1. Ma elsővasárnap révén délután 5-től szentségimádást tartunk templomunkban.
  2. Hétfőn, Szent Balázs püspök emléknapján, a reggeli 7-es szentmise végén balázsáldást osztunk. Mivel a szentelmény Szent Balázshoz kötődik, ezért templomunkban kizárólag ezen a napon részesülhetünk e szentelményben. Este 1/2 7-től a Szent Mónika közösség összejövetele lesz az alsó hittanteremben, este 1/2 8-tól pedig képviselő testületi ülést tartunk a plébánián.
  3. Kedden este 8-tól 9-ig mindenki számára nyitott, dicsőítő szentségimádást tartunk templomunkban a missziók és környezetünk evangelizálásáért, továbbá a z eucharisztikus kongresszusért.
  4. Febr. 11-én, kedden a reggeli 7-es mise helyett este 6 órakor tartjuk a szentmisét, mivel ennek az esti szentmisének keretén belül szolgáltatjuk ki beteg testvéreinknek a betegek szentségét. Előtte most szerdán az esti szentmise után, illetve február 10-én, hétfőn, a reggeli szentmisét követően tartunk felkészítést és szentgyónási lehetőséget mindazoknak, akik ebben a szentségben kívánnak részesülni. A két felkészítés valamelyikén kötelező a részvétel. Természetesen, aki nem tud eljönni, vagy akit nem tudnak elhozni, azt az elkövetkezendő időben készséggel otthonában meglátogatjuk.
  5. Csütörtökön este 6-tól a közösségek miséje lesz, melyre minden közösséget és csoportot hívunk!
  6. Pénteken elsőpéntek lesz, ne feledkezzünk meg az engesztelésről! A a Kongresszusra való országos közös lelki készület jegyében hívunk mindenkit a reggeli szentmisére és a gyóntatási időkben esetleges szentgyónásra. Este 1/2 9-től a házaspárokat várom hittanra a plébánián.
  7. Szombaton délelőtt 1/2 10-től 12-ig az animátorok tartanak játékos foglalkozást az alsó hittanteremben.
  8. Plébániai farsangunkat febr. 15-én, szombaton tartjuk a Don Bosco Iskolában. A délutáni gyerekfarsang témája: Jézus példabeszédeinek szereplői (személyek, élőlények, tárgyak). Kapunyitás: 15.00-kor.A felnőtt bál este fél 8-kor kezdődik pezsgős köszöntővel és nyitótánccal. Érkezés 7 órától.Jegyárusítás a hétvégi szentmisék után lesz a templom előtt. A felnőtt belépő ára személyenként 1000 Ft, a gyerekfarsangra családonként 500 Ft. Idén is vásárolható támogatói jegy. A gyerekfarsangra családonként egy-egy tálca süteményt és rostos üdítőt vagy szénsavmentes ásványvizet kérünk. A felnőtt farsangra a hölgyek egy tálcasüteményt, az urak innivalót (rostos üdítő vagy szénsavmentes ásványvíz) hozzanak magukkal!A szolgálatokra (pl. teaház, kapuőrség, ruhatár, takarítás stb.) egy-egy órás időközökre jelentkezni a templomajtónál kihelyezett táblázaton lehet. A készülő szendvicsekhez a felajánlásokat (zöldségek, krémek) is ott lehet jelezni.Aki szombaton ill. vasárnap délelőtt tud segíteni a színpadi elemek (6db 20*100*200cm) szállításában, kérjük, jelezze a sekrestyében vagy a szervezőknél! Cégek felajánlásait is várjuk! A nem tárgyi felajánlásokat leírva, borítékban elhelyezve, szintén a sekrestyében lehet leadni. Mind a gyerek, mind a felnőttfarsangon jó állapotú, újszerű könyvekből jótékonysági könyvvásárt is tartunk. A jelképes áron megvásárolt könyvekből befolyt összeget a nyári táborok támogatására fordítjuk. A könyveket a tombolatárgyakkal együtt a sekrestyében gyűjtjük.
  9. A korábban előre jelzett somogydöröcskei családos táborra ( aug. 10-14.) mától várjuk a jelentkezéseket. A hátsó kis asztalon található jelentkezési lap leadásával, ill. az előleg befizetésével válik érvényessé a jelentkezés. Minden egyéb felmerülő kérdésre szívesen válaszol személyesen a Szakács házaspár, Mickó és Laci.