Mindig emlékezetes marad számomra nyolc éves kisfiamnak egy váratlan megjegyzése. Arról volt szó, hogy Jézus a mi példaképünk, aki sohasem követett el bűnt és szeretetből a legnagyobb szenvedést is vállalta értünk. Könnyű neki, mert Ő Isten volt! - vágott közbe Bence.

Megmagyaráztam, hogy Jézus nemcsak valóságos Isten, hanem valóságos ember is és neki éppen olyan nehéz volt bűntelennek maradni és szenvedni, mint nekünk. Ugyanakkor rá kellett döbbennem, hogy mennyire hiányos az az Isten-kép, amely gyermekkorunk hittanórái során formálódik meg bennünk. Megtanultuk, hogy Isten mindent megtehet - tehát mindenható, - hogy semmiből teremtette a világot, csak akarta, hogy legyen, és lett, hogy mindentudó, hogy Ő a leghatalmasabb. Megtanultuk, hogy Istent imádni kell, mert mindenben Ő a legtökéletesebb, hogy örökké él és változatlan.

Ez a statikus, mozdulatlanságot tükröző Isten-kép sokak számára önkéntelenül azt sugallja, hogy Isten a legszerencsésebb Valaki a világon, akinek semmit sem kellett tennie azért, hogy végtelen hatalma és tudása legyen, tehát mintegy érdemtelenül áll mindenki és mindenek felett, és ha példát mutatott nekünk valamiben, az az Ő részéről - végtelen hatalma, tudása és tökéletessége folytán - nem jelentett különösebb erőfeszítést. Akinek dicsőségét - földi mintára - pusztán teremtményeinek szolgalelkű hízelgése szülte.

Sajnos, az Egyház, amikor Istenről tanít, nem hangsúlyozza ki eléggé, hogy Isten az Ő tökéletességét nem lottón nyerte, hanem az Ő valóságos, igazi érdeme az, hogy tökéletes. Hogy az Isten kifelé örök és változatlan mivolta nem zárja ki az ő belső életének "érdemszerző" dinamizmusát.

Mire lehet alapozni ezt az állítást?

Tudjuk, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Az ember - mint képmás - sok mindent visszatükröz Teremtőjéből. Ahhoz, hogy valakiből itt a földön nemeslelkű, köztiszteletben álló, az emberiségen segíteni tudó személyiség legyen, hogy valakiből szent legyen, rengeteg akaraterő, tanulás, önfegyelem, lemondás, áldozatvállalás, felebaráti szeretet gyakorlás szükséges. Földi értelemben a kivívott tisztelet nem ingyen van, hanem az illető rendkívüli erőfeszítéseinek a gyümölcse. Az ember fegyelmezett önművelése és ezáltal való lelki tökéletesedése tulajdonképpen az Isten titokzatos belső életének egy vetülete bennünk.

Ahogy mi emberi erőfeszítéssel emberi "tökéletességre" juthatunk, minden bizonnyal úgy jutott Isten az Ő titokzatos belső életében isteni mértékű erőfeszítéssel isteni tökéletességre! Ez az Ő érdeme és teremtményeitől független dicsősége. És azért érdemel imádást, mert mindezt szeretetből, teremtményeinek boldoggá tétele kedvéért tette, nem pedig azért, mert "bíborban született".

1995 húsvét

Még egy lépéssel tovább göngyölítve a gondolatsort, az emberiség szeme előtt lejátszódó Megváltás valószínűleg "csak" a jéghegy csúcsát jelenti az isteni erőfeszítések tengerében, amellyel az Úr megalapozta végtelen dicsőségét és kimutatta irántunk való szeretetét.

Kesselyák Péter