és bár egészségi állapota nem engedte meg, hogy eljöjjön, de mindig velünk imádkozott otthonában.

A Szentlélek nem engedte meg, hogy István atya úgy távozzon közülünk, hogy nehezteljen a Karizmatikus Megújulásra. Amit a Szentlélek csinált István atyával az az Isten szeretetének, szelíd, mosolygós megnyilvánulása volt. Megint csak bebizonyosodott, hogy senki élete nincs lezárva. Isten az utolsó pillanatig adja a lehetőségeket, hogy meg tudjunk bocsájtani, kiengesztelődni mindenkivel, és, hogy felismerjük az Isten szándékát, még ha szokatlan is az számunkra.

Ezért küldte és küldi el nekünk az Atya a Szentlelket, mert ezt csak Vele tudjuk megcsinálni, megélni.

Kérjük az Atyát, árassza ki Szentlelkét most is, hogy megújítsa Egyházát, és a mi életünket is!

Áldott Pünkösdöt!

"...Vezesd életem, a szűk ösvényen,Segítsd levetni, régi ruhám!"

1. Pünkösd

Cantalamessa atyával készített beszélgetés megtekinthető itt:

Fejes Imre

Isten ajándéka: Jézus

Csak akkor tudjuk megélni az igazi magasságot, ha már jártunk lent, a mélyben is. A mélységhez képest (viszonyítva) lesz magas bármi. A jó fogalma csak a rossz tükrében nyeri el a jelentését. Meg kell tapasztalnunk, hogy milyen rossz lent, a mélyben. Amikor minden vágyunk az, hogy a rossz elmúljon és visszaálljon a rend. Mert a rend jó. És a jó, maga, Krisztus. Minden élőlény egyetlen őszinte igénye és vágya. A teljesen jó, a tökéletes. Jézus Krisztus. Mily' balgán sajnáltam magam, hogy miért jut nekem ennyi nehézség, fájdalom és békétlenség. Hát az Isten így szeret?! Igen, így. Így, mert csak akkor élhetünk át igazi Húsvétot, ha nem csak a feltámadást, de a kereszthez vezető utat is megéljük. Segíthetek cipelni az Ő hatalmas keresztjét? Nem, de Ő magára veszi az én keresztemet. Ő az én teljes keresztem súlya alatt roskad, míg nekem az Ő hatalmas keresztfájából még csak egy szálkányi kellemetlenséget sem ad, hogy megtapasztaljam. Amikor úgy érezzük, hogy mi is ott állunk Jézus mellett és együtt cipeljük azt a keresztet, még nem igazán érezzük annak a súlyát… Mert, ha egy cseppnyit is átveszünk abból a hatalmas fájdalomból, aminek Urunk a részese volt, akkor hasít belénk annak a tudata, hogy Jézus milyen csodálatos, hatalmas és végtelenül jó! Hogy mi mindentől óv meg bennünket. Legyünk hálásak a nehézségekért is, hiszen csak akkor fogjuk tudni értékelni azt a csodát, amit minden ember ajándékul kapott Istentől. AZ ÉLETET. Jézus a sajátját odaadta értünk. Saját akaratából. Szeretetből. Minden egyes emberért, aki élt, él, vagy élni fog. Ő Maga a Húsvét. Jézus. Jézus pedig Isten ajándéka. Nekünk, embereknek. Felfoghatatlan áldozat. Minden fájdalmunkat, bánatunkat, elégedetlenségünket viszonyítsuk Jézus értünk hozott áldozatához. És ne “mentsük fel”, hogy Ő Isten. Nem. Jézus emberként élt közöttünk, akkor is, amikor embertelenül kínozták, majd emberhez nem méltó halállal kivégezték. Tudja, hogy mi a kísértés, a fájdalom, a magány, az elhagyatottság, a kiszolgáltatottság. Mégis így szólt az Istenhez: “Abba, Atyám! Te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! DE NE ÚGY LEGYEN, AHOGY ÉN AKAROM, HANEM AHOGYAN TE.” (Márk 14,36) Evvel a mondattal próbálom megérteni Húsvét jelentését és jelentőségét.

Molnár Cecília

A Jézus Szent Szíve-tisztelet

Szent István király felajánlotta a koronát a Szentséges Szűznek, I. Ferencz József király pedig 1914. december 8-án felajánlotta Magyarországot Jézus Legszentebb Szívének.

Minden hónap első péntekje, a Jézus Szíve-tisztelet napja. A 9 egymást követő első péntek megtartásához, az első pénteki nagykilencedhez az Úr külön ígéretet fűzött. Ennek alapján a Jézus Szíve-tisztelet legnépszerűbb formája lett az első pénteken végzett engesztelő szentgyónás, szentmise és szentáldozás. Az első péntekek megtartása nagy segítség a lelki életben. Már a kora középkorban kimutatható volt bizonyos körökben a kifejezett Jézus Szíve-tisztelet. Elterjedéséhez nagyban járultak hozzá egy francia apácának Alacoque Szent Margitnak látomásai. De ki is volt Alacoque Szent Margit?

Alacoque Szent Margit-Mária

A francia Bourgogne-ban az ősi Clunytől nem messze egy körszínházszerű völgykatlanban fekszik Vérosvres falucska. A tisztavizű, patakokban gazdag völgyet, köröskörül hatalmas gránitsziklák, fenyvesek és tölgyerdők övezik. Az erősen szétszórt község egyik tanyáján állott az Alacoque família nemesi kúriája. A család szívós munkával, paraszti sorból küzdötte fel magát, Margit születésekor apja már királyi jegyző. Alacoque Kolost és feleségét Lamyn Filibertát Isten hét gyermekkel négy fiúval és három lánnyal áldotta meg. Ötödik gyermekük Margit 1647. július 22-én született. Élénk, pajzán, élvezeteket szerető lánykának indult. Azonban a kéthároméves gyermeket könnyen jobb belátásra bírták, ha valahányszor felhívták a figyelmét, hogy viselkedésével a Jóistent bántja meg. Ötéves sincs, amikor keresztanyja, a szomszéd Corcheval úrnője magához vette a kis Margitot. A főúri kastély évszázados gyertyánfái alatt szerette a félreeső zugokat, az egyedüllétet. 1655-ben váratlanul meghalt a keresztanyja, ezért visszavitték a szülői házba. Ugyanebben az évben alig 41 éves korában súlyos betegségben elhunyt az édesapja is, amivel a család meglehetősen rendezetlen anyagi körülmények közé került. Nehézségeiken valamennyit könnyített, hogy Margitot a charolais-i klarisszák kollégiumába adták, ahol hamarosan elsőáldozáshoz járulhatott. A kislánynak tetszett az apácák szigorú élete, úgy érezte Isten őt is a szerzetesi hivatásra szólítja. De nem maradhatott a zárdában hosszú ideig, mert gyermekbénulásban megbetegedett. Négy évig ápolták, és csodával határos módon teljesen felépült. Ekkor kezdődtek látomásai. Közben a lauthecouri birtok kezelését Margit anyai nagybátyja vette kézbe, akinek családja cselédként bánt a gyermekkel és édesanyjával. Ebben a nyers, barátságtalan környezetben sokat szenvedett. Anya és lánya valóságos rabszolgaként éltek saját házukban. Engedély nélkül nem tehettek semmit, kulcsra zártak előlük mindent, ruhát, élelmet, szerszámot. Margitnak nem egyszer nagy megalázással idegenektől kellett kérnie kis tejet, vagy gyümölcsöt. Hiányzott neki a zárda légköre, és ha a csinosra serdült lány templomba szeretett volna menni rendszerint azzal gyanúsították, biztos találkára megy. Legnagyobb kínja azonban az volt, hogy látnia kellett édesanyját szenvedni és nélkülözni. Amikor végre a férfikorba lépő bátyjai átvették a birtok vezetését, anyjával együtt újra elfoglalhatta a családban az őt megillető helyet. Életszínvonaluk rohamosan javult, pezsgő társadalmi élet kezdődött az Alacoque házban. A fiúk egyre többet gondoltak házasságkötésre, húguk eladó sorba került, a testvérei a faluban őt kommendálták. A tizenhét éves, csinos hajadont a fiatalemberek kezdték körülugrálni s csakhamar jelentkeztek a kérők is. A megalázottságból hirtelen felemelkedett leánynak kissé megszédült a feje, kezdett neki tetszeni, kitárulkozni a világ (mindez teljesen normális ebben az életkorban) s ő is tetszeni akart a világnak. Csinosítgatta magát, kereste a szórakozást, megrövidítette imádságait, halogatta gyónásait. Amikor azonban mélyen magába nézett, nyomban megbánta viselkedését. De újra és újra csak visszatért a világi hiúságokhoz. Közben édesanyja unszolta, Margit ne maradj pártában, menjél férjhez. Amikor egymás után három bátyja meghalt, elkélt volna a családban a férfikéz, különösen emiatt szorgalmazták mielőbbi férjhezmenetelét. Már úgy látszott többévi hezitálás után, győz az anyja iránti tisztelet, gyöngédség és engedelmesség, amikor egyre több látomás lepte meg. Hangokat hallott, víziói támadtak s ezek a jelenségek döbbentették rá, az ő helye a szerzetben van. Döntése igen nagy ellenállásba ütközött. 1669-ben kapta a bérmálás szentségét és második keresztnevét, a Máriát. Környezete mindent megtett, hogy lebeszéljék a szerzetről, de a lány végsőkig kitartott, így a család már nem látta értelmét, hogy feleslegesen harcoljanak. 24 évesen vették fel a Paray-de Monial vizitációs nővérek közé novíciának, ahol két hónappal később beöltözhetett. A novíciátusi ideje alatt tovább folytatódtak a belső életét kísérő rendkívüli jelenségek, szinte megszakítás nélkül Krisztus lelki látásában élt. Elöljáróit nyugtalanította állandó Istenbe merültsége, a szünet nélküli félig eksztatikus állapot, ezért orvost hívtak és komoly vizsgálatoknak vetették alá. Labilis személyisége, nemritkán kiszámíthatatlan viselkedése miatt csak másfél év után tehette le első fogadalmát. A vizsgálatok és próbatételek jelentős része megaláztatást jelentett. Láthatóan nem szerették, ahol lehetett megalázták. Így a fogadalomtétel előtti un. rekollekciós napon kirendelték, hogy vigyázzon a kolostor szamaraira. Más nővér talán azonnal fölállt volna és villámgyorsan otthagyja a rendházat, de ő zokszó nélkül engedelmeskedett, s miközben a szamarakat őrizte, egy bokorba húzódva imádkozott, ahol rendkívüli megvilágosodást kapott Krisztus kínszenvedéseiről. Ugyanebben az időben kapta az első magán-kinyilatkoztatásokat Jézus Szent Szívéről. A kolostorban közben változatlanul folyt kíméletlen próbatétele. Amikor a betegszobára küldték ápolónak, a vezető betegápoló nővér nagyon gorombán bánt vele. 1673. december 27-én kapta az első nagy kinyilatkoztatást. Az egyre folytatódó kinyilatkoztatások mind határozottabb és világosabb tartalmat nyertek. Sajnos Margit-Mária nővér önéletrajzi feljegyzései nem teszik lehetővé a kinyilatkoztatások időbeli sorrendjének megállapítását. Egyik legmegrázóbb látomása az volt, amelyben Krisztus szeretettől lángoló szívét látta. Hogy e látomások felől ítéletet alkothasson, a főnöknő anya, különböző orvos-szakértőkkel vizsgáltatta meg a lányt, akiknek nagyon lesújtó véleményük volt rá nézve. (A tartományfőnöknő valamint az apácák egy kisebb része elmeháborodottnak tartotta.) Isten azonban gondoskodott lányáról: 1675 februárjában a vizitációs apácák elöljárónak kapták a paray-i jezsuiták közül Claude La Colombiere atyát. Rövidesen ő lett Margit lelki-atyja, aki megnyugtatta a kapott kegyelmek valódiságáról. Margit ekkor feltárta előtte a vágyát és küldetését, mely szerint a Jézus Szíve-tiszteletet kell szélesebb körben terjesztenie. Elmondta nagy látomását, amelyben 1675. június 15.-én Úrnapja oktávján volt része, s amikor az Úr Krisztus megbízta őt azzal, hogy gondoskodjék Jézus Szívének ünnepéről. Erről írást készített, amelyet átadott La Colombiere atyának, aki azt később lelki írásaiban közzétette. Június 21-én mindketten felajánlották magukat Jézus Szent Szívének. A pap támogatásával Margit nővér egy évig nyugodtabb körülmények között élhetett. Tudnivaló, hogy az apácák mindig felnéznek pap lelki vezetőjükre, azok döntéseit általában csak legritkábban kritizálják. 1676. szeptember végén Colombiere atyát Angliába küldték, s amint eltávozott, a nővértársak ellenségeskedései ismét fellángoltak. A békétlenség akkor érte el tetőpontját, amikor Margit, engedve a belső indíttatásnak, elmondta azokat a kifogásokat, amelyeket Krisztus mondott a kolostor ellen. Emiatt szabályos lázadás tört ki a nővérek között, aminek eredményeképpen új elöljárót kapott a kolostor, Péronne Rosalie Greyfié személyében. Az új főnöknő Annecyből jött és jóval fogékonyabb volt Margit látomásainak elismerésében. Rosalie anya a megosztott, egymással ellenségeskedő nővéreket ügyes taktikai érzékkel, jó empatikus tulajdonságával megpróbálta összekovácsolni és az ellentéteket megszüntetni. Jóllehet hamarosan meggyőződhetett Margit életszentségéről, mégis kötelességének érezte, hogy próbák elé állítsa, és ismételten mélyen megalázza. Margit közben két alkalommal súlyosan megbetegedett. Már a halálát várták, amikor a főnöknő megparancsolta neki, hogy imádkozzon a felgyógyulásáért. Margit engedelmeskedett, és fel is épült mindkét alkalommal. 1679 elején La Colombiere atya visszatért Angliából, ahol, mint katolikus szerzetest, érkezésekor azonnal börtönbe csukták. (Nem sikerült kideríteni pontosan miért ültették le, valószínűleg a protestánsok intoleranciája miatt.) Vizes hideg börtöncellájában TBC támadta meg szervezetét, amiből már nem sikerült kigyógyulnia, hamarosan elhunyt. Betegsége alatt írta meg „Lelki magábaszállás” című könyvét, amely által széles körben ismertté váltak Margit magán-kinyilatkoztatásai. Ez a könyv döntőnek bizonyult a Jézus Szíve-tisztelet elterjedéséhez. Ettől kezdve minden megváltozott, a könyvet a vizitációs nővérek ebédlőjében – a pironkodó Margit jelenlétében – folytatásokban felolvasták. Margit látomásait ezután már nem merték kritizálni, sőt a „látomásos nővérre” kezdtek a többiek tisztelettel tekinteni. 1684-ben megint új főnöknőt kaptak a nővérek. Melin anya, a már közmegbecsülésnek örvendő Margit sorort maga mellé vette asszisztensnek, nem sokkal később újoncmesternőnek nevezte ki. E hivatalok lehetővé tették számára, hogy szélesebb körben megismertesse Jézus Szent Szívének titkát, és egyre jobban felszítsa a lelkekben a Szent Szív iránti tiszteletet, amely hamarosan a többi vizitációs kolostorban szintén otthonra talált. Margit nővér egész életében meg volt győződve arról, hogy a Jézus Szíve tiszteletben nagyon nagy szerepe lesz a jezsuita rendnek. 1689- ben ismerkedett meg egy fiatal jezsuita atyával, Jean Croiset-vel, aki nem sokkal később megjelentetett egy írást Lyonban a Jézus Szíve tiszteletről. A füzet megjelenése Margit nővérnek megadta azt az örömöt, hogy láthatta, az általa kezdeményezett jámborsági forma egyre nagyobb körben hódít. Egészsége azonban fokozatosan gyengült. Ha nem is voltak látható stigmái, érezte a töviskoszorú, az Isteni Szív s a szent kereszt minden kínját. Az egyik alkalommal súlyos baleset is érte. Amikor a kútból vizet próbált meríteni, a vödör kicsúszott kezéből, s a kútostor vasnyele úgy arcon vágta, hogy több állkapcsa megsérült, több foga kitört. 1690. október 17-én 43 éves korában költözött isteni jegyeséhez. A feljegyzések szerint halála után arcán soha nem látott szépség ömlött el. Az ágya előtt térdeplő orvos nagy meghatottságában csak annyit tudott mondani: „Szeretetből élt, nem csoda, ha szeretettől halt meg.” Margit nővért 1864. április 24-én boldoggá, 1920. május 13-án szentté avatták. Ünnepét csak 1929-ben vették fel a római naptárba, október 17-re. 1969-ben VI. Pál - a nagy emléknap átrendező pápa - Antiochiai Szent Ignác miatt helyezte át ünnepét egy nappal korábbra, október 16-ra.

Sümegh László

Lelki felkészülés az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

1. január-szeptember

Alacoque Szent Margitnak a XVII. században Jézus 12 ígéretet tett. A nagykilenceddel kapcsolatos ígéret így szól: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban”. Mit kell hát tenni? Kilenc egymás utáni első pénteken megáldozni. Mit jelent az, hogy Jézus Szíve „biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban”? Aki elvégezte a nagykilencedet, megkapja a végső tökéletes bánat kegyelmét, ha másként nem megy, akkor az Úr gondoskodik arról, hogy a szükséges szentségekhez eljusson, tehát megkapja a feloldozást, a szent útravalót, a betegek kenetét. Ez az Úr Jézus legnagyobb biztatása, ami egy ember számára létezhet, hiszen az üdvösségünknél nincs fontosabb!” Az elsőpéntek megtartásának hagyományos formája a minden hónap első péntekén való szentáldozás, és ha szükséges, akkor szentgyónás elvégzése.

Jézus 12 ígérete azok javára, akik hittel szeretik, tisztelik és szolgálják az Ő isteni Szívét.

1. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.
2. Családjaiknak megadom a békét.
3. Minden bánatukban megvigasztalom őket.
4. Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
5. Minden vállalkozásukat megáldom.
6. A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
7. A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
8. A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
9. Megáldom a házakat, ahol Szívem képét kifüggesztik.
10. Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítik.
11. Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
12. Mindazok, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak, azok nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban”.

2020 januárjától 9 elsőpéntek van a szeptemberi kongresszusig. Arra hívjuk minden katolikus testvérünket, hogy végezzük el együtt a nagykilencedet, ezzel is felemelve szívünket és nemzetünket az Úrhoz. Kérjük a paptestvéreket, hogy hirdessék meg a nagykilencedet, és lehetőségük szerint álljanak rendelkezésre elsőpéntekenként a hívek gyóntatására, áldoztatására.

Gyógyulásom a Baskói Búcsún

1. 1. 25-én születtem Erdőhorvátiban. Én voltam a második gyerek, sajnos az első születése után nem sokkal meghalt.

Szüleim és családom elmondása szerint kb. 2 éves lehettem, amikor is megbetegedtem. A körzeti orvos, aki egy kedves zsidó ember volt, majdnem naponta járt hozzánk, mivel napról napra rosszabbul voltam, se játszani, se mászkálni nem tudtam. Nagyon legyengült voltam. Szüleim kétségbeesetten próbáltak segíteni rajtam, ezért Édesapám gondolt egyet és egyik nap elindult velem a kb. 20 km-re lévő Sárospatakra lovas kocsival, hátha ott tud az orvos segíteni. Még a faluból sem értünk ki, összefutottunk Nagyapámmal, aki azt tanácsolta Édesapámnak, hogy forduljon vissza velem, mivel olyan rossz állapotban voltam, hogy attól félt, hogy nem élem túl az utazást. Valahogy sikerült túlélnem az utat, de az ottani orvos sem tudott semmi hasznosat mondani.

Körzeti orvosunk, aki már a kislányának hívott, a továbbiakban is folyamatosan látogatott, míg nem egyszer azt tanácsolta szüleimnek, hogy csináljanak házilag valamit velem, mivel ő már mindent megtett ami tőle telt.

Szüleim és Nagyszüleim nagyon vallásosok voltak. Nagymamám, végső elkeseredettségében elhatározta, hogy részt vesz a falunktól kb. 5-6 km-re lévő Baskón a görögkatolikus búcsún és a szertartás végén kéri a papot, hogy imádkozzanak egy beteg kis gyermekért. Így is történt. Szüleim a baskói búcsú után észrevették, hogy jobb lett a kedvem, elkezdtem mosolyogni, majd enni.

Ezekután én is többször megfordultam a Baskói Búcsún, hogy hálát adjak a Jóistennek a gyógyulásomért.

Mikor már családom volt, a rokonok mindig felemlegették, hogy „Bözsikénk, sosem gondoltuk volna, hogy ilyen derék asszony válik belőled”. A Jóisten mind a mai napig megtartott, igaz már öregesen és betegesen, de 95 éves múltam.