2018. dec. 22. 15:32
​Néhány héttel ezelőtt, egy este, a templom előtt mentem hazafelé. Felnéztem a falra, ahol István atya és Antal atya emléktáblái vannak. A két márványtábla és a két koszorú jól el voltak egymás mellett. Ahogy az a valóságban is volt. A régebbi és az aktív plébánosok nagyon szépen együtt tudtak működni és az egyházközség dolgaiban, egymást segítve a rájuk bízottakért fáradozni. Megélték a paptestvéri összetartozást...
2018. dec. 18. 16:19
Először Klára kísérte Őket hozzánk, hogy nálunk maradjanak egy éjszakára. Klárával korábban még nem találkoztunk, de ez az este után – és azóta is szeretettel köszöntjük egymást. Korábban, még lánykoromban otthon már találkoztunk Velük, így jó szívvel fogadtuk Őket. December volt, kint kicsit hideg már, így meleg teával készültünk. Beszélgettünk, imádkoztunk együtt. Majd másnap mi vittük el Őket, egy fiatal házaspárnál töltötték a következő éjjelt...
2018. okt. 7. 16:29
Már februárban kiderült, hogy az idei családos tábor a Szentendrei-szigeten, a Duna ölelésében lesz. Ugyanekkor azt is átbeszéltük Henrik atyával, hogy az elmélkedések alapja a család lesz, hiszen az Eucharisztikus Kongresszus előkészülete átlépett a második évbe, ami a közösségek megerősítéséről szól...
2018. okt. 7. 16:27
Egy kellemes, napos délutánon a fehér csapat (mint minden más csoport) megkapta a jelekkel ellátott térképét. A vegyes életkorú, de annál vidámabb társaság elindult a tábor területét elhagyva felderíteni hol lehet az elrejtett elemózsia...
2018. szept. 30. 20:24
A templomtól indultunk első szombaton reggel hét órakor. Első utunk Siófokra vezetett. Itt három programon vettünk részt a helyi idegenvezető szakszerű vezetésével. Az első egy jó órás autóbuszos városnézés volt. Őszintén meglepődtem, hogy milyen hatalmasat fejlődött ez a város. Szinte világszínvonalú üdülőközponttá vált. Elegáns szállodák, apartman házak, új kézilabda csarnok, mind egy gyorsan fejlődő várost idéztek. Budapest után Siófokon van a legtöbb szálláshely, megelőzve a nagyobb városokat, holott a varos lakossága csupán mintegy ötvenezer fő. Szezonban a turisták száma többszörösen meghaladja...
2018. szept. 30. 20:20
Csodálatos dolog, amikor a plébániánkról hív meg valakit Krisztus Urunk a szolgálatába. Mi, itt Albertfalván, többszörösen részesülhetünk ebben a kegyelemben. Hat évvel ezelőtt szentelték pappá Csaba atyát, (Fejes Csaba atya, aki ma már az Esztergomi Szemináriumban prefektus), a múlt évben szentelték állandó diakónussá Ákos atyát, (Pernitz Ákos, aki felkészíti a katekumeneket, vezeti az Apaklubot, és a foglalkozásokat a ministráns fiainknak, áldoztat a Szentmiséken, valamint elviszi az Oltáriszentséget azokhoz a testvéreinkhez, akik már nem tudnak eljönni a templomba....
2018. szept. 23. 19:46
Kedves Albertfalviak ! A Szent Mihály napi búcsú vasárnap reggelén megkoszorúzzuk Mahunka Imre szobrát. Mindig kevesen vagyunk ott ilyenkor. Miért ? Azért mert nem tartjuk...
2018. szept. 18. 20:15
​Zsófi szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján bevonult a Szalézi Nővérekhez. Különös kegyelem számára, hogy Szűz Mária születésnapján ünnepelheti szerzetesi szerzetesi életének indulását...
2018. aug. 1. 20:07
Halálának 4. évfordulóján Hollai Antal pápai káplán, c. apát, esperes, plébánosra emlékeztek, aki idén lett volna 60 éves. A július 29-én este tartott szentmisére ezúttal is megtelt az Albertfalvi Plébániatemplom...
2017. dec. 9. 8:17
Az ősz elején két héttel korábban előterveztem az egyik hétvégémet, és a vágyam az lett volna, hogy menjek kirándulni, hiszen szeretem az őszi erdőt, mert nagyon tarka és még nincs túl hideg....