Irj te is cikket!

A csodák "mechanizmusa"

1983.október 31-én történt, Mindenszentek előestéjén. Hazafelé ballagva, 40 Forinttal a zsebemben töprengtem azon, hogy fogom a másnap esedékes heti ebédbefizetést megoldani a munkahelyemen, amelynek összege akkoriban 55 Ft volt. Bár az 55 Ft-ot félretettem erre a célra, utolsó pillanatban valamelyik gyereknek füzetet kellett venni és így a költségvetés összeomlott. A családi kassza hóvégi mélyponton állt, így csupán két lehetőség maradt: vagy kiveszek pénzt az OTP-ből a hiányzó 15 Ft kedvéért, vagy másnap - szégyenszemre - kölcsön kérek 15 Ft-ot valamelyik kollégámtól.

Ekkor egy belső hang szólalt meg hirtelen: "Apostolaimhoz hasonlóan te is az én szőlőmben dolgozol. Most megmutatom neked szeretetemet. Teszek veled egy egészen kis csodát. HISZED-E ???" Ez utóbbi kérdés olyan erővel és határozottsággal szegeződött nekem, mint egy áramütés. A másodperc tört része alatt megértettem, hogy bensőmben Jézus szavát hallom. Hirtelen nagy boldogság töltött el és válaszoltam: "Uram, Te tudod, hogy én hiszek Benned csodák nélkül is, mindazonáltal tedd velem, amit akarsz. Készen állok. Hiszem, hogy csodát teszel." A hit valósággal felizzott bennem, éreztem, hogy száz százalékossá és sziklaszilárddá válik, olyanná, mint még soha. Akkor megint megszólalt a benső hang: "Most menj oda a közeli újságos bódéhoz és vegyél egy borítékos sorsjegyet".

Adott pénzügyi helyzetemben magamtól nem vetemedtem volna ilyen könnyelműségre. De hagytam, hogy a benső hang irányítson. Odamentem és válogatás nélkül kiemeltem egy sorsjegyet a sok közül. Minden kétkedés nélkül megéltem a teljes bizonyosság tudatát. Sejtés helyett TUDTAM, hogy az a sorsjegy valamit tartogat a számomra. 20 Forintot nyertem. Pontosan annyit, hogy a sorsjegy 5 Ft-os árát levonva, 15 Ft-tal kiegészüljön a kassza és meglegyen másnapra az ebédbefizetéshez szükséges 55 Ft.

Külső szemlélő számára az egész történet természetes úton megmagyarázható és egyáltalán nem számít csodának. Bárkivel megeshet, hogy a statisztikai valószínűség törvénye szerint kihúz akármilyen nyereményösszeget, nemhogy egy csekélyke húszforintost. Ám ami történt, az mégis csoda volt, mert Isten ebben az esetben megállította a statisztika törvényének malomkerekét és a valószínűség elve helyett az előre meghirdetett és hitre alapozott bizonyosságot érvényesítette.

A történtek nyomán sok mindent megértettem a csodák "mechanizmusából":

Mindenek előtt azt, hogy Isten szeretetből fakadó szánalomból bárkit kiválaszthat csodatételének alanyául, függetlenül attól, hogy az illető szerencsétlen bűnös, vagy az életszentség daliája. A csoda nem kitüntetés, hanem testi-lelki segítség annak, akinek Isten szánja.

Megtapasztaltam, hogy a csoda létrejöttéhez sziklaszilárd hitre van szükség. Korábban, a Szentírást olvasva mindig úgy tűnt, hogy Jézus csupán el akarja terelni a figyelmet csodatévő szerepéről azzal, hogy a csodák alanyainak hitére appellál és azt hangsúlyozza. Például a vérfolyásos asszony meggyógyításakor így szólt: "Bízzál leányom, a hited meggyógyított".(Mt.9,22). A két vaknak felteszi a kérdést: "Hiszitek, hogy meg tudom tenni?" "Igen Uram", felelték. Erre megérintette a szemüket és így szólt: "Legyen hitetek szerint!" Nyomban megnyílt a szemük. (Mt.9,28-29). Hitét látva gyógyítja meg Jézus a hordágyon fekvő bénát, a kafarnaumi százados hite kedvéért gyógyítja meg szolgáját, és még hosszan sorolni lehetne. Ma valóságosan átérzem, hogy a szilárd hit a csoda elengedhetetlen előfeltétele.

Világossá vált az is, hogy akiket Isten benső hangon keresztül megszólít, azok a Szentlélek útján bizonyosságot nyernek az általuk kapott isteni üzenet valódiságáról. Észreveszik, hogy nem saját gondolataik sodrásából fakad mindaz, aminek birtokába jutottak. Személyiségük függetlenségét teljes mértékben megőrzik ezalatt, sőt, gyakran párbeszédbe kerülnek Istennel. Az isteni üzenet vétele nem passzív révület terméke, mint ahogy sokan gondolják, hanem legtöbbször az Isten és az ember közti párbeszéd eredménye. Amikor Gábor angyal bejelenti Máriának, hogy "Gyermeket fogansz, fiút szűlsz és Jézusnak fogod nevezni", akkor Mária visszakérdez: "Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?" (Lk.1,31-34). Egy másik példa az, amikor Ábrahám alkudozik Istennel azon, hogy hány igaz emberért kegyelmezne meg Szodomának és Gomorrának. (Isten végül 50 igaz helyett már 10 igaz kedvéért is hajlandó lett volna megkegyelmezni).

A csodát magát mindig csak Isten teheti meg. "Csodatevő szentek" nincsenek - ők csupán közvetítői lehetnek a csodának. De mivel kedvesek Isten előtt és hitük sziklaszilárd, csoda iránti kérésüket Isten könnyen meghallgatja. Amikor a jeruzsálemi templom Ékes-kapujánál a bénán született ember alamizsnáért nyújtja a kezét Péter apostol felé, Péter megszánja, de tehetetlennek érzi magát, hiszen nincs miből adnia. A csodák "mechanizmusa" szerint azonban a másodperc tört része alatt megkapja Istentől a csodatétel közvetíthetőségének benső üzenetét és már ennek tudatában fordul a béna emberhez: "Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében állj fel és járj!" (ApCsel 3,6).

Ennyit a felejthetetlen jézusi párbeszédről és az általa "apró csodának" mondott esemény tanulságairól, amelyekkel Ő egy életre gazdagabbá tett. Egy évvel később világkongresszusi plénum előtt kaptam európai nívódíjat egy cikkemért, de ennek az elismerésnek az öröme teljesen elhalványult ahhoz képest, amiben 1983.október 31-én volt részem.

Sokan megkérdezhetik: Kik számára és miért tesz Isten csodát? A választ legjobban talán századunk nagy életszentség hírében álló misztikusától, Páter Pio-tól kaphatjuk meg:

"A csodák bonbonok, amelyekkel az Atya a szentség ösvényére csalogatja a lelkeket, ahol a sívár kereszt található". A csodák célja, hogy az embereket keresztjük felvételére serkentsék. Akik felvették keresztjüket és a szentség útján járnak, azok számára többé fölösleges a csoda.

1997 karácsony

Kesselyák Péter

Szent őrző angyalaink

Itt a földön kevesen engedhetik meg maguknak, hogy testőrök vigyázzanak rájuk, akik megóvják őket mindenfajta rablótámadástól, vagy gyilkossági kísérlettől. Ám a testőrök is csak a test, a vagyon, a földi dolgok védelmére képesek, ahogy ezt a "testőr" szó nagyon jól kifejezi. A lélek ellenségeitől nem védhetnek meg senkit sem.

Isten különleges szeretetének a megnyilatkozása, hogy mindenegyes ember mellé személyes őrző angyalt rendelt - legyen bár gazdag, vagy koldusszegény az illető. Őrző angyalaink életünk minden lépését vigyázzák és elhárítják a ránk leskelődő testi-lelki veszélyeket, ha Isten tervei azt így kívánják. Az Egyház október 2-án ünnepli a szent őrző angyalokat. Az év minden napján, de különösen most, illendő megemlékeznünk róluk. Kik is ők tulajdonképpen?

Bizonyára mindannyiunk számára ismerős Pinokkió kedves meséje. A jó tündér életre kelti a Dzsepetto mester által megfaragott lélektelen fabábút és oda rendeli mellé a bölcs Tücsök Tódort, hogy legyen a fabábú lelkiismerete. Mivel Pinokkiónak nincs lelke, lelkiismerete sem lehet. Márpedig erre elengedhetetlenül szüksége van ahhoz, hogy valódi ember legyen belőle. Tódor segít kimenteni őt Stromboli mester kalitkájából és az utolsó pillanatban ő menti ki a Furi-muri szigetéről, hogy végérvényesen, örökre szamárrá ne változzék. Tódor segítsége nélkül a tehetetlen Pinokkió elveszett volna Stromboli mester, vagy a szamárélet örök rabságában. Segítségével viszont elnyerte azt az örökséget, amit a jó tündér szánt neki: valódi emberré vált.

Nekünk embereknek van lelkünk és van lelkiismeretünk. Nincs szükségünk Tücsök Tódorra itt a földön. A természetfeletti világ dolgaiban azonban éppúgy járatlanok vagyunk, mint ahogy Pinokkió járatlan volt az emberi világ dolgaiban. Ezért szükségünk van olyan valakire, aki jártas a mi mennyei örökségünk dolgaiban, aki természetfeletti szemmel látja helyettünk életünknek azokat a kritikus pontjait, ahol mennyei segítségre szorulunk és akkor intézkedik. Megszólaltatja lelkiismeretünket, emlékezetünkbe idézi azt, amiről nem szabad megfeledkeznünk, segít helyesen dönteni, jó tettekre sarkall. Ezen kívül vigyáz reánk, testi és lelki vonatkozásban egyaránt. Távol tartja tőlünk a Gonoszlélek korlátlan garázdálkodását, és csak olyan mértékben engedi érvényesülni rajtunk, ami Isten próbatevő szándékának megfelel.

Tartsunk személyes kapcsolatot őrző angyalunkkal, kérjük segítségét és közbenjárását Istennél, legyünk hálásak neki azért a meg nem szűnő szolgálatért, amellyel életünk minden percét óvja.

Sokakban felvetődhet persze a kérdés: Isten mindent tud, gondoskodása mindenkire és mindenre kiterjed, miért van hát szükség külön őrző angyalra? Mert Isten közvetítők révén részesít bennünket szeretetében: itt a földön első sorban a szülők, a mennyben az őrzőangyal útján. Ahogy a 220 ezer voltos távvezetékről jövő villamos energiát nem lehet bevezetni közvetlenül a lakásba, hanem le kell transzformálni először 11 ezer voltra, majd 220 voltra, úgy Isten felénk áramló gondviselő szeretetét is közvetítők juttatják el hozzánk és ebben a láncban az őrző angyal látja el a mennyei transzformátor szerepét.

1997 búcsú

Kesselyák Péter

A Szűzanya élete Jézus mennybemenetele után

Jézus a kereszten János apostol gondjaira bízta a Szűzanyát, amikor így szólt: "Asszony, nézd, a fiad!" - Aztán a tanítványhoz fordult: "Nézd, az anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. (Jn.19,26). Ez az utolsó híradás a Szűzanya sorsáról. További élete rejtve maradt a világ kiváncsi szeme elől. Az apostolok, tanítványok és a szent asszonyok "védő gyűrűjében" visszavonultan, állandó imádság és Szent Fia utáni emésztő vágyódás közepette élte földi mártír életét, amelyről Emmerich Katalin látomásaiból tudhatunk meg számos, hitelesnek tekinthető részletet.

Jézus mennybemenetele után Mária még 15 évet töltött közöttünk. Három évig a jeruzsálemi Sion-ban, majd 3 évig Betániában, Lázár nővéreinél lakott. Az első jeruzsálemi keresztényüldözéskor menekülnie kellett. A zsidók Lázárt és nővéreit egy csónakban kitették a nyílt tengerre és sorsukra hagyták őket. János apostol Máriát a kisázsiai Efezus közelében egy rejtett keresztény kolóniára menekítette, ahová elkísérték legközelebbi rokonai és a szent asszonyok közül többen. Mindannyiojuknak meg kellett tapasztalniuk a számkivetettség keserű érzését.

A dimbes-dombos, erdős fennsíkon települt kolóniát az üldözések elől menekült keresztény családok és szent asszonyok népesítették be, akik szétszórtan, egymástól negyedóra járásnyira sátrakban, barlangokban húzódtak meg. Máriának kőházat építettek. A ház mögötti hegy csúcsáról rá lehetett látni az efezusi öbölre, amely egy óra járásnyira feküdt innen, míg maga a város 3 órányi távolságban volt. A házban Mária szolgálójával kettesben lakott, azonban a szent asszonyok rendszeresen látogatták. Az apostolok és tanítványok utazásaik során betértek hozzá. Mária a ház mögötti ösvény mentén keresztutat létesített, 12 stációval. A kálváriahegyi stáció egy domb tetején, a szentsír stáció pedig a domb mögött egy barlangnyílás bejáratánál volt. Félóra kellett a keresztút végigjárásához. A Szűzanya naponta megtette ezt az utat elmélkedve. A stációkat később faragott, héber feliratos kövekkel megjelölték és a kolónia keresztényei rendszeresen látogatták.

Három évvel a letelepedés után Mária rövid időre visszatért Jeruzsálembe Péter és János kíséretében, hogy végigjárja Jézus kínszenvedésének állomásait. Támogatni kellett és többször elájult a fájdalomtól, amint újból átélte Szent Fia sorsát. Halála előtt másfél évvel aztán mégegyszer ellátogatott ide. A lelki gyötrelmektől annyira elgyengült, hogy ott, ahol a keresztet hordozó Jézussal egykor találkozott, összeesett és azt hitték róla, hogy meghalt. Nagyon sokára tért magához és kísérőinek az volt a véleménye, hogy közel van a vég. Maga Mária választott ki egy barlangot az Olajfák hegyén, hogy ott sírhelyet készítsenek neki, amit az apostolok egy keresztény kőfaragóval el is készíttettek. Mire azonban a sírhely elkészült, Mária erőre kapott annyira, hogy vissza tudott térni efezusi számkivetésébe. (A jeruzsálemi sírhely fölé később templomot építettek és elterjedt az a téves nézet, hogy Máriát ide temették).

A Jézus születése utáni 48. esztendő nyarán azután a Szűzanya halála valóban elközelgett. Imában kérte Istent, hogy Jézus ígéretének megfelelően, távozása előtt áldását adhassa az apostolokra, akik szerte a világban hirdették az evangéliumot. Az apostolok - benső indíttatásra - mindenhonnan útnak indultak Efezus felé. Bertalan Dél-Arábiából, Tamás az Indián túli mongol vidékekről, az idősb Jakab Spanyolországból hazatérőben igyekezett Máriához. Az érkező apostolok, tanítványok élén Péter Mária házának előcsarnokában ünnepi szentmisét koncelebrált, majd feladta Máriának a szent kenetet és megáldoztatta Őt. Ezt követően Mária egyenként megáldotta az apostolokat és a többi jelenlévőt. Imádságban virrasztott az egész közösség, amikor eljött a halál pillanata, amelyet Emmerich Katalin csodálatos látomás keretében így ír le:

"Mária fekhelye fölött a tető eltűnt, és a megnyílt égen keresztül be lehetett látni a mennyei Jeruzsálembe. Fényes felhő gyanánt két fénylő sáv ereszkedett alá, amelyből sok angyal-arc bontakozott ki. A két fénylő sáv között éles fénysugár vetődött Máriára..... Ő végtelen vágytól vezérelve kitárta karjait az ég felé ... majd láttam a lelkét, mint valami kicsiny, végtelenül tiszta fény-alakzatot felfelé tárt karokkal a testéből kilépni és a fénypályán keresztül Ég felé lebegni. Két oldalt a felhőben lévő angyalkórus összezárult mögötte és elválasztotta lelkét szent testétől, amely mellén keresztbe tett kézzel fekhelyére visszahanyatlott. Tekintetemmel a lelkét követve láttam, amint a mennyei Jeruzsálembe belépve a legszentebb Szetháromság trónjáig emelkedett. Sok lelket láttam, köztük pátriárkákat, Joachimot, Annát, Józsefet, Erzsébetet, Zakariást és keresztelő Szent Jánost, amint boldogan, nagy tisztelettel elébe jönnek. Ő - köztük átlebegve - az Atya és a Fiú trónjához érkezett, ahol Jézus a sebeiből kiáradó fénnyel egész jelenségét még sugárzóbb fényességbe burkolta és isteni szeretettel fogadva Őt, jogart nyújtott át neki, majd a földre mutatva, mintegy hatalmat adott Édesdanyjának fölötte." Néhány apostol - köztük Péter és János - szintén láthatták mindezt, mert tekintetüket égre emelték, míg a többiek földre borultak. Mária teste lehunyt szemmel, boldogságtól átitatott arckifejezéssel, békésen pihent.

Testét a szent asszonyok másnap olajjal megkenve szoros halotti lepelbe burkolták és fonott koporsóba helyezték. A temetési menet napnyugta után érkezett Mária keresztútjának utolsó állomásához, a szentsír-stációhoz, amelynek közelében egy másik barlangnyílásban helyezték el a koporsót, majd elzárták a bejáratot és imával virrasztottak előtte sokáig. Később a hazatérők távolról különös látványnak voltak tanúi: az égből fénysugár ereszkedett le a sírhely irányában és benne egy fényes alakzat, a Szűzanya lelke, Jézus alakjától kísérve. A sírból Mária fénylő teste felemelkedett, majd lelkével egyesülve Jézus kíséretében a mennybe ment.

Tamás apostol késve, a temetés utáni éjszaka érkezett meg és keserves sírásra fakadt, amikor megtudta, hogy Máriával már nem találkozhat. Az ő kedvéért még éjszaka visszafordultak az apostolok, hogy elkísérjék a sírhoz. Kibontva a bejáratot, meggyőződhettek róla, hogy a látomás igaz volt. A koporsót felnyitva, Mária teste hiányzott a halotti lepelből. János apostol bizonyságként magához vette az üres halotti leplet. Visszatérve Mária házához, dicsőítő himnuszokat énekeltek és ünnepélyes hálaadó istentiszteletet tartottak, miután megtapasztalták Jézus végtelen jóságát és Édesanyja iránti szeretetét.

A Gondviselés különös rendelése, hogy ugyanaz a Tamás apostol kapta meg Mária mennybevételéről elsőnek a "kézzel fogható" bizonyítékot, akinek Jézus megengedte, hogy ujjával szent sebét érintve győződhessen meg az Ő feltámadásáról.

Isten a Mária haláláról és mennybevételéről szóló híreket szándékosan visszafogott, szűkebb körű keresztény hagyomány tárgyává tette hosszú évszázadokra. Emmerich Katalin szerint azért, nehogy az akkori erős pogány gondolkodás a kereszténységben mozgásteret engedjen a Mária-tisztelet elfajulásának, istenasszonyi imádatba való torkollásának. A Szent hagyomány alapján csak 1950-ben mondta ki XII.Pius pápa Szűz Mária mennybevételének dogmáját. Ma egyre többen látogatnak el a törökországi Efezus határában fekvő őskeresztény kolónia helyére. Szűz Mária háza évente százezrek zarándokhelyévé vált.

1997 húsvét

Forrásanyag: Anna Katharina Emmerich: Leben der heiligen Jungfrau Maria.

3.kiadás, 1973. Paul Pattloch Verlag, Aschaffenburg.

Kesselyák Péter

Ki volt Melkizedek tulajdonképpen?

Az ószövetségi bibliatudomány mindmáig nem tud megnyugtató választ adni arra a kérdésre, vajon ki is volt valójában az a Melkizedek, (Sálem, azaz Jeruzsálem királya) aki az Ószövetség hajnalán Ábrahámot megáldva, a kor áldozatbemutatási hagyományaitól teljesen eltérően kenyeret és bort áldozott a magasságbeli Istennek, és ezzel előképét szolgáltatta az Újszövetség áldozatának.

Melkizedek titokzatos módon bukkan fel a Teremtés könyvének 14.fejezetében és ugyanolyan titokzatosan tűnik el az üdvtörténet porondjáról. A kor történészei semmi nyomát nem találják annak, hogy Jeruzsálem királyaként történelmi személy lett volna, ugyanakkor a Szentírás egyértelműen tanúskodik fellépéséről.

Szent Pál a Zsidókhoz írt levelében így ír róla: "Ez a Melkizedek - Szálem királya és a fölséges Isten papja - eléje ment a királyok legyőzése után hazatérő Ábrahámnak, és megáldotta. Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve azt jelenti, hogy az igazságosság királya. Azonkívül Szálem királya volt, vagyis a békesség királya. Nem ismerjük apját, anyját, családfáját, sem napjainak kezdetét vagy életének végét. Igy az Isten Fiához hasonlóan pap marad mindörökké." (Zsid 7, 1-3).

Mint oly sokszor, amikor a Szentírás nyitva hagyja a kérdést, ez esetben is Emmerich Katalin látomásaiból próbálhatunk fényt deríteni Melkizedek titokzatos kilétére:

Ábrahám, legyőzve ellenségeit, a Jozafát völgyében díszes lombsátor alá épített oltáron készül áldozatot bemutatni a nép és Szodoma királya jelenlétében, amikor egy ünnepélyes külsejű férfi lép mögéje és az oltárra helyezi az általa hozott áldozati kelyhet. A férfi Melkizedek volt, a fenséges Isten papja, akinek érke-zéséről Ábrahám már tudott, mivel korábban - a megváltás ígéretével együtt - erről is kinyilatkoztatást kapott. Nagy tisztelettel várták, miután követei révén bejelentette érkezését. Szamárhoz hasonló, szürke teherhordó állat kísérte, egyik oldalán borral telt edényt, másik oldalán lapos kenyérköteggel telt kosarat hozva. Melkizedek a lombsátor alatti oltárnál magasra emelve megáldotta a kenyeret és a bort, majd a kenyeret megtörte. Utána Ábrahám és a nép előkelői ettek a kenyérből és ittak a borból. Valamennyiükön megindultság vett erőt és lélekben Istenhez emelkedtek. Melkizedek megáldotta Ábrahámot és közben prófétai szavakkal adott tudtára dolgokat a Megváltóra és jövendő áldozatára vonatkozóan. Ábrahám tizedet adott neki minden jószágából és kincséből.

Melkizedek nem volt öreg, termete vékony és magas, megjelenése rendkívül komoly. Hosszú fehér köntöst viselt - fehérebbet, mint bármely földi eredetű köntös. Ábrahám fehér köntöse szürkének tűnt az övé mellett. Emmerich Katalin úgy látta, mintha szárnyai lettek volna, de megállapítja, hogy amit látott, azok nem valódi szárnyak voltak, csupán azt voltak hivatottak jelezni az ő számára, hogy Melkizedek valójában nem ember, hanem angyal, az Isten küldötte. Az áldozat bemutatásakor fehér, összehajtható sapkát viselt, mint később a zsidó papok. Haja hosszú volt és világos szőke, mint a fényes selyem. Kis hegyes, fehér szakállt viselt. Az Isten azért küldte, hogy népeket vezessen, törzseket telepítsen le és helységeket alapítson. (Jeruzsálem ősi alapjainak lefektetése is az ő nevéhez fűződik). Már jóval Ábrahám kora előtt különböző helyeken felbukkanva azon munkálkodott, hogy előkészítse az üdvtörténet kibontakozásának azt az állomását, amely Ábrahámmal veszi kezdetét. És ezzel földi küldetése véget is ér.

Emmerich Katalin látomásai alapján Melkizedek tulajdonképpen Jézus angyali előfutára, akit Isten azért küldött a földre, hogy emberi formát öltve, az emberek között indítsa el az Igéret beteljesedésének folyamatát. Azt a folyamatot, amelynek végén Jézus áll, aki megváltja a világot. Melkizedek szerepe az üdvtörténetben különös és egyedülálló, hiszen az Ószövetségben Isten a prófétákon keresztül szólt az emberiséghez, akik mind emberek voltak. Melkizedek és Jézus küldetése tehát mintegy "égi keretbe foglalja" a próféták működését.

Erről tanúskodik a Melkizedek áldozatbemutatásánál használt kehely különleges története is: az áldozati kehely később a jeruzsálemi templom eszköztárába került, de mint ereklyéről megfeledkeztek róla. 18 évszázadon át porosodott, míg végül Jézus idejében Szeráfia (azaz Veronika) birtokába jutott, aki az Utolsó vacsora előkészítésében résztvevő szent asszonyok társaságában a teríték részeként a vacsora asztalára helyezte a kelyhet és az Úr Jézus ugyanebben a kehelyben változtatta át a bort szent vérévé.

A kehely valamilyen nemes kristályanyagból lévő, természet által megformált, nem ember alkotta, talp nélküli képződmény volt. Sorsáról ma nem tudunk, de Emmerich Katalin szerint a történelem során még elő fog kerülni, a torinói lepelhez hasonlóan, és akkor az Egyház nagy tiszteletben részesítheti majd ezt a csodálatos szent ereklyét.

1996 búcsú

Forrásanyag: Anna Katharina Emmerich: Das bittere Leiden unseres Herrn Jesu Christi. Paul Pattloch Verlag, Aschaffenburg, 9.kiadás, 1974.

Kesselyák Péter

Az aprószentek története

Az Egyház karácsony után emlékezik meg azoknak a Betlehem környékéről származó, két évesnél kisebb ártatlan gyermekeknek a vértanúságáról, akiket Heródes - a zsidók újszülött királyától való félelmében - kivégeztetett. Csupán Máté evangéliuma tesz említést róluk (Mt 2.16-18). Ők az Aprószentek, akikről vajmi keveset tudunk. A 19.század elején élt Emmerich Katalin látomásaiból azonban (aki Németországban volt apáca és Jézus öt szent sebét hordozta, szentté avatása még várat magára) drámai kép tárul elénk a történelem egyik leggonoszabb és legkegyetlenebb vérfürdőjéről.

Tudjuk, hogy Heródes hatalmi tébolyban, féltékenységtől elvakulva nagyon megijedt, amikor a napkeleti bölcsek a zsidók újszülött királya felől érdeklődtek nála és meghagyta nekik, hogy visszatérve jelentsék, ha megtalálták a gyermeket. Miután a napkeleti bölcsek - angyali intésre - nem tértek vissza hozzá, aggodalma elcsitult. Úgy magyarázta a dolgot, hogy a bölcsek nem találták meg az általuk keresett gyermeket és ezért szégyelltek visszatérni hozzá, hogy kudarcukról beszámoljanak. Aggodalma azonban újra éledt, amikor hírek jutottak a fülébe Simeon és Anna jövendöléséről, ami Jézus templomi bemutatásakor hangzott el. Ezért katonákat küldött tartós megbízatással Betlehembe, Hebronba és Gilgalba, hogy a környéken feltűnés nélkül kutassanak a gyermek után és egyúttal titokban írják össze az összes fiúgyermeket. A hosszantartó kutatás eredménytelen maradt.

Közben a Názáretben nevelkedő kis Jézus már 1 éves elmúlt és tipegve járni tudott, amikor Heródes rettenetes lépésre szánta el magát: elhatározta, hogy a Betlehem környékén összeírt gyermekeket mind megöleti. Rendeletet adott ki, hogy az érintett helységek elöljárói az összes 2 év alatti fiúgyermeket és édesanyjukat küldjék a jeruzsálemi elöljáróságra, mert az asszonyokat termékenységükért meg fogják jutalmazni. Csapatokban érkeztek az asszonyok férjeikkel és kis gyermekükkel - volt aki kettővel is. Szépen felöltöztették a gyerekeket az ünnepi alkalomra és örömmel várták a jutalmazást. Az érkezőket a későbbi Pilátus-palotához közeli törvényszék épületében fogadták. A férfiakat a katonák ide már nem engedték be, az asszonyokat pedig gyermekeikkel együtt két nagy terembe zárták. A rosszat sejtő asszonyok egész éjszakán át ott jajveszékeltek. Másnap reggel a törvényház második emeletén, ahonnan jól rá lehetett látni a magas kőfallal körülvett, vesztőhelynek használt belső udvarra, magas rangú hivatalnokok jelentek meg élükön Heródessel, hogy a mészárlást végignézzék. Heródes koronát és fehér prémmel bélelt piros palástot viselt. Odalenn az asszonyokat egyenként hívták be egy harmadik nagy terembe, ahol a katonák elvették tőlük gyermeküket és a belső udvarba vitték. A belső, zárt udvarban 20 katona dolgozott. Karddal és tőrrel nyakon és szíven szúrták a gyerekeket, majd kezüknél, illetve lábuknál fogva oldalra hajították őket egy halomba. A pólyás csecsemőket a pólyán keresztül ölték meg. Egészen estig tartott a vérengzés, majd a helyszínen egy gödörbe kaparták be a holttesteket. A szegény édesanyák a nagy teremben sokkos állapotban, görcsösen egymásba kapaszkodva kiáltoztak és zokogtak. A következő napon katonák kísérték őket haza lakóhelyükre. Emmerich Katalin úgy látta, hogy összesen 707 vagy 717 gyermeket végeztek ki. A kivégzés Jeruzsálemen kívül még további hat helyen zajlott.

A látnoknő a mészárlással kapcsolatos események időpontjára is pontosan kitér. Mai naptárunk szerint február 29-én kapta Szent József Názáretben az angyali intést, hogy Egyiptomba kell menekülniük. Ezen a napon indult útnak a Szent család a 15 hónapos kis Jézussal az egyiptomi Heliopolisz felé. Különös dolog, hogy a ma egyszerűen csak "szökőnap"-nak nevezett február huszonkilencedike jelentésében egyúttal a Szent család menekülésére is emlékeztet. Az asszonyokat március 8-án fogadták a jeruzsálemi törvényházban és a gyermekek kivégzésére március 9-én került sor. Az is különös dolog, hogy 1891-ben a Szocialista Internacionálé éppen március 8-át nyilvánította nemzetközi nőnappá, azt a március nyolcadikát, amelyen Heródes tőrbe csalta a termékenységükért jutalmat remélő édesanyákat. Szinte hallani a Sátán gúnykacaját a történelem kulisszái mögül és elgondolkoztató, kinek a játékszerévé válhat az ember öntudatlanul, ha ünnepnapjait Istentől függetlenül választja meg. Ennyit a dátumok szimbolikájáról.

Az Aprószentek története rámutat arra, hogy az Alvilág a legádázabb támadásokkal sem tudja megakadályozni az Isten szándékát. Hiába állt ott Heródes gaztette mögött az Apokalipszis sárkánya, hogy a születő gyermeket elnyelje, a Gondviselés kimentette Jézust - igaz, áldozatok árán. Az Aprószentek áldozata azonban nem volt hiábavaló, ők valamennyien részesei Isten mennyei boldogságának, amely gazdag kárpótlást nyújt számukra ártatlanul elszenvedett mártíromságukért.

1996 karácsony

Forrásanyag: Anna Katharina Emmerich

"Leben der heiligen Jungfrau Maria" 3.kiadás, 1973. Paul Pattloch Verlag, Aschaffenburg

Kesselyák Péter