Csípős északnyugati szél söpört végig San Francisco sziporkázó verőfényben fürdő óvárosának meredek utcáin, amikor egy sarokkal odébb feltárult előttem a Szeplőtelen Fogantatásnak szentelt vöröstéglás, gótikus templom, a Saint Mary's Old Cathedral. Az egykor tekintélyes épületnek számító katedrális tornya szerényen húzódott meg a mögötte kétszer olyan magasra nőtt felhőkarcoló "árnyékában". Úrnapi szentmisére gyülekeztek a hívek. Harmincas éveit járó, civil ruhás úriember lépett a dobogó-szerű szószékre, bemutatkozott és jelezte, hogy ma ő vezeti a hívek éneklését. Mindjárt gyakoroljunk egy kicsit. A padokban elhelyezett kottát elővéve, szinte mindenki bekapcsolódott. Közben a szentély fölött jobboldalt elhelyezkedő karzaton megjelentek a "hivatásos kórus" tagjai, férfiak és nők, kék egyenruhába öltözve, vagy negyvenen. Nekik külön karmesterük volt. Megkezdődött a szentmise, amelyet egy aszkétikus arcélű, kecskeszakállas, őszülő haja ellenére is fiatalos tekintetű pálos atya mutatott be. Az éneklésben a kórus és a hívek összehangoltan vettek részt. Az egyházi énekek mind magukon viselték az amerikai musical-ek felszabadultan vidám hangulatát, ami a frissen odacseppent európai fül számára kissé világiasnak tűnt, mégis igazi keresztény öröm sugárzott belőlük. Pezsdítő lelki élményt nyújtottak.

A nálunk hagyományos úrnapi körmenet helyett a templomon belül ünnepelték az Oltáriszentséget. Felajánlás előtt indult el a menet. A ministránsok előtt az élen négy táncosnő haladt, fejükön színes szalagkoszorú, derekukon színes szalagkötény, kezükben csörgődob, az is színes szalagokkal körbe díszítve. Valószínűleg spanyol hagyományokból merítették ezt az öltözéket, minthogy San Francisco az Újvilág első századaiban spanyol településnek számított. (A mise egyébként angol nyelvű volt). Ahogy lejtették a táncot és csörgették dobjaikat, a sok színes szalag kápráztató színforgataggá olvadt össze, emlékeztetve a virágszirmoknak arra a színáradatára, amely nálunk jellemzi az úrnapi körmenetet. A ministránsokat egy fiatal pár követte a menetben: virágokkal feldíszített kosarat fogtak ketten, benne egy kb. 5 kilós cipó és egy nagy kancsó vörösbor - a hívek úrnapi közös szentáldozásának leendő kenyere és bora. Őket követte két gyertyahordozó, majd a pap, kezében az ünnepelt Oltáriszentséggel. Igy vonultak fel az oltárhoz. Az Oltáriszentség imádásra kihelyezve ott maradt a szentmise végéig. Áldoztatás előtt a pap és 5 áldoztató társa közösen megtörték a kenyeret, majd kettesével jöttek áldoztatni, egyikőjük a megtört kenyeret hozta apró darabkákra tördelve, másikuk a kehely bort kínálta az áldozóknak. Szinte mindenki szentáldozáshoz járult. Az emberek kedvesek és közvetlenek voltak egymáshoz, úgy, mint ahogy azt korábban egy másik amerikai országban, Kubában is tapasztaltam. Szomszédaim kézfogáskor megkérdezték, honnan jöttem, és jó ott tartózkodást kívántak. - Egy dolog furcsa volt: kétszer perselyeztek a mise alatt, egyszer felajánláskor, majd áldozás után megint.(Egy héttel később, Las Vegasban ugyanígy történt).

A templom történetéről annyit, hogy 1854-ben épült és a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának római kihirdetése után két héttel, a világon elsőként nevezték el a Szeplőtelen Fogantatásról.1880-ig a kaliforniai egyházmegye katedrálisa volt. 1894 óta a pálosok temploma, ahonnan a katolikus megújulás számos amerikai mozgalma indult el századunkban. Itt szervezték meg az első kínai missziót Amerikában, vezetésük alatt katolikus ifjúsági klubok sora működik régóta és a II.Világháborúban a pálosok által szer- vezett szociális központ 450 ezer katonai szolgálatot teljesítő, otthonától elszakított embernek nyújtott "második otthont".

Jóleső érzés volt tapasztalni, hogy Boldog Özséb pálos rendje a világ másik végén is meggyökeresedett és szépen tevékenykedik az Úr szőlőjében.

1995 búcsú

Kesselyák Péter